Utolsó pillanatban

Büdös volt az üres folyosón. A klórszag az emberi verejték szagával vegyült, de bekúszott némi vizeletbűz is. A legerősebb mégis a félelem szaga volt. A falakból áradt. A világoszöld festék alól kikúszott a fájdalom. Bár a műanyag székek üresen tátongtak a keddi reggelen, mégis tudni lehetett, hogy itt valami történni fog nem sokára. Nem új dolog, inkább a rettenetes döntések megszokott következménye.

A falak lábazatánál pergett a festék, és szövevényes utat rajzolt a repedés.

Két nővérke sietett el mellettük. Az egyik letakart tálcán vitt valamit, a másik pedig gőzölgő kávéval egyensúlyozott a legszélső ajtó felé. Kezdő lehetett, mert ügyetlenül próbált a kilincs után kapni. Majdnem elejtette a csészét, ám az utolsó pillanatban visszaegyensúlyozta magát és benyitott.

Anita sóhajtott egyet. Tízre jöttek, de már fél óra is eltelt és senki sem nézett feléjük. A lábánál lévő kis bőröndöt kétszer is felrúgta és az hangos csattanással dőlt el. Balázs kedvesen megsimogatta a vállát és tekintete próbált megnyugvást sugározni. Sikertelenül. Folyamatosan remegett a bal lába.

Anita látta rajta, hogy percek választják el a robbanástól. Jobbnak látta elküldeni egy szendvicsért. Nem magának. Ő nem ehetett. Legalább amíg vásárol, eszeget, addig sem árasztja magából a feszültséget. A férfi megkönnyebbülten állt fel. A szokatlan helyzet felőrölte. A harmadik gyereket már nem akarták. Talán, ha később jött volna, de ilyen gyorsan a második után, semmiképp. Költözés előtt álltak, a cégnél is ingatag helye volt. Anyagilag pláne nem engedhették meg maguknak, hogy közéjük pottyanjon.

Nem hibáztatták egymást. Egyikük sem értette, hogyan történhetett meg, hogy a kis jövevény egyszer csak világra kívánkozott. Luca négy éves volt, Dani alig múlt egy. Nem tűnt jó ötletnek egy harmadik most azonnal.

A nagycsaládos álmokat félre kellett tenni, hogy kis családjuk talpon maradjon.

Az abortusz közös döntés volt. Átbeszélték, érveltek mellette és egy keveset ellene is. Ésszerűnek tűnt és megnyugtatónak.

A tizedik hétre érett meg a helyzet. Befizették a 48 ezret, ami nem volt kevés. Viszont nem lehetett megúszni, mert egészségügyi oka nem volt a terhesség megszakításnak.

Ahogy Balázs elindult megkeresni a büfét, Anita ideges lett. Jobban, mint a várakozás alatt bármikor. Ingerülten figyelte, hogy közeledik még egy pár. Fojtott hangon veszekedtek. Sutyorogtak, de hangjukból áradt a vita füstje. A nő jó, ha volt 40 kiló. A férfi nagy hasával és zsíros hajával kész hányinger. Azonnal elképzelte őket szex közben. Nem tűntek gusztusos látványnak. Mintha egy bálna akarna felfalni egy keszeget.

Zavarta a nem hallható vita. Egyes szavak azért kikúsztak a veszekedésből. A te is, meg az értsd meg, és a nincs állásom keretet adott a történetüknek.

Próbált a két kicsire gondolni, akikre anyja vigyáz. Luca biztosan rendezkedik, irányít, ahogy mindig. Valószínűleg, ha másként nem sikerül, hízelkedéssel teszi zsebre a nagymamát. Biztosan kikönyörög egy túrórudit, csakis azért, mert tudja, tilos. Dani meg bölcsen figyeli a nővérét és követi minden mozdulatát. Luca jó testvér, bár sokáig haragudott az öccse érkezésére.

