Apa idióta. Apa nem normális. Gyűlölöm! Nem tudom felfogni, mit jelent, hogy szerelmes?! Abban a korban, amiben ő van, mi szükség a szerelemre? Már átélte, biztosan csalódott is sokszor, volt része bőven szexben, mi a fenét jelent, hogy beleszeretett valakibe? Azt hittem, ötven felé, már senki nem gondol ilyesmire, csak a hülye filmeken, de ott a színészek jól néznek ki. Habár mindegy hogy néznek ki, öregek és csókolom.
Hányinger a testük, a bőrük, és minden, ami nem a korukhoz illik. Öt évtized közelében nem a munka és a karrier a legfontosabb? Már nem sok van nekik a nyugdíjig, addig gürizhetnének, hogy ne kelljen éhen halniuk. Meg egy kis sport se ártana, tovább maradnának fittek.
Igaz, hogy apa edzeni jár, de vicces, hogy azt hiszi, kis súlyok emelgetése edzést jelent. Amikor hívtam futni, azt mondta, csak az fusson, akinek két anyja van, és bevonult tévézni, ment a Forma-1. Most meg ostobán feszít a feszülős pólójában, mert valami nőcske szemet vetett rá.
A pasiknak tulajdonképpen mindegy, hogy milyen nő van körülöttük, vagy mellettük, csak különlegesnek érezzék magukat. Amikor Bence dobott, meglestem, és láttam, hogy Kira, az a csíra nem jobb nő nálam. Lapos, magas, még egy ceruzán is több dudor van, mint rajta. És mégis ő kellett neki, mondhattam én bármit, pedig nekem van fenekem, mellem, sőt derekam is. Bence szerint irányításmániás vagyok, és azt nem lehet kibírni. Ha ez azt jelenti, hogy kézben tartom az életem, akkor az vagyok. Jobb lenne a kanapén vergődni és széttárt kézzel azt mondogatni, hogy nincsenek terveim? Szerinte ez rendjén van. Marad neki a ceruza, és meg mehetek világgá.
Apa, mondjuk úgy „szerelme” a maga nemében nem rossz nő. Tudom, ki az, a nagy bejelentés után rákerestem. Valószínűleg megeszi őt reggelire, de nem számít. Hogy mit szeret benne, sose kérdezném meg, arra meg nem vagyok kíváncsi, jó-e az ágyban. Jónak kell lennie, már, ha apa képes még olyasmire. Anyával biztosan nem, de az nem lényeges. Sokáig azt hittem, hogy a házasságban a szex gyerekcsinálásra való, aztán lassan elmúlik. Legalábbis nálunk nyoma sem volt, vagy ügyesek a szüleim.
Azt viszont fel nem foghatom, miért költözik a nőhöz. Van egy gyereke, talán hiányzik neki a babázás? Jó, tudom, egy hétéves nem baba, de hozzánk képest az. Vagy az vonzza, hogy fiú? Arra vágyott volna mindig, erre mi nem teljesítettük a vágyát? Bocsánat, nem tehettem az ügy érdekében semmit. Nem rajtam múlt, hanem épp rajta. Mindig azt mondogatta, el se tudta volna képzelni, hogy ne lányai legyenek. Most igen? Hülye képmutató! Most majd vonalkákat fog rajzolni az elsős füzetbe, meg összeadogatja vele a kettő meg kettőt? Na, elmegy a francba.
Amikor Dominak elmondtam, mi az ábra, hangosan röhögött, és a vén kecskét emlegette meg a sót. Legszívesebben behúztam volna neki egyet. Hogy én mit mondok az apámra, az egy dolog, de ő fogja be, az ő szülei se szentek. Elfelejtette, hogy mesélt róluk eleget?
Anyát abszolút nem értem. Miért nem viselkedik úgy, ahogy kell? Sírhatna, lefogyhatna, és legalább eljátszhatná, hogy érdekli ez az egész. Ehelyett szinte tárgyilagosan közli, hogy apa most máshol fog lakni, mintha a lakhatás lenne a legfontosabb. Senki nem szólt neki, hogy bocsánat, drága asszonyom, de épp most megy tönkre az élete, nem tetszik észrevenni? Esküszöm, nem lepne meg, ha titkon örülne neki.
Fanni úgy hülye, ahogy van. Csak kapkodja a fejét, és azt hiszi, hogy egy színdarab részese. Hol belép, hol ki, és azon töri a fejét, hogyan költözhetne el otthonról, mert nem bírja a feszültséget. Ugyan miféle feszültséget, hiszen szüleink külön lesznek, apa épp kamaszkorát éli, nem lesz itt nyoma se a feszültségnek.
Apa szerelmes. Még kimondani is borzalmas. Vicces is. Hogy meri bevallani? Legalább titkolta volna el! Mindenki megcsalja a másikat, ez nem új. Pár alkalommal megcsinálta volna azt a ribancot, aztán hazajött volna, és törődött volna a munkájával meg a családjával. Azt hiszem, az idei olasz körút elmarad, pedig egy éve tervezi. Másról se beszélt egy ideig, mint arról a két hétről, amit együtt fogunk tölteni, mielőtt mi végleg kirepülünk. Röhejes. Végül ő kezdett el repkedni, és most elszáll Hűvösvölgybe, mi meg maradunk Zuglóban, nem szálldogálunk mi sehol. Ugrott Siena és Orvieto. Fanni még jobban kiakad, ha eszébe jut, hiába tanult olaszul, pedig, ha van valaki, akinek nincs nyelvérzéke, akkor az ő. Még hallgatni is kín, ahogy beszél. Minden olasz szó magyarnak hangzik a szájából, de hát imponálni akart apának. Puff, ez most nem jön össze. Olaszország megvár bennünket akkor is, ha netán jövőre megyünk.
Hogy ezt miért mondom? Azért, mert apa nem fogja sokáig játszani ezt a szerelmes mizériát, az tuti. A nőt unni fogja, mert ezer százalék, hogy szeszélyes és unalmas. Jogász! Milyen lenne másmilyen? A gyerek meg rátesz egy lapáttal, bekavar majd a fene nagy szerelmességbe. Együtt élni szívás, ezt még én is tudom, pedig csak húszéves vagyok. Gyorsan rá fog jönni. Nem adok nekik fél évnél többet, és lapos kúszásban jön majd vissza hozzánk. Anya nagy király lesz akkor!
Most azonban nem megyek haza, nem akarom látni, hogy csomagol. Remélem, lesz bőven vasalt inge a közeljövőben, mert mindig azzal macerálja anyát. Ahogy ismerem, elviteti a kedvenc foteljét és az íróasztalát is. Legalább lesz hely a szobában, teszek rá. Mondjuk nekem rohadtul mindegy, így is alig vagyok otthon. Csak ne kelljen egyszer együtt vacsorázni azzal a nővel, remélem, nem jön majd azzal, hogy ismerjük meg, fogadjuk el, hogy ő így döntött. Torkig vagyok a felnőttekkel, a baromságaikkal és a meggondolatlan döntéseikkel. Szerelem? Ugyan már! Csak a könyvek és a filmek, meg pár költőcske elméjében létező irreális érzés. Szánalmas.
Amit érez, nem több valami fellángolásnál, és ellobban az nem sokára, a fejemet teszem rá.
Kép forrása: Pinterest
