Késő este lett, mire eszembe jutott visszakapcsolni a telefonom. Addig dolgoztam egy sort, és minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne gondoljak Lilire és apámra.
Ahogy életre kelt a mobilom, anya hívott századszorra.
- Jól van, anya, mi az, ami ennyire sürgős? Talán ég a ház? – kérdeztem fanyarul.
- Alex, apád rosszul lett, szívinfarktust kapott! Most a kórházban van, nem biztos, hogy túléli – mondta anya teljes letargiába süllyedve. – Gondoltam, idejönnél…
- Úristen! Mit mond az orvos? Ennyire súlyos a helyzet? – kiáltottam.
- Nem mond semmit, ha csak lehet, kerül, érzem, hogy valami nincs rendben. Muszáj lenne beszélned vele! – Hangja kezdett emelkedni, éreztem, hogy a hisztéria felé közelít.
- Azonnal indulok! Melyik kórház?
Megmondta. Valami magánklinika lehet, nem ismertem, de majd a GPS elirányít. Bedobáltam a cuccaim, és az járt a fejemben, hogy még apámmal is történnek rossz dolgok. A gazdagság és a vagyon semmit se számít egy kórházi ágyon élet-halál közt lebegve. Nem akarok olyan életet élni, mint ő. Semmi kedvem sincs mások zsarolásához, földbe döngöléséhez. Hagyományos életre vágytam, ahol nem fekszik le az ember minden nap azzal, hogy ki átkozza a nevét elalvás előtt.
Nem hagytam üzenetet, a ház ki volt fizetve egész hónapra, nem tartoztam elszámolással senkinek. Lili bizonyára észre fogja venni, hogy elmaradnak a virágok, de Mari néninek igaza lesz, teljesítem, amit kért, elvégre nem szerethetem apám másik gyerekét. Még zenét se kapcsoltam, hagytam, hogy a gondolatok hangosan zakatoljanak a fejemben. Éjjel kettőkor fékeztem le a parkolóban, és minden előzetes jelzés nélkül begyalogoltam a hófehér, modern épületbe. Azt se tudtam, hogy létezik a hely a budai hegyek ölelésében, de ott volt, és a recepción, vagy minek nevezzem, ez cseppet se álmos hölgy annyit közölt, hogy várnom kell, apát meg kellett műteni. Erről anya egy szót se ejtett. Kérte, hogy foglaljak helyet, azonnal értesíti érkezésemről az édesanyámat.
Amikor megjelent, tudtam, hogy komoly a helyzet, mert soha életemben nem láttam kifestetlenül. Évekkel fiatalabbnak tűnt a koránál még kisírt szemmel is.
- Mi a fenét csináltál, hogy nem voltál képes felvenni a telefont? – kiáltott rám. – Biztos megint valami nőcske volt a dologban, nem igaz? Apád meg…
Erre a fogadtatásra nem számítottam, bár tudtam, hogy ideges.
- Anya, kérlek…Inkább azt mondd, hogy van apa?
- Nem tudom, itt senki nem akar szóba állni velem.
- Nem hiszem el, ez nem olyan hely. Maradj itt, és ne cirkuszolj! Megyek, megkérdezek valakit.
- Ha okosabbnak hiszed magad, menj csak! – hagyta rám.
Ekkor megjelent a hosszú, széles folyosón egy nővér.
- Elnézésüket kell kérnem, de felmerült némi komplikáció, és vérre van szükségünk! Azonnal!
- Itt? Egy ilyen helyen? – kaptam fel a fejem szétnézve a méregdrága berendezésen, sejtve, hogy bent se penészesek a falak.
- Igen, sajnos, vérből mindig kevés van.
- Esetleg valamelyikük? Ön milyen vércsoportú?
- Én? – néztem rá. – Nem is tudom, talán B-. A legritkább.
- Tudna segíteni?
Az egész helyzet szürreálisnak tűnt.
- Az tökéletesen megfelel. Menjünk!
Még láttam, hogy anyát leültetik, és kérdeznek tőle valamit, mire ő a fejét rázza.
Mire visszatértem kissé kábán, hajnalodott. Észre se vettem, hogy nem gondoltam magamra az elmúlt órák alatt.
Anya nem volt sehol, de amikor elindultam megkeresni, megállított valaki a folyosón. Egy ősz hajú, olasz dzsigolónak kinéző férfi volt, aki megkérdezte a nevem. Úgy meglepődtem, hogy elárultam. Erre faképnél hagyott.
Anyára a kertben találtam rá. Kávét ivott, és fura arccal nézett rám.
- Tudod, Alex, az ember sokat hibázik élete során. Vannak kisebb, megbocsájtható hibák, de vannak olyanok, amiknek következményével csak később kell számolni. – Félrebeszél, kérdeztem magamban, de válasz nem érkezett.
- Anya, ugye, nem infarktusa volt apának?
- Miből jöttél rá?
- Abból, hogy vért kellett adnom.
- Okos fiú vagy. Apádat vagy fejbe vágta valaki, vagy valóban elesett, ahogy az a nőcske állítja, aki felhívott.
- Hazudtál? Miért? Miért nem mond senki igazat ebben a családban? – iszonyatosan mérges lettem.
- Könnyebb volt ezt mondani, így se vetted fel a telefont. Az a lány azt állítja, hogy elcsúszott a konyhában, ahol kifolyt az olívaolaj. De Frank szerint nem ez történt. Leütötték.
- Frank? Mi történik velünk? Miről beszélsz?
- Apádnak sok ellensége van. Az egyik most kihasználta, hogy sebezhető. Legalábbis Frank szerint…
- Nem értelek, de fogjuk rá, hogy így van. Ki az a Frank?
- Ő egy gyerekkori haverom, nyomozó lett belőle, és most felhívtam.
- Valaki az előbb megkérdezte a nevem…Akkor ő lehetett az.
- Borzalmas dolgot állítasz. Veszélyben az élete? Ezt nem hiszem el!
- Te sok mindenről nem tudsz…– mondta keserűen. – Talán nem is baj.
- Anya, nem vagyok hülye… De álmomban se gondoltam, hogy apával ilyesmi történhet.
- Én se… De sokan nehezen viselik a stílusát.
- Mondd, te tudtad, hogy apának van egy lánya? – szegeztem neki a kérdést váratlanul.
Meg se lepődött. Tekintete üres maradt.
- Lili. Mindig az ő anyját szerette, tudom, sokszor a fejemhez vágta, hogy nem lett volna szabad elhagynia értem – mondta halkan.
Nem tudtam mit mondani. Ültünk ketten a pirkadatban, és egyikünk is, másikunk is mást gondolt a dologról.
- Hogy maradtál vele ennyi idő után is?
- Ugyan, Alex, ezek régi dolgok! Rég nem számítanak. Ha minden nő után elváltam volna tőle, már rég nem lennék a felesége. Talán egy évet se bírt ki hűségben.
- Sose fájt annyira, hogy elhagyd?
- Furcsa, hogy ezt kérded. De tudnod kell, hogy én se vagyok szent.
- Hát ez nagyszerű! – sóhajtottam fel. – Csak neked nincs gyereked más férfitól, nem igaz?
Mielőtt válaszolhatott volna, megjelent egy elegáns hölgy, aki biztosan nem nővér volt a kórházban, és közölte, hogy apám jól van, a műtét sikeres volt. Anya zokogni kezdett, én megkönnyebbülten felsóhajtottam.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
