Rohadt szemét helyzetben vagyok. Napok óta áll a bál otthon, és én legszívesebben haza se mennék, pedig én robbantottam ki azzal, hogy elmondtam, Karesz látta Lucát valakivel. Sokkal jobb lett volna, ha befogom a szám, mert a helyzet megoldódott volna magától is valahogy. Ehelyett a feleségem idegroncs lett, kész hisztérika, a lányom meg olyan megvetéssel néz rám, hogy legszívesebben elsüllyednék.
Tény, hogy Lucát mindig kicsit másképp kezeltük, mint a húgát. Zsófival minden könnyű volt. Hamar elkezdett beszélni, szívesen játszott egyedül is, és gyakorlatilag másfél évesen egész mondatokat mondott. Ami feltűnő volt benne, az a szépsége. Megcsodálták mindenhol, és nem győzték mondogatni, hogy vigyük el babareklámokba. Szerencsére nem ment el az eszünk. Lucánál minden máshogyan volt. Később minden beindult nála is, ahogy kellett, sőt kifejezetten okos lett, bár a külseje nem volt előnyös régen se. Tudom, ilyet mondani piszok dolog, de van, amikor a szülő is látja, hogy a gyereke nem szép. Úgy az oviskor közepén, kezdett el észrevétlenül elkezdett. Viszont a Teremtő remek humorral és jó adag ésszel áldotta meg, amiért nem győzök hálás lenni neki a mai napig.
Jóban vagyunk, voltunk ezidáig. Most azonban gyűlöl. Úgy hiszi, az anyja pártján állok, pedig csak aggódom. Melyik apa ne aggódna, ha a lánya egy hozzá hasonló korúval találkozgat és …na, ezt nem könnyű kimondani, még gondolni se? Az az ember egy felnőtt férfi. Talán már volt nős és vannak gyerekei. Tényleg nem talál mást, hozzá hasonlót? Szeretném tőle megkérdezni, de nem ismerem. Persze, pillanatok alatt kideríthetném, kicsoda, Luca viszont megvetne.
A lányunk azt hiszi, hogy nem szeretjük. Téved. Meglehet, hogy ő nem szereti önmagát és ezt ránk tolja? Nem vagyok gondolatolvasó, de jó lenne tudni, hogy mi zajlik a fejében, de azt is, hogy az a fickó mit akar valójában tőle. Nem, nem hiszem, hogy szereti, és nem azért, mert nem lehet szeretni Lucát, hanem mert nem illik hozzá. Más korosztály, más értékrend, nagyok a generációs különbségek. Benne vagyok, tudom. Mi tegyek? A feleségem szemrehányó tekintete kiüldöz a világból. Mikor vagyok és leszek jó apa, ha teszek a dolgok ellen, vagy akkor, ha befogom a szám?
Luca az este nem jött haza, ahogy megmondta. Máskor is aludt már a barátnőinél, de most tudtuk, hogy nem erről van szó.
– És ha terhes marad? – kérdezte a feleségem rémült arccal.
– Ne csináld! Nem kislány, tudja, hogy lehet védekezni – szóltam rá mogorván.
– De mi van, ha az a férfi ráveszi, hogy ne védekezzenek? Hogy gumi nélkül jobb…Tudod, milyenek a pasik…
– Tudom! – A hangomban volt egy adag méreg. Úgy beszélt, mintha mi a sátán nagykövetei lennénk, pedig, ha nem tévedek, ő is talált valakit, akinek a felesége lett. Arra figyelmeztetni se akartam, hogy velünk is megtörtént, hogy nem volt nálunk semmi, de bíztunk a jószerencsében.
– De könnyen veszed! Vagy tán már el is fogadtad, hogy ő lesz a vejed?
Gunyoros hangjától a hideg szaladgált a hátamon.
– A drámához értesz… Erről szó sincs. Luca okos, ismerkedik a világgal, az emberekkel. Mi lenne, ha megbíznánk benne?
– Ti, férfiak mindent olyan lazán vesztek. Persze, mert nem ti lesztek terhesek, nem nektek kell abortuszra mennetek, és szülni se szültök.
– Minek szaladunk ennyire előre? Egyelőre nem történt semmi komoly. A lányunk még csak puhatolózik, és talán nem utolsó szempont, hogy jól érzi magát azzal a valakivel.
Na, itt végképp elszakadt a cérna. A nejem szánakozva végigmért, és közölte, hogy csalódott bennem, részéről le van zárva a beszélgetés. Különben se úgy viselkedek, mint egy apa.
Gondolom, puskát kellene kerítenem valahonnan, és le kellene lőnöm azt az alakot, hogy üljek húsz évet, de az nem lenne gond a lányunk jövőjéhez képest.
Felkaptam a táskámat és mielőtt kibukott volna belőlem egy vissza nem szívható, cifra káromkodás, bevágtam az ajtót és beültem a kocsiba. Gázt adta, és az járt a fejemben, hogy igazam van-e, ha nem avatkozom bele, vagy akkora hülye vagyok, mint egy ház, hisz nem állok ki a gyerekemért.
Folytatjuk…
