Persze, ne járjon a szám, hisz nem vagyok felnőtt, mondja mindenki. Lehet, de akkor már véleményem se lehet? Miért hiszi mindenki, hogy egy évszám jelzi csak a felnőttséget? Amikor apa bejelentette, hogy szerelmes lett, majdnem elbőgtem magam. Nem is tudom, hogy elhittem-e, vagy sem, de amikor anyára néztem, meg beképzelt, mindentudó nővéremre, már biztos voltam benne, hogy komolyan beszél.
Szerelmes. Nem hiszem el neki, mert a szerelem nem jön csak úgy egyik pillanatról a másikra. Nem tör rá az emberre, mint a hasmenés. Tudom, mert már szenvedtem eleget, és nevessen bárki, többször is voltam szerelmes. Egyszer alsóban, még negyedikben, amikor a bé-s osztályban felfedeztem Tomit, aki annyira szép fiú volt, hogy még a táskáját is cipeltem az utcán, hogy ne húzza a vállát. Ő modellnek készült, és lenyűgözött, hogy már 11 évesem tudta, mit akar. Igaz, szülei évek óta castingokra hordták, szerepelt pár reklámban is, de azokból kiöregedett. Persze észre se vett, ami pokoli szenvedéssel járt. Hetedikes voltam, mire rájöttem, hogy mennyire ostoba és felszínes. Addig csak a csodálatos fekete szemét láttam meg a göndör haját.
Hetedikben azonban váratlanul elmúlt a lelkesedésem, amikor egy menő színész fia került az osztályunkba, akinek lehengerlő volt a humora. Esküszöm, minden tanárt lebeszélt a dogáról, ha neki úgy volt kedve.
Apa meg negyvennyolc évesen jött rá, hogy nem anyát szereti. Nem mondom, hogy ez boldoggá tesz, de megértem. A szerelemnek nem lehet parancsolni, és hisztizhetek én ahogy akarok, nem fogja anyát szeretni, de akkor se, ha Zoé se áll szóba vele többé. A szerelem már csak ilyen. Vak, pusztító és, ha jól csinálják, tele van romantikával. Szeretem anyát, sajnálom is, de megértem apát. Ez persze nem mondhattam anyának, mert beleroppant volna. Keményen tartja magát, mégis azt kívánom neki, hogy legyen ő is szerelmes.
Történetünk főhőse, azaz a drága édesapám a bejelentés után egy nappal elkezdett csomagolni. Két bőröndnyi ruhát szedett össze, főleg azokat, amikre mostanában szüksége lehet, és jött egy furgon is, ami elvitte a fotelét meg az íróasztalát. Mást nem akart, állítólag el se férne a nő lakásában más. Kicsit furcsállottam, hogy egy olyan szerelmet választott, amelyben van még egy gyerek is, de az ő dolga.
Csak én voltam odahaza, amikor megjelent, én is csak véletlenül. Elmaradt az utolsó két óránk, és nem volt kedvem semmihez, inkább hazajöttem.
Szemmel láthatóan megörült nekem. Megkérdezte, hogy egyik este volna-e kedvem náluk vacsorázni, vagy elmenni valahová, mert szeretné, ha megismerkednék a kedvesével. Meglepett, hogy ilyen hamar be akarja mutatni. Minek kapkod?
– Apa, szerinted ez jó ötlet?
– Hella nyitott, belevaló nő! Nem szereti a titkokat. És én szeretném, ha te meg Zoé idővel jóban lennétek vele.
Nem tetszett ez a sablonválasz. Kicsit zavarba is jöttem, mire odalépett hozzám, és megölelt. Mindig ilyen kedves velem, de ez most különösen jólesett.
– Jól főz? – kérdeztem érdeklődést passzírozva a hangomba, hadd örüljön.
– Hát… – húzta el a száját. – Nem lenne sztárséf egy főzős műsorban, de ehető.
– Akkor mi lenne, ha semleges terepen találkoznánk? Legyen egy egyszerű görög étterem, ott nem lehet elrontani semmit.
Elnevette magát. Szeme alatt karikákat láttam, nem alhatott jól.
– Benne vagyok! – mondta. – Ha kialakul az új rend, akkor szólni fogok. Szerinted a nővéredet rá lehet venni ilyesmire?
– Ebben ne reménykedj! Ő a család üdvöskéje, nem hiszem, hogy bele fog egyezni. Most úgyis aktív szerelmi életet él, nem hinném, hogy támogatna.
– Tudod, Fanni, én se így terveztem…Amikor az ember fiatal, vagy fiatalabb, azt hiszi, mindent előre láthat, és bekalkulálhatja a rosszat is. A végén azonban jól pofára esik.
– Apa…Én nem tudom, hogy neked mi a jó vagy rossz, de az biztos, hogy alaposan felkavartad az állóvizet – mondtam neki, mire elkomorodott.
– Sajnálom. Most úgy tűnik, jól döntöttem, de ez csak később derül ki. Hella csodálatos nő, lelkes, kedves, tele van élettel. Kedvelni fogod, efelől nincs kétségem.
– Azért ne szaladjunk ennyire előre – jegyeztem meg csendesen, mert nem akartam, hogy azt higgye, az ő oldalára állok teljes lényemmel. Anyát szeretem, és nem fogom elárulni, legyen szó bármekkora szerelemről is.
Megsimogatta a fejem, mint valami plüsskutyának és elköszönt. Sokáig ültem a szobámban egyedül, lassan rám sötétedett, és az járt a fejemben, hogy nem szeretnék apa helyében lenni, de a sajátoméban sem, mégis ott vagyok. Jó lenne, ha világ néha állandóbb lenne, ki a fene győzi el ezeket a változásokat? Amikor kicsi voltam, minden lassúbb és kiszámíthatóbb volt. Nem kellett mással törődnöm, csak a leckével meg a különórákkal, meg azzal, nézhetem-e este a kedvenc sorozatom. A legnagyobb problémám az volt, ha a tollbamondás jegyem hármas lett, most meg itt van ez az egész.
A családunk a szakadék szélén imbolyog, és nem tudjuk, mikor jön egy nagyobb szél, hogy belelökjön bennünket. Ez gyönyörű kép volt tőlem…Lehet, hogy írnom kellene? A magyartanárom is biztat. Veszek egy füzetet és naplót kezdek. Ódivatú, de legalább kipróbálom magam. Ha lesz hol és mikor, mert ki tudja, lesz-e még ilyen lakásunk, életünk, családunk.
Kép forrása: Pinterest
