Sophia Loren, az örök ikon

 

 
 

Vannak nők, akik nemcsak egy korszak, hanem minden generáció számára példaképek. Ilyen volt szerénységével és tehetségével kiragyogó Robert Redford is, aki a napokban hunyt el.

Sophia Loren 91 éves lett, még kimondani is meglepő. Ő azon nők közé tartozik, akik megtestesítik a szépséget, a kitartást, a szenvedélyt és magát az olasz életérzést. Nápoly mellett született szegény családban, amely távolt állt a csillogástól, de ő hamar megmutatta, hogy szépsége és tehetsége utat tör magának. Kisebb szerepek után az 50-es években Hollywood is felfedezte.

Az Egy asszony meg a lánya című filmjéért Oscar-díjat kapott. Sophia csodálatos alakítást nyújtott: saját bevallása szerint háborús évei összes fájdalmas élményét beleadta a szerepbe, és kicsit saját anyját, Romildát is játszotta. Ő lett az első színésznő, aki nem angol nyelvű szerepért vehette át az aranyszobrocskát.

Ikonikus szerepei közül meg kell említenünk A tegnap, ma és holnap c. filmet, amelyben három különböző női karakter alakít Alberto Sordi és Marcello Mastroianni oldalán. Mastroiannival közös filmje még a Házasság olasz módra, amely legendás alkotássá nemesült. Ebben a színésznő valódi szenvedéllyel és furfanggal brillírozik. Az Arabeszk c. alkotásban Gregory Peck partnere, aki szintén kiváló alakítást nyújt. A Napraforgók c. drámában megmutatja, milyen mély érzelmekkel képes megjeleníteni a háború és a szerelem poklát. Utolsó filmje az Előttem az élet c. könyv adaptációja, amelyet mintha az akkor 86 éves színésznőre írtak volna. Roman Gary (álnéven Émile Ajar) könyve telitalálat, Loren jutalomjátéka. Madame Rosa egy holokauszttúlélő, aki abból él, hogy prostituáltak gyerekeiről gondoskodik. Egy napon találkozik egy 12 éves szenegáli fiúcskával, akivel felejthetetlen barátságot köt…

A színésznő sosem hitte a mesterséges szépségben, azt vallotta, hogy a nő igazi ereje a méltóságában és a természetességében rejlik. Gömbölyded formáit nem akarta lefaragni, és mindig örömmel mesélte, hogy azt eszik, amit épp kedve tartja. Mosolya, olaszos temperamentuma valódi nőként jeleníti meg a filmvásznon. Egyszerre szabad, érzéki és büszke.

Magánéletében sem volt csapongó. Élete szerelmével, a nála jóval idősebb Carlo Pontival évtizedeken át élt szenvedélyes és hűséges kapcsolatban. Két fiuk született, Carlo és Edoardo. Számára az anyaság legalább olyan fontos volt, és az ma is, mint a karrier. Ettől vált még szerethetőbbé a rajongók körében.

Sophia Loren személye ma is inspiráló, mert sosem adta fel önmagát, bátran képviselte azt, amiben hitt. Nemcsak Olaszország, hanem az egész világ szemében örök helyet szerzett magának. Ő egy valódi legenda, aki arra emlékeztet bennünket, hogy csak úgy érdemes élni, hogy hiszünk abban, amit teszünk, és álmainkat szívvel-lélekkel kell megélni.

Karrierjét még az az adócsalási botrány sem törte ketté, amely miatt kénytelen volt férjével együtt Svájcban letelepedni. Évekkel később, honvágya miatt végül rászánta magát, hogy leülje az emiatt kiszabott büntetését, és hazatérhessen. Okosan használta fel nevének reklámértéket: előbb szakácskönyvekkel, később divatos és igényes kivitelezésű szemüvegekkel jelent meg az üzleti életben.

A magyar média 2004-ben különösen sokat foglalkozott vele abból az alkalomból, hogy nagyobbik fia, Carlo Budapesten házasodott: Mészáros Andrea hegedűművészt vette feleségül, akivel néhány évvel korábban Bécsben ismerkedett meg. (A polgári szertartás a Szent István Bazilikában megtartott egyházi esküvő előtt, Genfben zajlott. Azóta a pár elvált.)

Születésnapja idején nemcsak a filmek királynőjét, hanem a nőt is ünnepeljük, akinek kitartása és ereje hegyeket volt képes megmozgatni, miközben tudta, hogy csak a szeretet viszi előre.

Buon compleanno, kedves Sophia! Legyen boldog, egészséges és mosolyogjon még sokáig fiaira, unokáira!

 

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here