Nő vagyok, és ez a világon a legtermészetesebb. Nem sokban különbözöm a férfiaktól, de amiben igen, abban jelentősen. És itt most nem arra bizonyos testrészre gondolok. Nőként élek és gondolkodom, és szeretném elmondani, hogy azon túl, hogy anya vagyok, gyereket nevelek és tudok főzni, nem vagyok se több, se kevesebb, mint a másik nem képviselői.
Felesleges elhitetnie velem bárkinek, hogy ha csinos vagyok, akkor azt egyesek kihívónak gondolják, és azt mondják, okot szolgáltatok arra, hogy megjegyzéseket tegyenek a testemre, vagy erőszakot tegyenek rajtam. Soha egyetlen egy alkalommal sem öltözöm úgy, hogy egy férfi, legyen az öreg vagy fiatal, azt gondolhassa rólam, hogy az ő prédája lehetek.
A természet formás idomokkal áldott meg, és ha nem is tökéletes a fenekem, derekam, vádlim vagy bármim, szeretek jól kinézni, szeretem a testem megmutatni, de nem azért, hogy valaki ócsároljon, vagy csorgassa a nyálát, vagy mások azért hibáztassanak, hogy több akarok lenni, mint egy beöltözött fadarab.
Senkinek a világon nincs joga engem arra kényszeríteni, hogy kizárólag anya és feleség legyek, csak azért, mert a természet engem látott el a teherbeesés képességével. Mindez igaz, de a dicső természet nekem adta a menstruáció fájdalmát, ahogy a szülését is, amely nem könnyű dolog. Én kaptam meg a testem átalakulásának szintén nem könnyű folyamatát, az én hasamat vágják fel, ha a baba nem fordul meg, ahogy nekem jut a táplálása is. Mindezzel együtt öröm, hogy nő vagyok, csak ne gondoljon rólam emiatt valaki kevesebbet.
Kit érdekel, hogy egyesek szerint a konyhában a helyem, hiszen akik ezt gondolják, nem lehetnek túl jó fejek, és kizárólag a hatalmukat akarják érvényesíteni. Az se érdekel különösebben, ha az értelmi képességeimet kétségbe vonják, mert azt hiszik, a menzesz olyan a hatalommal bír felettem, hogy nem tudnék egy országot irányítani, vagy nem lennék jó olyasmiben, amiben a férfiak. Engem nem izgat, ki mit lát bennem, csak hagyja, hogy érvényesüljek a szakmámban, ne akarjon kevesebbet fizetni azért, mert nőnek születtem, és ő veszélybe érzi magát tőlem.
Milyen társadalom az, ahol a nőket testként aposztrofálják, és ha kiderül róluk, hogy vannak érzelmeik, terveik és mérhetetlenül okosak, akkor megpróbálja elnyomni, megszégyeníteni őket? Ennyire félelmetesek lennénk?
Bizonyára igen, hiszen sokan nem tudnak másképpen uralkodni felettünk, mint fizikai erőszakot alkalmazva, vagy épp alázva, mert kiderül, hogy mellettünk kevesek.
Nő vagyok, és azt akarom, hogy a testem felett mindig én rendelkezzek és ne pohos hasú, vén trottyok döntsék el, hogy megtarthatom-e a gyereket, ami nem akarok, vagy épp elvetethetem. Ne hadováljanak nekem semmit Isten nevében, mert Isten soha nem mondott olyat, hogy döngöld földbe embertársadat, verd meg, ha nem engedelmeskedik, mert te, a férfi vagy az élet császára. Nem mondta azt sem, hogy a nő kevesebb, és hogy bűnös, mert a férfiban vágyat ébreszt. Hiszen erről szól a világ. A vágyról, az örömről, de csak arról, amely mindkét félnek kedvez. Nincs egy törvényben vagy szent könyvben leírva, hogy a nő ostobább, és másra sem való, mint arra, hogy szüljön és gyereket neveljen.
Ha nem hinném el, hogy egyenrangú a férfival, akkor csak a történelemre gondolnék, ahol számtalan női feltaláló, harcos és forradalmár tört utat magának és bizonyította be, hogy lehet ésszel és tehetséggel érvényesülni.
Nő vagyok és gyűlölőm a kettős mércét, amely szerint a férfiaknak jóval többet engedélyez a világ. Én azt akarom, hogy olyan változások jöjjenek, amelyek kimondják, hogy egy ember attól értékes, hogy érzései vannak, hogy van benne empátia, hogy tud és mer küzdeni, és van bátorsága bevallani, ha téved. Nem a testén lévő himbilimbi, ami egy férfit férfivá tesz. Nem attól lesz jobb, szebb, hogy farkat növesztett, hanem attól, hogy határozott, okos, intelligens, és nem fél attól, hogy valakinek más véleménye lehet, mint neki.
Nem vagyok tárgy, sem eszköz, és nem is akarok az lenni. A nőnapi virág nem ér semmit, ha nincs mögötte tisztelet. Azért kell egy nap, amely a nőké, mert a férfiak a többit évezredeken át elvették. Elvették úgy, hogy kimondták, nincs jogunk szavazni, véleményt nyilvánítani, kezünkben tartani az életünket. A virág jelkép, de azonnal gaz lesz belőle, ha nem képes valaki legyűrni önmagában a kételyt, a gúnyt, és a nőt tárggyá aljasítja.
A nő ugyanolyan fontos és hasznos tagja egy társadalomnak, mint a férfi, és ehhez nem a konyhában és az ágyban kell tündökölnie. Ugyanezt megteheti a párja is, hiszen a fakanál neki is áll, ahogy az ágybeli teljesítménye sem attól jó vagy rossz, hogy az a bizonyos testrésze ott lifeg a lába között.
A nő támasza a férfi és fordítva. Nem oldalborda, nem egy darabka belőle, hanem maga a teremtő erő, de érdekes módon, ezzel sosem dicsekszik úgy, ahogy az ellenkező nem. Pedig biztosítja a hátteret, ügyel a közös gyerekekre, a férfi egojára, és ha nem figyel oda alárendeli magát, mert elhitetik vele, hogy kevesebb. Sosem az.
Nő vagyok. Ennyi. Se több, se kevesebb, egy férfinál, és ha valaki meg akar ítélni, tegye a tetteimen alapján vagy azért, amit elértem. Ne amiatt, hogy minek vagy kinek születtem.
Fotó: Andrea Piacquadio: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/tenger-strand-unnep-nyaralas-3756164/
