“Na, szakad az eső! Rossz előjel, nem félsz, kislányom?” – anyja szavaiból úgy áradt a cinizmus, mint a falu végi kis patak, ami mellett még reggel fotózkodott ő és a vőlegénye. Nem, nem tartotta rossz előjelnek a viharos májusi szombat délelőttöt. Az esküvő dátumának kijelölésekor pontosan tudták, hogy a szeszélyes időjárás ilyenkor gyakori. Szerették egymást, ezen pedig nem változtatott semmi – sem a csapadék, sem a folyton pikírt megjegyzéseket csöpögő családtag.
Azt hitték, jó ötlet lesz a szülőkkel maradni, amíg nem vesznek a faluban egy kis tornácos házikót: a saját kis fészküket. Az összeszokás nem volt zökkenőmentes, de az ifjú házasok a szerelem lendületével sok dolgot könnyen elengedtek. Aztán a kis megjegyzések egyre gyakoribbak és bántóbbak lettek. Már azért is megszólták őket, amiért más, vadidegen ember szólni sem merne.
“Hú, te ecettel öblíted el a tányérokat?” – szólalt meg anyós egy karácsonyi ebéd alatt. “Igen” – válaszolta a már addigra várandós ifjú feleség… azt hitte, megtört a jég, és anyósa meg fogja dicsérni, amiért természetes anyagokat használ a háztartásban… “Borzalmas, még így is érzem a szagát, mindjárt hányok!” – csattant ki a nő, miközben azért szürcsölve puszította a zamatos csigalevest.
Tavasszal megérkezett a várva-várt unoka, és vele együtt megszületett a döntés is: menni kell, amíg nem késő. Amíg még nem rágja szét a házasságukat a sok apró, de mérgező kis rovar: a családtagok rosszindulata.
A házikó felújítását a férjére hagyta: hogyan is tudta volna karján a csecsemővel igazgatni a mestereket? De így sem volt nyugta – a kéretlen tanácsokat nem lehetett kizárni, áthatoltak azok a kulcsra zárt ajtón is. A gúnyos szavak bebújtak a küszöb alatt, és meg sem álltak a nappaliig, meg a hálószobáig. Szerelmes búgásuk zsörtölődéssé és vádlássá változott.
Ősszel nagy tábla került a hófehér falú, zöld ablakos parasztházra: “Eladó!” Ő visszaköltözött a városba, a férje – vagyis már csak a gyermeke apja – maradt a szüleivel. Sokszor eszébe jut az a májusi esős szombat, és anyja káráló mondata. Nem az volt rossz előjel, hogy akkor esett az eső, hanem a folyton rájuk zúduló, mérgező szavak.
