Pár héttel ezelőtt olvastam egy történetet egy Angliában élő magyar nőről, és az ő meghiúsult szökési kísérletéről. Egy brit kórházban bevezették azt a gyakorlatot, hogy a női mosdóban elrejtenek egy üzenetet, és egy borítéknyi piros matricát: ha a vizsgálatra érkező páciens bántalmazó kapcsolatban él, és kész elmenekülni, akkor elég a vizeletminta üvegcséjére felragasztania egyet a piros matricákból. A kórház dolgozói rögtön tudják, mi a dolguk: a kísérő figyelmét elterelik, a nőt pedig őrzik a hatóságok kiérkeztéig, akik majd védelem alá helyezik őt. Az említett cikk drámai véget ért: a nő, aki hetekig készült a kórházi látogatásra és segítségkérésre, nem talált matricát a mosdóban kihelyezett borítékban.
A sztori itt véget ért, nem tudjuk, a bántalmazott asszony végül megmenekült-e valaha az őt terror alatt tartó férjtől. Félek, hogy nem, de az igazi dráma abban van, hogy az egész terhes, súlyos döntés egyetlen hanyag dolgon múlt. Egy kis mulasztáson: nem volt matrica a borítékban.
Idén Magyarországon is megpróbálnak segítő jobbot nyújtani a krízist átélő nőknek: a Wolt ételszállító cég applikációjában ötféle “kamu-kaja” választható. Mindegyik “abuzált étel” egy-egy bántalmazási helyzetet jelent, a nők tehát “rendeléskor” még azt is megüzenhetik, éppen mi fenyegeti őket. Az ételrendelés leadásával aztán beindul a gépezet: az Ökumenikus Segélyszervezet vagy az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat intézkedik – a leadott vészhelyzet súlyosságának megfelelően.
A nőnapig tartó akció akár egy “jó gyakorlattá” is válhatna, azaz állandósulhatna. Ha mindenki a helyén lesz – a rendőrségtől a nőket befogadó titkos házakig, a diszpécsertől, a pszicgológuson át a szociális munkásig – akkor életek menekülhetnek meg. Én annyira szeretném, ha minden flottul működne, és nem csúszna el egy banánhéjon…
