Egy pillanatig az volt az érzése, ismeri a fiút. Nem tűnt el, nem ő volt költöztetők vezetője, hanem ő volt a tulaj, aki a frissen felújított lakásba költözött. Tényleg az volt a legnagyobb lakás a házban, de a sok cucc, amit hozott, enyhe túlzásnak tűnt.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Még szorosabbra húzta magán a törölközőt és haragosan gondolt a hebehurgyaságára. Ajtót nyitott úgy, hogy alig volt rajta valami, ez nem tűnt okos ötletnek. Anyja ezért biztosan leszidta volna, mint oly sokszor, amikor felelőtlenül viselkedett. Szerinte felelőtlenül. Aliz azonban ilyen volt. Elvarázsolt, türelmetlen és szertelen. Hiába igyekezett megváltozni a munkája miatt, nem mindig sikerült magából előcsalogatni a higgadt, megfontolt szervezőt.
– Szívesen – mondta hosszú, kínos pillanatok múlva.
– Akkor fogd meg ezt, ha tudod! – mondta neki a lány.
Aliz fél kézzel már fogta a törölközőt, és továbbra sem mert a srácra nézni. A Szerelem. Ez zakatolt a fejében. Nem hasonlított a könyvekben leírtakra, nem hasonlított tulajdonképpen semmire, csak a gerincén felkúszó izgalom jelezte, hogy nem mindennapi érzés járja át.
– Van kedved csatlakozni hozzánk? Egy kis társaság gyűlt össze nálunk, amolyan kezdetleges házavatót tartunk.
Ezt a szakállas mondta, és a lány vihogott. Hosszú barna haja szemébe lógott és nem simította ki. A srác ránézett és szemében olyan gyengédség uralkodott, hogy Aliz szíve egy pillanatra összefacsarodott. Ez az, ami másnak jut…Pedig évek óta vágyott a nyugalomra, a meghittségre.
– Igen… – nyögte ki. – Azaz, nem… Most nem jó.
– Ahogy gondolod, de kár lenne kihagyni. Jó zene lesz, sőt a zongorát is felavatjuk. Reméljük, nem sértődött meg a költözés miatt, meg amiatt sem, hogy egy éjszakát kint kellett töltenie a szabadban…
A lány hangjában volt némi irónia.
– Dehogynem – jegyezte meg a srác. – Ha tudtam volna, hogy senki nem viszi fel, biztosan nem hozom át… Ha valami baja lett volna…
Aliz megértette. Tudta, hogy vannak értékes tárgyak az életben, amelyeket az ember olykor jobban félt, mint a saját életét. Nem szabadna így lennie, de az emberek már csak ilyenek és ezen nem változtathat semmi, legfeljebb egy tragédia, de ezt senki nem kívánhatta magának.
– Nem tudom… Talán később.
– Rendben. Örülnénk neked – mondta a fiú, és hangjában nem volt egy szemernyi hamisság sem.
Hirtelen a torkára ment a pezsgő és köhögni kezdett. Úgy érezte, az orrán fog kibugyogni, amitől elvörösödött.
Bólintott és behajtotta az ajtót. Még hallotta, hogy azok ketten becsengetnek a következő lakásba. Esze ágában sem volt átmenni. Mit kezdene egy vadidegen társaságban? Ismerkedni nem volt kedve, fáradt is volt, és talán megrettent annak lehetőségtől, hogy élete egy pillanat alatt megváltozhat. Mindenki azt sorolta, hogy a változás jó és szükséges, az hajtja előre a világ kerekét, de azt kevesen akarták bevallani önmaguknak, hogy minden változás kemény lelki munkával jár együtt. Hát nem jobb ennél a megszokás pocsolyájában dagonyázni?
Visszament a fürdőbe, leradírozta az arcát, majd a testét. Aztán pakolást tett a hajára, majd várt. Mintha ezzel a készülődéssel valami különleges eseménynek menne elébe, gondolta gúnyosan. Pedig nem látszott a változás szele. Az új lakók kedvesek és vidámak voltak, de ez őt nem érdekelte, mert összetartoztak, és ez nem esett jól neki. Pár napja még azt sem tudta, hogy képes ilyen érzéseket kicsiholni magából. Talán a zene tette? Az a dallam, ami felhozott a valamit a múltból? Pedig csak egy ostoba dalocska volt, amit már ezerszer hallott, ugyan miért most bírna más jelentéssel?
