„A haza nem azonos az állammal. A haza: te magad vagy, a nyelv, amelyen beszélsz, a ház, amelyben megszülettél és a szó, amellyel köszönsz.”
(Márai Sándor)
Vajon mit jelent ma a hazaszeretet? Régen szent dolog volt: Himnusz, zászló, vér, és ezek nemcsak szavak voltak, hanem valóságos érzések, amelyekért az emberek vállalták a harcot, a nélkülözést, sőt a halált is. A 21. században azonban viszont sokak számára már nem ilyen egyértelmű: az itthon és a máshol fogalma közti határok elmosódtak, az identitás pedig nem mindig egy országra korlátozódik. De akkor mit jelent ma szeretni a hazánkat? Fontos-e még?
A haza nem zászlólengetés, nem a másik nép lenézése. Inkább lojalitás, annak elfogadása, hogy a származásunk, a nyelvünk, a kultúránk formál minket. Akár tetszik, akár nem. A haza nemcsak földrajzi hely, hanem a gyerekkor illata, a szavak, amelyeket szüleinktől tanultunk, a dalok, amelyeket ismeretlenekkel együtt énekeltünk egy koncerten, a filmek, amelyek mondatai szállóigékké váltak. A haza bennünk van, és épp ezért lehet szeretni akkor is, ha fáj.
Sokan élnek ma külföldön, több kultúrában mozognak, ezért úgy érzik, nem lehet csak egyetlen ország a szívükben. Ez nem hűtlenség, csak változik a világképük, mert az igazi hazaszeretet nem kizárólagos, hanem befogadó. Nem azzal lesz különleges, ha más népeket kritizálunk, kizárunk vagy tagadjuk az értékeiket. Aki szereti a hazáját, nem a mellét döngeti, hanem megmutatja a világnak, mennyi értéket rejt. Tehát a kérdés nem az, hogy kell-e szeretni a hazát, hanem az, hogyan. Nem hősi pózokra, teátrális magatartásra van szükség, hanem felelősségre, amellyel közösségeket építhetünk. Akkor teszünk a legtöbbet érte, ha nemcsak kritikát mondunk, ha nemcsak becsmérelünk, hanem a munkában, a családban és a szomszédságban is a jó viszonyra és elfogadásra törekszünk.
A hazaszeretet nem a gyűlölet ellentéte. Nem mások ellen kell tennünk, hanem valami mellé kell letennünk a voksunkat. Ez pedig az emberség, a közös nyelv ápolása, és mondjuk ki, a helyesírás is, amely szintén annak kifejezése, hogy megőrizzük azt, ami valóban értékes.
Aki szereti a hazáját, nem azáltal teszi, hogy azt hajtogatja, nincs nála jobb és szebb hely, hanem csendben azon dolgozik, hogy ahol él, ott meghittség, türelem és harmónia legyen. Nincs az a dal, frázis, ami összekovácsolna hosszú időre egy nemzetet, ha nincs mögötte tartalom.
Az a dolgunk, hogy megtanuljuk, hogy a hazát szeretni egyenlő az emberek szeretetével, elfogadásával és tanításával, hiszen mindannyiunknak az a célja, hogy erős, kulturált és értékeket teremtő nemzet legyünk. Ugyanez várható el más országoktól is. Ha nem ez történik, akkor marad a melldöngetés, az ostoba kivagyiság és elveszik a lényeg:
„A haza nem a térképen van, hanem a lélekben.” (Hamvas Béla)
Kép forrása: Pinterest
