Ez csodálatos is lenne, főleg így negyvennyolc évesen, hisz tudvalevő, hogy nem öregszik a lélek, csak a test. A férfitest azonban csak előnyére. A szerelemnek meg majdnem mindig örülni szoktunk, kivéve, ha életközépi válságnak tűnik első látásra.
Van két lányunk, az egyik tizenhét, a másik húsz, és mindkettő lesokkolt, amikor apjuk bejelentette, hogy ő beleszeretett valakibe. Természetesen a kolléganőjébe, ahogy az már lenni szokott a filmeken is. A nő harmincöt, csinos, és van egy elsős fia. Engem már nem ért váratlanul, mert ha egy lusta férfi egy nap azzal áll elő, hogy eljárna edzeni, mert érzi, hogy jót tenne fájó hátának, akkor az ember lánya tudja, hogy ennek semmi köze a hátfájáshoz. Ha ezt még megfejeli azzal, hogy szerinte a pólói és az ingei is kopottak már, akkor kész a bizonyosság.
Fanni Zoéra bámult a nagy bejelentés kapcsán, a nagyobbik, aki nem bevallhatóan apja kedvence, azonban nem viszonozta tekintetét. Elvörösödött, és félő volt, hogy menten kikaparja apja szemét, ragyogjon az akárhogy is ezen a szombat reggelen.
– Szerelmes? – kérdezett vissza döbbenten. – Kis híján elnevettem magam, mert a férjem kihúzta magát, és látszott rajta, felvértezte magát az ilyen támadás ellen.
– Az – mondta nemes egyszerűséggel.
– A te korodban? – támadta a kisebbik. Én karba tett kézzel, kinyúlt pólóban álltam a konyhapult mellett és úgy vártam a választ, mert sejtettem, hogy ezt a kérdést ne úszhatja meg.
A friss szerelmes azonban még tele volt erővel, valószínűleg lejátszotta magában ezt a reggelt, és mosolyogva mondta el a sablonmondatot.
– Tudom,kicsim, hogy neked mindenki öreg, aki húszon túl van. De egyszer majd megérted…
Zoé megforgatta a szemét, de kibírta, hogy ne mondjon semmit.
– Anya, te nem szólsz semmit? – támadt rám a kisebbik, mintha azt várta volna, hogy éles karddal rohanok apja felé, sarokba szorítom és követelem tőle, hogy felejtse el ez az ostobaságot.
– Nem. Apátok tudja, mit akar, én hagyom, hogy úgy döntsön, ahogy neki jó – válaszoltam a tőlem telhető legnagyobb könnyedséggel. Azzal felvettem a pultról a kakaós bögrét. Egy hajszálat levadásztam a hab tetejéről és vártam. Nem állítom, hogy a szívem nem akart kiugrani a helyéből, mégse vágytam jelenetre.
– Ti mindketten megbolondultatok? – ébredt fel Zoé. – Azt hinné az ember, hogy a szülei normálisak, ehelyett idő előtt elmegy az eszük. – Azzal felkapta a tőlem kapott piros bőr hátizsákját, és kirohant az ajtón. Fannit sokként érte nővére eltűnése, de nem mozdult.
– És most mi lesz? Elváltok? – nézett mindkettőnkre. Apja nem mosolygott. Hallgattunk. Új farmer volt rajta, fogyott pár kilót, az edzés is megtette a hatását, mert válla szélesedett valamennyit. Jól nézett ki, jobban is, mint a mi szerelmünk kezdetén.
– Most miért nem mondtok semmit? – tette fel a kérdést már sírós hangon.
– Nem tudjuk, mi lesz. – Ez a férjem nagy kijelentése volt. Bölcs és tömör, hiszen nem jövőbelátó a lelkem.
– Na, engem hagyjatok békén egyszer s mindenkorra! – kiáltotta Fanni. – Remek lesz így készülnöm az érettségire.
Egyikünk se mondta neki, hogy az még messze van, ezért megfordult és beviharzott a szobájába. A falak megremegtek, úgy bevágta az ajtót.
– Hát ez nem ment túl jól – suttogta a férjem lesújtva. Majdnem megsajnáltam. Vajon mit várt? Talán a lányainkat szánta koszorúslányoknak a következő esküvőjén?
Megrántottam a vállam, és jobbnak láttam hallgatni.
