Kilenc betű 7. rész – Zsolt

"A lány fellélegzett. Ez a fiú biztosan nem tud róla semmit. Nem sejti, hogy még mindig más után ácsingózik, de ha az megközelítené, nemet mondana."

A tóparton hiába hittek mást, sokan voltak. Főleg fiatalok bandába vegyülve. Az egyik társaság egy hatalmas kazettás magnót is hozott, és bömbölt a Holnap hajnalig meg a Szerelemre születtem.

Amikor lepakoltak a félig árnyékos sziklafal mellett, Zsuzsó elmerengve gondolkozott azon, hogy ő vajon szerelemre született-e. Egyelőre nem úgy tűnt, mert nem járt senkivel, és ha netán valaki megkörnyékezte, finoman lerázta. Nem akart bántó lenni, de a szíve még mindig nem szabadult Iván fogságából. Amikor ezt egyszer elmesélte a lányoknak hangosan kiröhögték. Azt mondták, nincs ott fogság, ahol ketrec sincs. Az ő szíve meg sehová sincs zárva, csak nem akarja elhinni, hogy van élet Iván után. Megharagudott rájuk, mert nem értették meg. Éretlen hülyék, mondta magában, és azután nem szólt többet erről.

 
 

A kockás pokrócra letelepedtek mind a négyen, és ha Kálmán nem nógatja őket, egyikük sem igyekszik túlságosan a vízbe.

Amikor bementek, Zsuzsónak eszébe jutott, hogy jó lenne a matracon lebegni, ezért úgy döntött, kimegy és felfújja. És akkor meghallotta. Nem is a fülével, hanem valahol legbelül jelzett valami. Megismerte Iván kocsijának hangját.

Isten nem ver bottal, mondta magának. Valaki odafenn biztosan jót mulat azon, hogy a bábuikat ily módon mozgatja, morfondírozott idegesen. Kihajtogatta a piros-kék matracot és elkezdte pumpálni, miközben gondosan igyekezett nem lesni, kivel érkezett a fiú. Nagy meglepetés nem érte, mert az öccse és két lány volt vele. Az egyik a nagyorrú Klári volt. A butikos csaj. Vajon tudja, hogy ki vette meg a lakktáskájukat és kinek? Nem valószínű, mert tapétaként ragadt Ivánra, aki alig tudta leteríteni a pokrócot, úgy csimpaszkodott rajta az a pióca. A másik lányt nem ismerte, biztosan a tavasszal szedte fel a kis öcsi.

A matrac sehogy sem akart megtelni levegővel, ezért Zsuzsó egyre idegesebb lett. Amikor meghallotta a magnóból az Elpattant egy húrt, kis híján sikító frászt kapott. Teljes hangerőből zengte Dolly, hogy azt hitte, összetartozik valakivel, de aztán egy hajnalon keze hiába nyúl szerelme felé. Az övé is hiába nyúlt volna, de Iváné is, mert elrontotta. Mert nem bírt nyugton maradni, mert nem értette meg, hogy a szerelem csupa várakozás és vágyakozás.

– Segítsek? – szólalt meg mellette valaki visszazökkentve a mába, lerázva róla az ostoba álmodozást.

Egy ismeretlen srác volt, magas, testes, de szép szemű.

– Szerintem, rossz a pumpa.

Megoldom – mondta barátságtalanul, de a srác nem mozdult.

– Na, ide vele! – Azzal nekiállt taposni a vacak műanyagpumpát. Tényleg gond lehetett vele, mert nem történt semmi látványos. Megfordult, Zsuzsóra mosolygott, és faképnél hagyta. Mielőtt a lány bármit is mondhatott volna, egy másikkal tért vissza és pillanatok alatt felpumpálta.

– Zsolt vagyok – mondta minden lihegés nélkül. – Tudom, Zsuzsa vagy.

– A barátaimnak Zsuzsó. És köszönöm.

A fiú lágy hangja és kedvessége jól esett neki, főleg azért, mert nem bírta nem észrevenni, hogy Iván őket nézi.

Elmosolyodott, és kezet nyújtott.

– Úszunk egyet? – kérdezte Zsolt. – Gyere, betollak a tó közepére, ha napozni akarsz.

Azzal a lány keze után nyúlt, mintha az a világ legtermészetesebb mozdulata lett volna.

A lány fellélegzett. Ez a fiú biztosan nem tud róla semmit. Nem sejti, hogy még mindig más után ácsingózik, de ha az megközelítené, nemet mondana. A tartás az tartás, és ő nem egy lecserélhető poszter a mozi terem bejáratánál.

A többiek szinte egész délután békén hagyták. Mintha mindenki titkon azért szurkolt volna, hogy az ismerkedésből legyen valami. Zsuzsó nehezen vallotta be magának, hogy Zsolt figyelmes, rajongással bámulja és ez nincs ellenére. Sajnos humora nincs, de nem lehet minden tökéletes. A legfurább viszont az volt, hogy Egerben dolgozott, mintha a sors, meg az elpattant húrok igyekeztek volna jóvá tenni az elmúlt időszakot, és tálcán kínálták volna az új lehetőséget a folytatásra. Mármint Zsuzsó szerelmi életének kibontakoztatásához. Mindez persze csak a képzelet szüleménye volt, mégis jólesett erre gondolnia.

A srác nem volt különösebben szórakoztató. Ez álságos gondolat, futott át a lány agyán. Unalmas volt és kész. Mesélte a hülyeségeit, és egyáltalán nem vette észre, hogy a lány figyelme elkalandozik. Csak mondta, mondta és egyre fárasztóbb lett mosolyogni, érdeklődést mímelni, de muszáj volt. Iván oda-oda pillantott, de csak unottan, mintha egy kicsit szánakozna a helyzeten.

Átlát rajtam, gondolta Zsuzsó. Tisztában van vele, hogy nem érdekel Zsolt. És ez neki elégtétel, mert még mindig azzal a ronda Klárival van, de kifelé azt mutatja, neki aztán mindegy ki van mellette, ő bárkit megkaphat, ha akar. Mostanában azonban nem akar, mert kényelmes, a munka és valami új biznisz leköti. Erről pletykálnak a városban, de senki nem tudja pontosan, mi az a nagy titok, amire nem sokat kell várni, és robbanni fog. Itt, ebben a poros és unalmas városban minden titok robban, hisz az is hír, ha a szomszéd macskája ötöt ellett a megszokott négy helyett.

Megpróbált Zsoltra figyelni, sőt egy-egy nevetést is kipréselt. Nem mosolyt, hanem hangos kacagást, mintha igazán jól szórakozna.

Karola és a többiek benn voltak már egy ideje a tó közepén, amikor ő Zsolttal kiült a partra. A fiú megkérdezte tőle, mit kér enni, elugrik valami kajáért. Ő lazán kibökte, hogy hamburgert, de nem gondolta komolyan.

– Haraplakból? – kérdezte komoly ábrázattal. Az volt a város leghíresebb étkezdéje, de a híre nem volt a legtökéletesebb. Azt terjesztették róla, hogy gyanús helyekről érkezik a hús, és többen rosszul is lettek tőle. Sokakat nem érdekelte ez, betudták az irigységnek.

– Igen, azt szeretem – mondta Zsuzsó és elnyújtózott a pokrócon. Hadd teperjen, gondolta minden sajnálkozás nélkül. Lehunyta a szemét, és élvezni akarta a meleg napsugarakat, amikor meghallotta Karola ordítását.

Előző rész

Kilenc betű 8. rész – Mindenkinek vannak titkai

Kép forrása: Pinterest

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here