A nőnap minden évben elhozza ugyanazt a jelenetet: a férfiak virágcsokrokkal állítanak haza, a futószalagokon halmozódnak a tulipánok a Lidl-ből, és a munkahelyeken is megjennek a máskor hiányolt bonbonok vagy virágok. A gesztus kedves, sőt az lenne bármikor, ha egyre több nő nem érezné úgy, hogy valami baj van vele. Nem a virág a gond, hanem az, amit helyettesíteni próbál.
A Nemzetköz Nőnap, amelyet március nyolcadikán tartanak világszerte, így hazánkban is, eredetileg nem a romantikus gesztusokról szólt. Gyökerei a 20. század elejére nyúlnak vissza, egészen a munkásmozgalmaikig, amikor a nők ezrei követeltek jobb munkakörülményeket, egyenlő bánásmódot és választójogot. Ehhez képest ma marad a virág, a nők elmarasztalása, és hiába minden kivívott jog, a legtöbb nő nem érzi úgy, hogy egyenlő lenne a férfiakkal.
Sok nő tapasztalja a fizetési különbségeket, a kettős mércét a munkahelyeken és a kapcsolatok megítélésében is. A láthatatlan házimunka, a mentális terhek nem tűntek el, sőt ma már elvárják a nőktől, hogy ne ráncosodjanak és ne mutassák ki az érzelmeiket. Ha viszont erre képtelenek, akkor fogadják el, hogy lecserélik őket.
Egy virágcsokor szép, de nem tárgyal fizetésemelésről, nem könnyíti meg a munkát, és nem vállal részt az érzelmi munkából. A hétköznapokat nem lehet pár szál rózsával elintézni, mondván, ez a nap is olyan, mint a többi.
Egy mai nő pontosan tudja, hogy a mindennapi küzdelmei rendszerszintűek. Természetesnek veszik a túlóráját, alkalmazkodását és érzelmi stabilitását. Ha ennek ellenkezőjét tapasztalják, akkor rásütik, hogy hisztériás, megbízhatatlan. Ha pedig fiatal, akkor valószínűleg szülni fog, amit a munkáltatók nem díjaznak. Miközben arról beszélnek, hogy mennyire jó lenne, ha sok gyerek születne, a nőket félresöprik, ha többször szülnek, mert kiesnek a munkaerőpiacról, és később is sokat hiányoznak, ha a gyerek beteg lesz.
A virág a kapcsolatok terén is élesen rávilágít a mindennapi ellentmondásokra. Hiába ad valaki malomkeréknyi csokrot, ha nem figyel a párjára. Ez nem romantika, hanem elterelés. A gesztus szép lenne, ha nem arról szólna, hogy hogyan ne vegye észre a nő a gondokat. Nem írja felül a tiszteletlen mondatokat, a kapcsolatban betöltött egyenlőtlenséget sem a munkahelyen, sem otthon. A nőnap akkor lenne hiteles, ha nem külön nap lenne, hanem a szeretet és a figyelem állandó megnyilvánulása. Ha a virág mellé konkrét változások is társulnának.
A mai nők nem a virágokat utasítják el, hanem az üzenetet. Minden egyes nő a világon arra vágyik, hogy elismerjék, hogy ne érezze magát tárgynak, hogy a gyereknevelés vagy a házimunka megosztott legyen, és egyetlen munkáltató se kérdezze meg tőle, hány gyereket tervez, és soha egy kollégája ne utaljon arra, ha rosszkedvű vagy ingerlékeny, hogy bizonyára megvan neki.
A nőnap valódi kérdése és ezzel együtt öröme az lenne, ha a nők valódi egyenrangúságot élhetnének meg, ha egy férfiak uralta társdalom nem szabná meg nekik, hogy szülhetnek-e, ha rendelkezhetnének saját testük felett, ha senkinek nem jutna eszébe hibáztatni azért, mert rövid szoknyát hordanak.
Ettől azonban még igen távol vagyunk, mert hiába emlegetjük a mai modern társadalmak sokszínűségét, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a nők mindig mindenkor más elbírálásban részesülnek, legyen szó a házasságról, a gyerekek iránti elköteleződésről vagy épp a válásról. Még napjainkban is túl sok nőt ítélnek el amiatt, mert van véleménye és ki meri mondani. Még mindig hiszik a férfiak a világ jó részén, hogy a női agy nem tud felfogni bizonyos dolgokat, és csak arra jó, hogy háztartást vezessen, miközben szolgálója férjének és családjának. Amíg ez nem változik, érkezhet bármennyi virág, mind a szemétben végzi, és még a küldetését sem teljesíti.
Fotó: Matthew Jesús: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/elenk-viragcsokrok-a-xiamen-piacon-29370592/