Szemmel kellett tartani. Egyszer Anita rajtakapta, amint megszorítja a kicsi karját. A csecsemő tágra nyílt szemmel bámult rá, majd óriási bömbölésbe kezdett.

Aztán ez is elmúlt. Ha gyötörte is, nagyon jól csinálhatta, mert egyszer sem bukott le. Már most rafinált, jegyezte meg Balázs nevetve.

Hasára tette a kezét. A jól ismert öröm, hogy anya lesz, most nem járta át.  Egyszer sem volt hányingere, nem szédült és gyengének sem érezte magát. Ez a gyerek mintha nem akart volna a testéből egy darabot. Inkább nyugton várt. A második kimaradt menzesznél figyelt fel rá. Az első fel sem tűnt. Csinált egy tesztet. A két vonalka ott virított. Nem volt szükség ellenőrzésre. Érezte, nincs tévedés. Ült a vécén és üres volt az agya.

Este csak későn mondta meg Balázsnak. Félvállról odalökte neki mikor már az ágyban feküdtek. Férje felült. Arcán némi zavarodottság látszott. Úgy emlékezett, megbeszélték, hogy várnak.
– Most mi legyen? – kérdezte hosszú csend után.
– Elvetetem és kész! – válaszolta fura szomorúsággal. – Most nem tudunk rá figyelni, pénzünk sincs elég. Meg ott van az építkezés is.
– Biztos? – Balázs hangjának türelmetlen éle kettéhasította a szoba sötétjét.
– Hidd el, ez a legjobb döntés.

Úgy aludtak el, hogy később már nem szóltak egymáshoz.

Másnap alig gondolt a terhességére. Könnyű volt a szíve és könnyen elmúlt a szomorúsága.

Lassan múltak a napok a mostani keddig. Rossz reggel, rossz érzések. Türelmetlenség, lappangó szomorúság és félelem. És most jó ideje vártak.

Alig vánszorgó percidő alatt végül dél lett. Egy kerekes asztalon kitolták a csecsemőket. Vitték ebédelni. Néhány sírt, páran csendben várakoztak. A nővér még visszalépett a szobába, mert ott felejthetett valamit.

A babák kerek arca… Az illatuk… Istenkém! Életek. A fiatal nő szíve erősebben kezdett verni.  A nővér úgy tűnt, megtalálta, amit keresett, mert előkerült és széles mosollyal indította el a babaszállítmányt.

Balázs nem túl sietősen közeledett a folyosón. Cipője sarka ütemesen koppant. De csak a bal. A másik még nem kopott el.  Egy morzsa virított a szája szélén. Tekintete nyugtalan volt. Látta, amint felesége feláll, és elindul feléje, majd nemet int a fejével.
– Akarom ezt a gyereket! – kiabálta neki szinte hisztérikusan.

A másik pár rájuk nézett. Moziztak. A sovány nő lehajtotta a fejét.  Balázs elvigyorodott és bólintott.
– Akkor szóljunk, hogy meggondoltuk magunkat!

Mindkettőjükből egyszerre tört fel a sóhaj. A férfi átölelte a nőt.

Az orvos unottan hümmögött. Neki mindegy volt. Kiállította az új papírt, majd a pénztárhoz irányította őket, ahol egy terebélyes hölgy futtában ebédelt.

A maszatos plexi mögött közömbösen vette szemügyre a lapot. Tekintete egy másodperc múlva felragyogott.
– Nem fogják megbánni, higgyék el! – kiáltotta teli szájjal. – Ugyanezt csináltam16 éve. A legdrágább, a legaranyosabb gyerekem lett mind közül.

Anita könnyeitől már nem is látta, ahogy az asszony villámgyorsan kezükbe számolja a pénzt. Egy magzat árát.  Sietett, mintha attól félne, meggondolják magukat.

Az ajtón kilépve beszippantotta őket a könnyű tavaszi nap.  Balázs megfogta a kezét. Megszorította és komótosan elindultak a kocsi felé. Hárman, egyelőre két árnyékkal.

fotó: Pinterest