Amint befejezte teste restaurálását, megszólalt a zongora. Épphogy beszivárgott a réseken a dallam, azonnal hívogatni kezdte a lányt. Nem bírt sokáig egy helyben ülni. Felkapott egy vékony, fehér ruhát, szandálba bújt és már csukta is maga után az ajtót. Tudta, hogy ezzel a muzsikával neki aznap este dolga van. Ki kell derítenie, miért kavarja fel. Meg kellett tudnia, hogy lehet az, hogy megállás nélkül a Szerelemre gondol, amelynek megtestesítőjét nem is ismeri.
Az ajtó tárva-nyitva állt, a lakás vendégektől hemzsegett. Azonnal megtorpant. Rossz ötlet volt átjönnie, pontosan tudta, hogy kérdéseire nem kaphat választ a tömegben.
A szakállas a zongora előtt ült és egyenesen felé nézett. Aliznak megint az az ötlete támadt, hogy ismeri valahonnan.
A srác felállt. Szívesen megfordult volna, hogy elosonjon, de udvariatlanság lett volna a részéről.
– Örülök, hogy rászántad magad! – mondta a házigazda kedvesen.
– Átcsalogatott a zene – válaszolta Aliz.
– Sejtettem, hogy így lesz.
– Nem tudhattad, hogy szeretem a zenét! – Nézett rá meglepetten a lány.
– Dehogynem. Pontosan tudtam, és azt is, hogy nem felejtetted el a dallamot.
– Nem értelek. Mire célzol ezzel?
A fiú elnevette magát.
– Aliz, nem ismersz meg? Azt hittem, tudod, ki vagyok!
A lány elvörösödött.
– Ismerlek? – kérdezte tétován.
– Igen! Habár én voltam szerelmes beléd, te észre sem vettél. Pedig mindent megpróbáltam. Neked akartam bebizonyítani, hogy híres lehetek attól függetlenül, hogy a szemem hogy áll. Eleget szekáltak miatta a suliban.
– Te lennél az, akit Helga néni annyira sztárolt? Úristen! – kiáltott fel szája elé kapva a kezét. – Gyűlöltelek.
– Gyűlöltél? Hiszen semmit sem tettem.
– Igaz, de téged szeretett, engem meg mindig bírált. A végén ott hagytam, annyit bántott. Megmondta, hogy tehetségtelen vagyok, nem érdemes rám pazarolnia az idejét.
A srác szeme kikerekedett.
– Erről nem tudtam. Nem is sejtettem, hogy ilyesmi zajlik. Egyszer, amikor megkérdeztem tőle minden bátorságomat összeszedve, miért nem jössz, azt mondta, eleged lett. Nagyon szomorú voltam.
Most meg Aliz nevetett. Fura volt az egész történet, még furább, hogy ismerte a kancsal kisfiút, akiből az a zongorista srác lett, aki ott állt előtte és egyenesen a szemébe nézett. Tekintetének üzenete volt. Titkos és sejtelmes.
– Nem mondott igazat.
– Amikor megláttalak pár napja, azonnal tudtam, hogy te vagy az. A csigaházába rejtőző lány. Gondoltam, kicsalogatlak a zenével.
– Szerelmes voltál belém? – kérdezte Aliz még mindig mosolyogva. – Nehéz elhinnem.
– Te provokálsz?
A lány ki tudja hányadszor a nap folyamán, elpirult. Nem állt össze benne a kép: adva volt egy fura kisfiú és a házigazda, akitől akkor is zavarba jött volna, ha nem az, aki.
– Nem, dehogy, csak…
– Nem gond, csak tudni akartam, emlékszel-e és maradt-e benned valami rólam. De ne ragozzuk túl! Gyere, elmondjuk a húgomnak, hogy ismerjük egymást, és megmutatom a lakást, a vendégek elvannak nélkülünk is.
Aliz az egészből csak egyetlen szót hallott. A húg szó volt, amitől a tér fényesebb lett. Minden az lett, legfőképp régen zárt szíve. Bólintott és arra gondolt, az élet valóban egy pillanat alatt megváltozhat. És ha így van, most nem zárkózik el a változás elől. Az elmúlt tíz év vastag falán rés keletkezett. A vakolat óvatosan peregni kezdett, és ő alig bírta elnyomni szüntelen mosolygását, ahogy rádöbbent erre.
Vége
fotó: Pinterest
