Előre le kell szögezzem, hogy sosem voltam egy sportember. Már általános iskolában is arra törekedtem, hogy a testnevelésjegy ne húzza le az átlagomat. Középiskolában a futások alkalmával a parkban, inkább virágot szedtem. Na, persze, ráfogtam az allergiára, hogy miért nem kapok levegő és nem megy a futás. Valahogy nem szerettem. Mondjuk a családi minta sem volt meg, és így a sport szeretete is jócskán elmaradt.
Aztán, ahogy teltek az évek, muszáj volt jobban odafigyelni az egészséges életmódra, plusz a sportra is, mert valljuk be, azért 30 felett már nagyon gyorsan fel tud szaladni jó pár kiló. Plusz szülés után, még nehezebb leadni. Akkor kezdtem el futni. Nem azért, mert addigra megszeretettem a futást, hanem azért, mert akkor legalább fél óráig nem kellett mással foglalkoznom. Hallgattam a kedvenc dalaimat, sütött a nap és csak szedtem a lépteimet a kertvárosban. Aztán mindennap vágytam már erre a 20-30 perces kis énidőre, amikor elgondolkodhatok, vagy éppen nem kell gondolkodnom. Szerencsére meg is látszott az alakomon, így nagyon lelkesen róttam a köröket. Nagyon menő volt futóversenyekre is járni, így persze jó páron megfordultam én is. 10 km lett a legtöbb, amit valaha lefutottam, hol versenyen, hol csak úgy, hogy kiszellőztessem a fejem.
Aztán elkapott engem is a konditerembe járás. Hogy megelőzzem az egyedül bénázást a gépeken, edzővel kezdtem el az első gyakorlatokat. Volt, hogy három napig izomlázam volt utána, de jó érzés volt, amikor már kezdtek látszódni az izmaim. Most már magabiztosan egyedül is elvagyok simán 2 órát a konditeremben, megvan az edzésterv is, fejlődés is. Persze mindemellett diéta is van, mert az egyik a másik nélkül sokat nem ér, ezt jegyezzétek meg azért.
Most pedig megint újabb hóbort indul, a rúdtánc. Azt gondolná az ember, hogy mennyire könnyű lehet, csak pörögni a rúdon. Iszonyat szexi, nagyon nőcis, muszáj volt kipróbálnom, mert mindig kellenek az új kihívások. Az első órán csak pislogtam. Azt gondoltam, hogy valamennyire már izmos vagyok, de rá kellett jöjjek, hogy a súlyok emelgetése mégsem tesz annyira erőssé, hogy a saját testsúlyomat is elbírjam. Mondta a kis huszonéves, hogy így felhúzzátok magatokat és máris fent ültök a rúdon. Hát nem tudom, nekem nem sikerült felhúznom magam, és ilyenkor mindig arra gondolok, hogy ha ég a ház és kötélen kell felmásszak valahova, akkor mi lesz velem.. valószínű nem élem túl. Szóval, nagyon kemény egy ilyen óra. Nagy erőnlét kell hozzá és persze kitartás. Azt mondták, hogy olyan lesz a testem mintha megvertek volna, tehát kék-zöld, de szerencsére ez nem így lett, ebből is látszik, hogy nem tudtam kellően megcsinálni a gyakorlatokat. Nem baj, majd legközelebb.
