Tetszik vagy sem, tény, hogy a házasságok közel fele válással végződik. Ez azért elég rémisztő szám! A boldogító igen kimondásakor nem erről volt szó…
Hogy ez most akkor jó vagy rossz? Nehéz eldönteni. A választ részben anyáink, nagyanyáink korában kell keresnünk, hiszen akkoriban tényleg szinte csak a halál számított az egyetlen válóoknak. Ez viszont nagyon nem oké.
Először is, az önmegvalósítás fogalma a köztudatban nagyon friss. Régen az egyéni boldogságot sokkal kevésbé tartották fontosnak, csak legyenek meg az alap kellékek (házastárs, gyerek, pénz), és kész. A válás ellen szólt a jó öreg „mit fognak szólni az emberek” hozzáállás is. Hihetetlen, de akkoriban fontosabb volt egy majdnem idegen ember véleménye, mint az, hogy a megfelelő emberrel kötjük-e össze az életünket.
A nőnek a 20. század eleje-közepéig férj nélkül majdhogynem esélye sem volt a túlélésre. Legtöbbjük nem rendelkezett saját vagyonnal, komolyabb munkát nem vállalhatott, anyagilag teljesen a férjére volt utalva. Hiába ment tönkre egy házasság 5-10 évvel később, a „boldog” pár együtt maradt. Egy megcsalás, egy félrekacsintgatás is belefért.
Ezzel szemben ma a házaspárok fele beadja a válókeresetet. Ráadásul ebben a számban még nem szerepelnek azok a párok, akiknek a kapcsolata már régen rossz, csak nem akarnak róla tudomást venni. A leggyakoribb okok közt szerepel a kapuzárási pánik, a női klimax és az, hogy a gyerekek kirepültek a fészekből.
Egyrészről tehát igenis rendben van, hogy a válások száma megnőtt. Ez azt jelenti, hogy a felek nem maradnak meg egy lejárt szavatosságú kapcsolatban, foglalkoznak a saját igényeikkel, és nem hagyják veszni a boldogságukat. Ez viszont már csak azért is különös, mert míg régen egy-két hónap udvarlás elég volt a nagy döntés meghozatalához, addig ma hosszú együtt töltött évek előzik meg a házasságkötést.
Ebből az is következik, hogy régen esetleg jobban kitartottak a házasulandó felek az adott szavuk mellett. Erre vonatkozólag nehéz lenne statisztikákat találni, ám végső soron a válások nagy mennyisége arról is tanúskodhat, hogy már sokan úgy tekintenek egy kapcsolatra, mint egy egyszer használatos tárgyra. A hűség és őszinteség szintén kiment a divatból.
Egyre többen esküsznek a poligám vagy poliamorf kapcsolatokra. Mindkettő lényege, hogy párválasztásnál a felek nemcsak egy emberrel létesíthetnek szexuális kapcsolatot. Meglátásuk szerint a monogámia természetellenes, megmérgezi a kapcsolatot, ami rosszabb, mint a nyíltan felvállalt „szerető”. Ez egyébként akár egy széles körben működőképes modell is lehetne, ha nem akadályozná meg a nagy idillt a féltékenység.
Nehéz megmondani, mi egy 40-50 éven át kitartó, jó kapcsolat titka. Főleg, mivel ilyet keveset látni. Az biztos, hogy rengeteg munkát, lemondást és alkalmazkodást igényel mindkét fél részéről – de ha ennek ellenére sem működik hosszútávon a dolog, és már minden létező megoldást kipróbáltak a felek, lehet, hogy a válás marad az egyetlen megoldás.
fotó: Pinterest
