Az érettségi bár nem volt egyszerű, jól sikerült. Aránylag. A matek és a töri négyes nem volt betervezve, de egyik sem volt Zsuzsó szíve csücske. Apja így is fűnek-fának újságolta, hogy a kislánya a legokosabb a családban. Ez nem volt igaz, de mégis jól esett a lánynak, mert tudta, hogy apja végtelenül büszke rá. Nem hiába áldozott annyi évet roncs autók szerelésére. Ő is szívesen tanult volna valaha, de nem lehetett. Villamosmérnök akart lenni, de szülei nem támogatták.
Nem kell úgy felvágni, mondta mindig a nagyanyja, Zsuzsó dédije, akit nem ismert, de mindig mesélték róla, hogy kemény és erőszakos asszony volt. Ha kellett, nekiment az urának is. Ritka volt az ilyesmi, talán ezért is maradt meg a híre a városban. Mezőszéken amúgy sem felejtettek könnyen az emberek. A rosszat főleg nem.
A felvételinél Zsuzsó elbizonytalanodott, mert az éneklés nem volt erőssége. Abban bízott, talán sikerül olyat húznia, ami jobban megy, de arra a szerencsére nem számított, hogy választhat. A bizottság egyik hölgytagja szemmel láthatóan rokonszenvezett vele, és kedvesen annyit mondott, válasszon kedveském, aztán adjon bele apait-anyait. És ő beleadott. Lehet, hogy énekesnek született, de abban a dalban akkor benne volt szíve-lelke. A többi már ment, mint a karikacsapás. Felvették és előtte állt egy szabad nyár, amely rengeteg jót hozott, de kellemetlenséget is.
Egy nap, amikor anyja kávét küldött a műhelybe apjának és Gyurinak, épp Jucihoz indult volna, de nem mondhatta, hogy siet, mert anyja csípős nyelve helyre tette volna. Fogta a tálcát, rajta a két presszót meg a tejet és kiegyensúlyozott a ház mögé. Egy világoskék sort és egy pántos póló volt rajta, amely alól kikandikált melltartójának pántja. Még nem volt lebarnulva, nyár eleje volt, de vékony lábait remekül kiemelte a nadrág színe.
Gyuri az egyik Lada alatt feküdt, amikor belépett. Apja sehol.
– Hoztam egy kis kávét, hogy el ne aludjatok! – kiáltotta, de nem jött válasz. Máskor ilyen esetben apja nevetett, megsimogatta az arcát és megjegyezte, hogy nem egy alvós hely a műhely, különben is sok a légy. Most azonban csend volt. Letette a tálcát fal melletti apró asztalra, és amikor megfordult, látta, hogy Gyuri mászik ki a szerelőaknából.
– Te meg miért nem szólsz, hogy itt vagy? – mondta meglepődve. A férfi kigúvadt szemmel meredt a melleire, majd nagy nehezen felemelte tekintetét és a lány szemébe nézett.
– Nem hallottalak – mondta különös hangsúllyal.
– Pedig még nem vagy olyan öreg, hogy süket légy – szólt neki vidáman. – Persze már öregnek tartotta, de ezt nem mondhatta meg neki. Aki túl van harmincon, azt már bottal kell a templomba küldeni, mondta mindig a nagymama.
– Apa? – kérdezte szétnézve.
– Beugrott a városba, talán a gumishoz, nem mondta.
Gyuri megtörölte kezét egy rongyban, de tekintetét nem vette le a lányról. A nézése zavarta Zsuzsót. Az a vetkőztető nézés volt, amiben benne volt, hogy akarja őt szőröstől, bőröstől. Megrázkódott és azonnal elöntötte a szégyen. Ugyan már, mit képzel ő? Ez a férfi csecsemőkora óta ismeri, játszott vele jó párszor, most meg azt hiszi, hogy el akarja kapni. Bolond ő?
A férfi közelebb lépett, és úgy nyúlt a csészéért, hogy egyik kezével hozzáért Zsuzsó fenekéhez. Csak egy apró mozdulat volt, egy semmitmondó, de amikor felvette és a lányra nézett, az látta, hogy munkásnadrágja elejét majd kiböki a farka. Nem volt véletlen az érintés. Ezt már tudta, mégsem merte szóvá tenni. A férfi kinevette volna, vagy simán letagadja. Ő meg szégyenben marad, amiért fiatal lány létére ilyesmikre gondol. Gyuri elmosolyodott, és közelebb lépett.
– Hallom, Egerbe mész! – mondta rekedt hangon. – Itt hagysz minket? Nem fogod sajnálni a várost?
