Pálfi majd szétrobbant a méregtől. Semmi nem jött össze neki, amire vágyott. A gyerekek túl sokat nyafogtak, nem ehhez volt szokva. Az egyik csúnyán elesett, emiatt az apja őt hibáztatta, mintha legalábbis ő gáncsolta volna el. Mostanában ötből egy meccset nyertek csak meg. Kezdett elfáradni a csapat, így nagyon jól jött a nyári szünet, amely pár napon belül kezdetét veszi majd. Még egy záróbuli, és kis pihenés jön mindenkinek.
Egyetlen jó dolog történt vele a napokban. Nem lesz apa! Az a szemét Dorina csak szórakozott vele, és közölte, hogy ilyen az, ha valakivel a bolondját járatják, de ezt Tibi tudhatná, hiszen ezer alkalommal tette már. Legszívesebben megpofozta volna, de telefonon keresztül nem tehette. Milyen aljas húzás volt ez a lánytól? Épp olyan, mint Beának azzal komolykodó, gazdag ficsúrral randizgatni, akiről senki nem tudta a városban, hogy Levi apja. Ha tudta is, mélyen hallgatott róla. Ezt az információt azonban Pálfi nem akarta magában tartani. Elvégre miért is hallgatna róla? Nem olyan rossz ember ő, ahogy Bea beállította, arról nem beszélve, hogy csúnyán lerázta. Annak kell megtudnia, akit érint a dolog.
Így másnap, az utolsó edzésen, amikor a kölkök úgy rohangáltak a pályán ész nélkül, mint a veszett egerek, lehívta őket, és alaposan megmosta a fejüket.
– A foci nem a lustáknak való! Aki nem akar futni, maradjon otthon, megértettétek? – kérdezte dühösen. – Ezzel az erővel fenyőfákat is ültethetnénk a pályára, azok se futnának el. Világos, amit mondok?
– Világos! – kiáltották egyszerre a fiúk. Ezer éve nem látták ennyire mérgesnek az edzőt, akire mindenki egy kicsit második apjaként tekintett.
– Akkor elvárom, hogy összekapjátok magatokat! Miféle nyámnyila népség vagytok?
A srácok nem válaszoltak. Nem volt szokás visszabeszélni, erről hamar leszoktatták őket. A pálya szélén pár szülő felhördült, amikor meghallotta a szidást. Mit merészel, kérdezte az egyik anyuka, épp az a Glória, aki máskor olvadozva bámulta, ám egy ideje mellőzte a fiát, így haragját jogosnak érezte.
– Na, irány öltözni, mielőtt büntibe kerültök, és futtok tíz kört! – pörölt tovább Pálfi.
Nem lett volna semmi gond, ha a szeme sarkából nem látja meg Ivánt, aki minden tiltás ellenére beóvakodott, hogy lássa Noelt, akit eddig fiaként nevelt. Akkor azonban úgy elkapta az ideg, hogy Levente felé fordult, és odasziszegte neki azt a mondatot, amit sose lett volna szabad neki kimondania:
– Ott az apád, fussál, kisnyúl! – Levi nem értette, miért néz rá Tibor, hiszen az ő apja messze van, sose látta, biztosan nem neki mondja, gondolta, és meg se fordult.
Iván azonban tudta, hogy nem véletlenül dobta ezt be Pálfi, tisztában volt vele, hogy Noel mögötte áll, és még véletlenül se tévesztette össze a két fiút. Eddig azt hitte, Bea senkinek nem mondta el, de úgy látszik, tévedett. Szóval ennek a hosszú hajú nők kedvencének mégis kifecsegte? Idegesen ajkába harapott, mert a kisfiú értetlen tekintetét látva megsajnálta.
– Apa! – kiáltott fel a másik fiú hatalmas örömmel, mert nagyon hiányzott neki Iván, akit eddig apjának hitt.
Úgy repült felé, hogy annak is meglágyult volna a szíve, akinek tényleg kőből volt. Iván felkapta és megpuszilta. Levi hol az edzőre nézett, hol az apjára, és bekönnyesedett a szeme. Mielőtt azonban elsírta volna magát, meglátta a nagyanyját, aki messziről integetett neki. Ekkor összeszorította a száját, és megpróbált erősnek mutatkozni. Hogy mitől fájdult meg a szíve oly hirtelen, nem tudta volna megfogalmazni. Noel apja hasonlóképpen érezte magát. Fiára bámult, aztán Pálfira, akit legszívesebben megütött volna. Mégse szólt egy szót se, csak elvezette a másikat. Mielőtt kiléptek volna a kapun, felhívta Beát.
– Figyelj, beszélnünk kell. Ma olyasmi történt, amit nem lehet benyelni. Nem halogathatjuk tovább ezt a beszélgetést. Megvárom a volt feleségem, és felmegyek hozzád, jó?
Bea szóhoz se jutott a meglepetéstől. Félbe se tudta szakítani, csak egy rendbent hebegett. Olyan melege lett, hogy legszívesebben hideg zuhanyt vett volna. Mi a fene van most?
– Egy óra múlva ott leszek, jó? Segítek, hogy könnyebb legyen neki is és nekünk is. – A fia nevét nem merte kimondani. Mielőtt még bármit is hozzátett volna, meglátta a dúvadként közeledő exét.
– Te nem fogod fel, amit mondtam? – rikácsolta Evelin, akit ki tudja, miért vett el egykoron. – Mit keresel itt?
– Ne kiabálj! – szólt rá csendesen. – Tudod a választ, és azt is tudod, hogy nem lehet egyik napról a másikra nem szeretni valakit.
A szőke nő, testhezálló pink ruhájában és irreálisan magas sarkú cipőjében elvigyorodott. Látszott rajta, úgy hiszi, csatát nyert. Arca meglágyult, pillái rebegni kezdtek.
– Tudtam! Tudtam, hogy meg fogod bánni a válást! – suttogta könnyes szemmel. – Nem tudsz elfelejteni, igaz?
– Te miről beszélsz? – hördült fel Iván, és elengedte Noel kezét, aki lehajolt a cipőjét babrálni. – Én nem rád gondoltam, hanem rá! – mutatott a fiúcskára, aki egy katicát fedezett fel a cipője orrán.
– Te egy szörnyeteg vagy! – ordította fejhangon Evelin. – Sose szerettelek! Menj a francba! – Azzal felrántotta a földről a fiát, aki ijedten vette tudomásul anyja kiabálását.
– Elszállt a katica miattad! – kiáltotta mérgesen.
– Szarok a katicára! Indulás!
Volt férje sóhajtva nézett utánuk, ahogy akkor is felsóhajtott, amikor meglátta Bea anyját, hogy beszáll a kocsiba az ő ügyes nagyfiával.
Ezalatt Pálfi nagyon szégyellte magát. Legszívesebben leköpte volna saját magát gyengeségéért és aljas húzásáért. Tudta, csak egyet tehet. Fel kell hívnia Beát és tisztáznia kell magát, különben nem tud tükörbe nézni.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
