Ünnepmániás vagyok. Szeretem a különleges napokat: nem feltétlenül a nagy eszem-iszom, vagy az ajándékok miatt, hanem, mert értékes alkalmat adnak az emlékezésre, átértékelésre, hálaadásra. Ezért szeretem a világnapokat is. Nem úgy kell azonban elképzelni, hogy a csoki világnapját, a pizza világnapját, és a nemzetközi nőnapot is tisztességesen megülöm, áh, dehogy (bááár, most, hogy leírtam, nem is rossz ötlet…). De néha-néha elolvasom, mit is ünnepelnek az adott napon, informálódom, rácsodálkozom a világ sokszínűségére.
Itt van például július 14, a Cápatudatosság napja. Nem, nem viccelek. És nem arról szól, hogy hogyan éljünk túl egy cápatámadást, vagy, hogy egy strandon milyen jelzésekre kell figyelnünk, ha el akarjuk kerülni a csúf halált. Tévedés. Ez a világnap nem értünk, hanem épp ellenkezőleg: a veszélyeztetett cápák érdekében született meg.
Ez a világnap fel akarja hívni a figyelmet az ember kapzsisága miatt veszélybe kerülő, gyilkosnak tartott cápákra (noha egy kutatás szerint Amerikában évente több ember hal meg kutyatámadás során, mint cápatámadásban – száz év alatt). Cápauszony leves. Ismerős? Hírből biztosan, személyesen talán, remélhetőleg nem. Ez a néhány száz dollárba kerülő étel tulajdonképpen egy csirkeleves, a cápa uszonyával megbolondítva. Az orvhalászok erre az uszonyra hajtanak, van, hogy csak ezt vágják le az állatról, de emiatt az akár el is pusztulhat: lesüllyed és elvérzik a víz fenekén. A cápauszony leves ma már státuszszimbólum – a cápák 70 faja pedig veszélyeztetett.
A cápák vérengző, gyilkos mivolta túl van misztifikálva: az állat a sebesült, vérző élőlényekre vadászik, így, amikor a közelében úszó (ránézésre csupán vergődő) embert észlel, abban a hitben, hogy az egy beteg állat (khmm..), megtámadja. A következő pillanatban akár már észleli is, hogy ez nem az a csemege, amelyre ő vágyott, azonban már késő: az embert általában a cápa egyetlen harapása is halálra sebzi.
Július 14-én tehát az emberi aljas kapzsiság által halálra ítélt cápákra (és, na jó, legyen: a cápa túlélési ösztöne által halálra ítélt emberekre) emlékezünk.