Zsuzsó szíve a torkában dobogott, amikor megérezte a férfi ingéből áradó olaj- és izzadságszagot. Szeretett volna gyorsan elköszönni, de az olyan közel állt hozzá, hogy úgy érezte, mozdulni sem mer. Nem tudott nem a nadrágjára nézni. Magasságos ég, ilyen az, amikor valakinek feláll, gondolta halálos ártatlansággal. Még szűz volt, barátnői sem estek túl az első szexen. Nem nagyon beszélgettek róla, nem mertek vagy valamiféle szeméremből, de hallgattak.
– Oda vettek fel. Tanító néni leszek – hadarta gyorsan.
– Tanító néni… – mondta Gyuri mély levegőt véve. – Én is szívesen a diákod lennék, ez már biztos.
A lány erőltetetten felnevetett. A férfi egyik kezét a falnak támasztotta Zsuzsó feje mellett, a másikkal a csészét fogta. Testével egyre közelebb nyomakodott a lányhoz, aki a falhoz tapadt és a sírás fojtogatta a torkát.
– Zsuzsikám, merre vagy? – hallották meg a nagymama hangját. – Nincs itthon porcukor, elugranál a boltba?
Az asszony a műhely felé tartva kiabálta mindezt, mire a lány felbátorodva félrelökte a férfi kezét és elfutott.
– Persze, azonnal!– kiáltotta lángvörös arccal. – Más nem kell?
– Nem, vagy jut eszembe, a szódapatron is kifogyott.
Az öregasszony átható tekintettel bámult az unokájára, de nem mondott semmit. Ha sejtett is valamit Gyurival kapcsolatban, azt megtartotta magának.
A lány még órákkal később is azon gondolkodott, hogy mit akarhatott tőle Gyuri. Ott, abban a műhelyben, ahol dolgozott, ahol mindig jött valaki, csak nem akarta megerőszakolni? És különben is ismerte őt, ilyesmire biztosan nem lenne képes. Végignézett magán, és megállapította, hogy az utóbbi időben valóban sokat változott. Megnőtt a melle és a combja is felnőttes volt már, nem olyan piszkafa, mint addig.
Egyetlen dologban biztos volt: senkinek el nem mondja, ami történt, hisz nem történt semmi. A műhelyt azonban kerülni fogja a nyár hátralévő részében, ezt megígérte magának.
Az ominózus eset után két nappal Karola betoppant váratlanul és a tóra hívta. A közeli bányatóra, ahol bár tilos volt a fürdés, senki nem törődött a tilalommal. Gyerekkoruk óta lejártak, és soha nem történt baj. A tó vize tiszta volt és mély, nagyon jól lehetett úszni benne. Nem mélyült gyorsan, a szélén el tudtak játszadozni a gyerekek. Így június közepén még nem sokan mentek szabadságra, kevesen vették igénybe ezt a strandolási lehetőséget, főleg nem hét közben.
– Az unokabátyám értünk jön! – mondta Karola olyan büszkén, mintha legalább egy valódi filmsztár lett volna a srác. Az tény, hogy jóképű volt, enyhén, tényleg csak enyhén egy régi francia színészre, Gerard Philipre hasonlított. Egy öreg Skodával próbálta a lányokat elkápráztatni, köztük az unokatestvérét is, aki szerelmes volt belé.
– Ugye, tudod, hogy nem lehetsz a felesége? – súgta kaján vigyorral Juci, amikor a srác megérkezett értük. Karola szeme kikerekedett és nem tudott másfelé nézni, csak a fekete hajú fiúra, akinek mosolyától lekívánkozott róla a bugyi. Így mondta, és barátnői olyan hangosan nevettek rajta, hogy a srác megvetően nézett végig rajtuk.
– Libáknak gondol bennünket – suttogta Zsuzsó.
– Mindegy minek gondol! Én imádom, és nem érdekel, hogy rokonom vagy nem rokonom. Én neki akarom adni a szüzességem.
– Nem biztos, hogy ő meg akarja kapni – jegyezte meg csendesen Juci, és bedobta a hátsó ülésre a cuccot, majd befurakodott mellé.
– Nagyon jó kedvetek van csajok! Ezt mán szeressük! – mondta a fiú vigyorogva. – Remélem, nem felejtettetek el naptejet hozni.
– Magasságos ég, de igen! – kiáltott fel Zsuzsó, és visszaszaladt a házba. Igaza volt a barátnőjének, ez a srác valóban jól nézett ki. Jobban, mint ahogy emlékezett rá. Csak a neve ne lett volna olyan fura: Kálmán. Kinek jut eszébe ilyen nevet adni a 80-as évek végén egy csecsemőnek, töprengett, és felkapta az ágyon felejtett napszemüvegét meg a narancssárga Fabulont.
Kép forrása: Pinterest
