Egész évben azt várjuk, hogy véget érjen a tanév. Igen fárasztó a gyerekeket egyik szakkörről a másikra hordozni, vagy épp edzésre, zeneiskolába, angolra. Nem kell ecsetelnünk, hogy ez anyagilag mit jelent, de azt se, hogy mekkora logisztikát igényel. A végtelen nyári szünidő arra is jó, hogy végre ne kelljen az órát lesnünk, percre pontosan kiszámítanunk a napunkat.
Fellélegezhetünk, örülhetünk, és ha vannak energikus, strapabíró nagyszülők, akkor pláne jó. Ez a nagy öröm azonban nem tart két hétnél tovább. A gyerekek mindenbe beleunnak, kivéve a telefont és a tabletezést. Érdekes módon, ezeket ritkán hanyagolják. A szülők jó része él ezzel a lehetőséggel, mert órákon át csend és nyugalom van, ami nem utolsó szempont a család életében. De…
Ezek az eszközök nem az ördögtől valók, és nem is lenne sok baj velük, ha tudnánk a mértéket, és felügyelnénk a gyerekekeinket. Természetesen ez komoly fellépést igényel, tehát a szülőnek fel kell gyűrnie a gatyaszárat, mert a csemete minden eszközt be fog vetni, hogy folytathassa: duzzog, tombol, könyörög, látványosan kínlódik, szekálja a testvérét, nyafog és még ki tudja, mit. Az a legjobb, ha kategorikusan megszabjuk, mekkora a napi időkeret és nem engedünk a zsarolásnak. Ehhez pontosan tudnunk kell, hogy mi vagyunk a szülők(!), akik felelős magatartással kell, hogy legyenek gyerekeik felé, mernünk kell nemet mondani, és nem szabad meghatódnunk a könnyeken, amelyek érdekes módon a könyvek miatt sose kerülnek elő.
Mindehhez az is kapcsolódik, hogy a gyerek megtanulja, ki a főnök a házban, mert ne higgyük tévesen, hogy manapság a szülő az. Természetesen jó példát is mutathatunk, de nem azáltal, hogy a Facebookon lógunk még ebéd közben is, vagy TikTokozunk, mert az olyan szórakoztató. A gyerek mindenkor a mintát követi. Ha lusták vagyunk vele foglalkozni és kényelemből hagyjuk, hogy elmerüljön a virtuális világban, később vajon miért csodálkozunk azon, hogy szegényes a szókincse, nem tud olvasni, írni meg pláne. Az a gyerek, aki nem mozog eleget, ernyedtebb izmokkal, rosszul fejlődő testtel és csontozattal rendelkezik majd később. Amikor arról álmodozunk, hogy régen mennyire jó volt, jusson eszünkbe, hogy mi mennyit futottunk az udvaron, játszótereken. Labdáztunk, lógtunk a ma már életveszélyesnek minősített szereken, bújócskáztunk, ugróköteleztünk vagy egyszerűen kitaláltunk magunknak játékokat. Ma kilökdösni is alig lehet a gyereket, legtöbben folyton őrzik minden lépését, és attól rettegnek, hogy éhen vagy szomjan hal. Ezzel a viselkedéssel nem segítjük elő, hogy strapabíró és életrevaló legyen. A jaj, elfogyott a vize, csipsze, nem visz előre. Nem kell mindig enni és inni. Természetesen a folyadékpótlás fontos, de valljuk be, egy kis szomjazástól még nem lett baja senkinek.
Bizonyára lesznek majd olyan időszakok, amikor a gyerek nem akar semmit csinálni. Érdemes lenne akkor befogni a házimunkába, közben beszélgetni vele, és uram bocsá’ nem törne le a keze, ha teregetne, mosogatna, porszívózna. Már látom, ahogy a mai szülők felszisszennek, hiszen ezt nehezen érik el, ha addig nem tették. A gyerekük visszaválaszol vagy szimplán nem teszi meg, amit kérnek. Nem kell mindig sajnálni őket, a nyár közepén nem fáradtak halálosan, és mi nem vagyunk a szolgáik, hogy délben tálaljuk a háromfogásos ebédet, meg rendet tegyünk, amíg hercegünk és hercegnőnk kegyeskedik leereszkedni hozzánk. Higgyük el, hogy nem lesz jó vége annak, ha önként cselédsorba taszítjuk magunkat.
Ha a gyerek mellettünk van, és együtt teszünk-veszünk, maradandóbb élményeket adunk neki, mint bármelyik strand vagy játszóház. Azok is kellenek, de nem kell mindig programot szervezni. Együtt lenni jó. A mai gyerek a szülők idejéből és figyelméből kap a legkevesebbet. Azért is, mert a szülő is kényelmes, és szeretne önmagával foglalkozni, no meg őt is várja a virtuális világ, ha elszabadul a teendőiből.
Bizonyára el fog hangzani nem egyszer az a mondat, hogy unatkozik, mit csináljon. Nem baj, ha nem csinál semmit. Lehet és szabad néha ülni, bambulni, gondolkodni. Szükség van az élmények feldolgozására is. Tényleg nem kell minden percet hasznosan eltölteni. Elég nagy a rohanás tanév közben, lassítani és megállni is jó.
Felesleges programról programra rángatni. Ha vannak a szomszédban, közelben gyerekek, játsszanak együtt. még akkor is, ha az elején nem megy. Náluk is szükség van összecsiszolódásra, hiszem egymás elfogadása, a türelem, a tolerancia egymagunkban, a szoba hűvösében nem egyszerű. Ha meg végképp nem megy, feladhatjuk, ilyen is van.
A nyár, a szabadban játszás olykor sérüléseket hoz magával. Ki kell mondani, bármennyire is felháborító lesz, hogy ezek az élet velejárói. A karcolások, horzsolások is tanítanak, méghozzá megfontoltságra, óvatosságra, nagyobb figyelemre. Ha fájnak, viszketnek, égnek, jusson eszünkbe, hogy mi is túléltük mind. Legközelebb már elkerültük azt a helyet, ahol baj ért bennünket. A gyerek nem zárható búra alá, hogy azalatt tápláljuk, gondozzuk, óvjuk, mint a szemünk fényét. Mi lesz vele később, ha majd önként kibújik alóla? Akkor ki fog derülni, hogy a világ egy szörnyű hely? Nem, nem az, csak nem tanultunk meg élni benne.
A legvégén említhetjük az egyik legfontosabb időtöltést is: az olvasást. Azon túl, hogy mennyi mindent fejleszt (fantázia, szókincs, szövegértelmezés), élményt ad. Kizárólag akkor, ha valaki tud olvasni, különben szenvedés. Ne legyintsünk rá! Olvasás nélkül nem boldogulunk a világban. Lásd: hirdetések! Felnőtt egy generáció, aki nem érti meg elsőre, amit olvas. Nem is képes csak tőmondatokat látni és kimondani. Olvasni öröm és varázslat. A fejünkben olyan képek születnek, amelyek sehol máshol. Ennek örömét nem szabad elfelejteni. A tablet sose fog még hasonlót se adni, mert elvétve késztet gondolkodásra. A régi jó labdát, bicajt, fáramászást, csúszdázást semmi az égadta világon nem tudja helyettesíteni.
Higgyük el, hogy jót teszünk gyerekeinknek azáltal, hogy leválasztjuk őket a kütyükről!
Kép forrása: Pinterest
