Szólíthatlak Emesének?

Úgy kanyarodott be a kis utcába, mintha hazamenne. Pedig aligha járt még ezen a környéken. Zoli haverja ajánlotta a lányt. “Profi!” – azt mondta róla. Nem is tudta, mire vágyik igazán. Csak szexre, egy jó szexre Emesével, vagy egy lelki fröccsre egy igazi fröccs mellett.

 
 

Leparkolt, és megnyomta a kapucsengőt. “Ki gondolta volna, hogy ebben a házban egy kur… prosti dolgozik? Nem, ez így nem lesz jó, mondjuk inkább, hogy örömlány, az nem olyan közönséges.” – kattogott magában. Nem volt még ilyen szituban.

“Gyere be!” – szólt egy kedves hang a semmiből, majd krákogós berregéssel kinyitotta nagy fekete száját a vaskapu. Puha, meleg és illatos kuckóba lépett. A hosszú szőke hajú, picike nő egy egyszerű, rövid ruhácskában fogadta. “Zoli, Zoli. Te idióta. Mondhattad volna, hogy hasonlít Emesére…” – szállt fel a vér a fejébe, de hamarosan egy egészen más zsibbadás tört utat magának az ereiben.

“Mit szeretnél?” – kérdezte a lány lényegretörően. “Hát, igazából semmi extrát.” “Rendben. Gyere közelebb. Milyen napod volt? Mesélsz magadról?” – érdeklődött tovább.

“Nem.” – zárta rövidre ő, majd kibukott belőle: “Szólíthatlak Emesének?” A lány egy apró biccentéssel adott engedélyt, majd dolgozni kezdett rajta. Nem akarta látni a lány arcát, így hátulról ölelte át. Az időtlen idők óta elnyomott szenvedély irányította a mozdulatait – gyorsan végzett is a dologgal. A homlokáról csorgó verejték elhomályosította a szemét – így az előtte ringó hajkoronás homokóra még inkább emlékeztette… rá. “Hiányzol, Emese!” – búgta a nő nyakába.

“Szereted őt, látom. Lehet, hogy visszajön, nem?” – csacsogott levezetésként a lány, miközben ő a cipőjét húzta. “Nem jön. Rák.” – nyelt egyet, és az előbbi édes mámor keserű emlékké vált a torkában.

Az októberi hideg opálos függönyt húzott autója szélvédőjére. Így nem láthatta senki, ahogy a kabátjába fúrva arcát, hosszú perceken át, nyersen üvöltve sír.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here