Az a Csongor, aki pár napja még orrba vágta Ádámot, sehol sem volt már. Hangja annyira mézes-mázos volt, hogy a férfi legszívesebben jóízűen felnevetett volna. Lám, észre tért. Vajon mitől változott meg ennyire? Mielőtt azonban elmélyedt volna ebben a kérdésben, meg is tudta a választ.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Gyorsan megbeszélték, hogy másnap délelőtt bemegy aláírni a papírokat és a költöztetés megindulhat. Mielőtt azonban letette volna, a férfi kibökte a varázsmondatot:
– Szeretném, ha nem tekintene rám ellenségként.
– Én magára nem tekintek sehogy – mondta kimérten. – Egyáltalán nem érdekel az ön személye! Egyet biztosan tudok, ha még egyszer meglátom Angéla közelében, nem állok jót magamért. Megértette?
– Ezt vegyem fenyegetésnek?
– Baráti jó tanácsnak aligha! És mielőtt még bármit mondana, gondoljon arra, hogy megúszta azzal, hogy Angéla nem jelentette fel és én sem. Ha esetleg eszébe jutna szórakozni, ne feledje, ketten tanúskodnánk a maga zaklatása ellen.
– És? Ugyan mit tudnának bizonyítani? – A visszavágás gyenge és erőtlen volt, de Csongor megpróbálta.
– Önnek, mint az intézmény vezetőjének semmilyen ügye nem lehet a rendőrséggel. Világos? Nem kell bizonyítanunk, elég, ha folt esik a becsületén. Kirúgják, és higgye el, nem pótolhatatlan.
– Rendben.
Ez a rendben kényszeredett és ostoba volt, egy olyan ember beleegyezése, aki nem tehetett mást, de ez nem jelentette, hogy nem forral bosszút. Ádám mégis abban bízott, hogy nincs szüksége cirkuszra, szereti az állását és nem akar méltatlan helyzetbe keveredni.
– Jutottatok valamire? – kérdezte Angéla pár pillanattal később.
– Megegyeztünk, nem lesz gond. Soha többé nem kell a közelébe menned, és ő sem fog a tiedbe. Ezt garantálom!
A nő elmosolyodott.
– Te valóban megfenyegetted?
– Egyértelműen igen. Az ilyenek nem értenek másból. De nem szeretnék tovább beszélni róla. Zárjuk ezt a ma estét egy sokkal kellemesebb dologgal!
– Egy koktélra gondolsz? – nézett rá a nő kihívóan.
– Mi másra? Csak jeget nem kérek bele! – azzal átölelte a nőt, felkapta és puhán letette az ágyra. Nem mozdult egy pillanatig, csak nézte, ahogy selymes haja elterül a lepedőn. Szemében felcsillant a vágy, és egy pillanatra az futott át fején, hogy vajon van-e joga ekkora szerelemre az embernek már így kifelé az aktív évekből. Aztán gyorsan marhának titulálta magát, és gyengéd mozdulattal megsimította a nő combjának belső felét, amitől az kéjesen felnyögött.
Mi az, hogy öregség, vigyorgott elégedetten, amikor magáévá tette a nőt, akit egész életében szeretett.
Másnap reggel Angéla felöltözött, kávét főzött és elbúcsúzott. Nehéz volt megválnia a két nap történéseitől, de azzal a tudattal, hogy minden rendben lesz, hogy élete megváltozik, nem is volt már olyan csúnya a ködös utca. Kilépett a házból és határozott léptekkel a kocsijához indult. Aznap nem kellett munkába mennie, de azért volt dolga otthon is.
Ahogy elindult, a gyér forgalomban azonnal megpillantott egy hófehér kocsit, ami a lámpánál mellette állt meg. Nem bámulta volna meg, hiszen nem volt benne semmi különös, mégis volt egy különös késztetése, hogy ránézzen. Egy ismerős szőke fejet pillantott meg, Lucáét, aki szintén meredten bámult őrá, aztán gázt adott, és még mielőtt zöldre váltott volna a lámpa, kilőtt.
Még nem lépett le, vajon miért, töprengett magában, majd a telefonja után nyúlt.
– Dávid – mondta sietve. – Ha érdekel, most láttam Lucát, épp a főúton száguld. Szerintem a reptérre igyekszik.
– Lehet – hangzott a semmitmondó válasz.
– Nem próbálod meg elérni? Nem mész utána?
A férfi nem szólt semmit.
– Hagyod, hogy elmenjen? Hisz lelép a pénzeddel!
Angéla hangja egyre dühösebb lett.
– Nem hagynál békén? – rivallt rá a bátyja. – Miért kell neked mindenbe beleavatkoznod?
– Jól hallom, hogy most az önsajnálatban tocsogsz? Mi a nyavalya van veled, hogy ennyire nem tudod összekapni magad?
– Angéla, nincs kedvem veszekedni. Semmihez nincs kedvem…
– Te beleszerettél?
– Miért, talán azt hitted, szórakozásból akarom elvenni? Hülyének nézel?
– Azért, mert ő is csak egy nő. Épp átvágott, te meg otthon nyalogatod a sebeid. Nem ilyennek ismerlek.
– Most ilyen vagyok. Majd megoldom, nem kell neked szembesítened önmagammal. Te csak éld a saját életed, ha van neked egyáltalán olyan!
Angéla elvörösödött a méregtől. Menthetetlen, gondolta. Minek igyekszik? Sose voltak különösebben jó testvérek. Ha a bátyja ezt akarja, tegye, ő nem felel mások boldogságáért.
– Ahogy kívánod! – felelte csendesen és letette.
A lakásban, amely Ádámé után még kisebbnek tűnt, örömmel öltözött át. Aztán leült, és azon gondolkodott, milyen üres is minden a férfi nélkül. Az a furcsa érzés kerítette hatalmába, amikor az ember nehezen hiszi el, hogy volt élete mások előtt, és az az élet nem is volt olyan szörnyű. És mégis, amivé alakult pár nap alatt, az látszott most a jövendő mennyországnak.
Miközben ezen elmélkedett, üzenete érkezett. Felszisszent.
Csongor kérte, hogy bocsásson meg neki. Azt írta, sajnálja, hogy elveszítette a fejét, és szörnyen restelli, ami történt. Már évek óta jó ismerősök, soha nem lett volna szabad így viselkednie. Meg azért is ír, mert szólni szeretne, hogy Julika néni, akivel Angéla szinte anyai kapcsolatot ápolt, rosszul lett, és ha netán szeretne elbúcsúzni tőle, megteheti, még eszméleténél van.
Bocsánatkérés… Ez az lett volna? Tényleg megbánta? Nem értette az egészet, de fura volt. Mégsem ez nyugtalanította.
Julika néni… Már nyolcvanöt is elmúlt, de még fürge volt. Szikár, életrevaló öregasszony, akivel mindig lehetett nevetni… Ez járt a fejében. Neki vitt be gyakran palacsintát, mert élt-halt érte. Most azonban már nem volt idő sütni neki, ha még életben akarta látni.
Gondolkodás nélkül felkapta a kabátját, és már futott is le a lépcsőn nem gondolva, hogy az emberek gyakran mások, mint, aminek mutatják magukat, és pofonok sora kellhet ahhoz, hogy elhiggyük valakiről, hogy egy szörnyeteg.
Mielőtt elindult, annyit válaszolt, hogy szeretne elbúcsúzni az asszonytól, mindjárt ott lesz.
Azt már nem láthatta, hogy üzenetének olvasója széles mosollyal elvigyorodik, és arcára kiül a diadal.
fotó: Pinterest