– Jobb, hogy így tudták meg, minthogy a szomszédok áruljanak be! – jegyeztem meg csendesen. Levente elvörösödött. Egyik nap felugrottak valamiért, amikor nem voltam itthon, és persze meglátták őket. Valika férje elmondta a fejleményeket a feleségének, ő pedig nekem, így szép kerek lett a történet.
– Azt viszont nem közölted velük, hogy elköltözöl.
– Jól van! – rivallt rám dühösen. – Nem megy minden egyszerre.
– Remek. Majd, ha legközelebb jó fej leszek, akkor én fogok szólni, hogy ha elviszel pár cuccot, ne lepődjenek meg.
Azzal betettem a mosogatóba a bögrét, csorgattam rá egy kis langyos vizet, és magára hagytam a pillanatnyilag elég ideges férjem, aki ezen a hétvégén szándékozott elhagyni minket, és új életet kezdeni annál a nőnél, akinek igen furcsa neve volt. Nem volt nehéz megtalálnom a közösségi oldalakon, mert Horváth Hella nem futkározik az utcán és a neten sem százával. A cég jogásza volt, az az okos, határozott fajta, amilyen én sosem. Sütött képeiről a magabiztosság és beképzeltség. Tényleg jó alakja van, állapítottam meg, pedig már szült, mégse látszott rajta. Magas volt, nyúlánk, olyan nő, aki tudja, mit akar. A férjemet akarta, és meg is szerezte.
A hálóban szétnézve megállapítottam, hogy a házasságunk látleletét látom minden sarokban. A földön ruhák, egy vizes flakon, az ágy alatt súlyzók, a szekrényekben pedig nem túl divatos ruhák hol kivasalva, hol meg csak hajtogatva. Kihúztam egy tiszta felsőt meg egy farmert és gyorsan felöltöztem. Szombat volt, el akartam menni a bolhapiacra Lillával, aki azt mondta rám, hogy fakír vagyok, mert az én helyzetemben otthon kellene lennem, és sírnom reggeltől estig, utána megkönnyebbülve vásárolhattam volna.
Természetesen túl voltam pár sírásadagon, de ez nem változtatott semmit a helyzeten. Hónapok óta tudtam, hogy eljön ez a pillanat, és minden attól függ, én hogy reagálom le magamnak. Levente nem az én hozzáállásomhoz mérten fog dönteni. Nem azt mondta, hogy viszonya van, vagy, hogy megcsalt. Ez nem botlás volt a részéről, amit talán el is fogadtam volna, mint minden nő. Aki mást mond, hazudik, hisz két évtizedet nem dobunk ki azonnal az ablakon, bármennyire nagy a szánk. Ő szerelmet mondott, és ha valaki szerelmes, akkor az más dimenzióban látja a világot. Érdekes módon, a válást nem említette, csak az elköltözést. Nem a véleményemre vagy a beleegyezésemre volt szüksége, csak arra, hogy túl legyen a nehéz bejelentésen, és hogy a lányok ne szedjék őt ízekre. Ez meg is történt. Zoé valahol a barátjánál tombol most, de meg fog nyugodni. Mindig közel állt az apjához, el fogja fogadni a helyzetet.
Fanni begubózik majd egy időre, szidni fogja a nőt, és persze az apját is, mert neki úgy lesz könnyebb. Én meg egyelőre nem tudom, mit teszek. Még azzal se vagyok tisztában, mit érzek. A csalódottságon, sértettségen régen túl vagyok. Fájdalmamat főleg az táplálja, hogy belegázoltak a hiúságomba, megsértettek, mint nőt és anyát. Negyvennyolc vagyok én is, nemcsak a férjem, tehát nem a legjobb formámat hozom. Van rajtam némi súlyfelesleg, őszül a szemöldököm, ami rettenetes érzés, de majd befestetem, ahogy a hajam. Átlagos nő, átlagos feleség vagyok, aki nem készült fel az előtte álló időkre, hiába látott már fán baglyot. Most kezdjek el futni vagy vegyek ránctalanító és feszesítő krémeket tonnaszámra? Tudjuk, hogy nincs értelme. Várjak türelmesen, hátha kiszeret abból a nőből? Vagy dobjam ki a ruháit az ablakon, hadd derüljön ország-világ?
Nem teszem. Van két lányunk, miattuk sem. Azt hiszem, elmegyek a bolhapiacra Lillával, régi gyűrűket keresek, olyanokat, amikről lerí, hogy történetük van. Veszem a kabátom, és elégedetten látom, hogy kisütött a nap. Még hűvös a májusi reggel, de legalább nem esik.
Kép forrása: Pinterest
