Hétfő reggel, már hétkor megérkezett a tulipán. Luuk nem teketóriázott, küldött egy tonnányit, és közölte, nem hiszi el, hogy Magda nem tudja eladni, olyan gyönyörűségesek. Valóban így volt, különösen az a hat szál, ami külön díszdobozban érkezett és a tulajdonosnak szánta a küldője. Olyan hamvas rózsaszínű volt, amilyet Magda még sose látott. Nem győzte megköszönni, és alig tudta levenni róla a szemét.
Rena csak fél nyolc után esett be, azt állította, elaludt, pedig beállította a telefonját. Nem vitatkozott vele, tudta, hogy nem érdemes, inkább rászólt, hogy vegye ki a füléből a fülest, és segítsen kipakolni, mert sietniük kell, van egy csomó koszorú megrendelésük is. A lány komótosan lepakolt a hátsó szobában, nem volt az a kapkodós fajta, és kötényt vett. Magda néha úgy érezte, szeretne fiatalabb lenni, hogy ne érezze magában a folytonos késztetést a sietségre. Az idősebbek valószínűleg azért rohannak, mert attól félnek, hogy kevés dolog fér bele a hátralévő napjaikba. A délelőtt úgy repült el, hogy észre se vették. Elkészültek a koszorúk, karcsú vázákba kerültek a tulipánok, és az egész üzlet pontosan olyan üde volt, mint más napokon, ha áru érkezett. Viszont elfelejtettek ebédet rendelni maguknak, ezért Rena felajánlotta, hogy kiugrik és hoz valami könnyűt, mire Magda tekintetét a plafonra emelte.
– Csak semmi humusz meg kuszkusz vagy ilyesmi, jó? – mondta. – A rizst is utálom, de azt kibírom. Ha van krumplipüré, nekem azt hozz rántott sajttal.
– Az olaj méreg! – jegyezte meg a fiatal lány. – Öregít is.
– Jól van, majdcsak elviselem valahogy! – nevetett a főnök.
Rena megcsóválta a fejét, és arra gondolt, hogy miért van az, hogy a 21. században, amikor mindenki tudja, mi az egészséges, mégis önmagát pusztítja. Ám nem az ő feladata volt a világmegváltás, ezért kabátja után nyúlt, és húzott kifelé, nehogy olyasmit mondjon, amit később megbánna.
Ahogy becsukódott utána az ajtó, azonnal felhangzott megint a vidám csilingelés. Magda fel se nézett azonnal, mert a számlákkal bajlódott, de gyorsan eszébe jutott, hogy egyedül van, nem várhat arra, hogy Rena kiszolgáljon helyette.
– Jó napot! – mondta gyorsan és felpillantott. Épp az állt előtte, akit annyira várt.
– Jó napot! – A férfi arcán nem volt sok érzelem. Valamiért mégis kedvesnek tűnt. – Rózsát szeretnék, ahogy máskor.
Magda zavarba jött. Talán tévedett, amikor azt hitte, ő hagyta neki a cetlit? Nagyon úgy nézett ki, mert a hosszú ballonos nem adta jelét, hogy ismerkedni akarna.
– Most érkeztek tulipánok! Nem tudom, szereti-e, de frissek, gyönyörűek! Nézze! – mutatott a bolt sarkába, ahol hegyén hátán virított a sok színes virág, és a tulipánok valóban a legszebbek voltak.
– Nagyon tetszenek! Igaza van! Legyen most egy tucat ezekből! – mutatott a fehérekre.
A nő közelebb lépett és elkezdte válogatni őket, közben megcsapta a férfi parfümjének illata. Vonzó volt. Meg se kérdezte, hogy selyempapírba vagy celofánba tegye, tudta, hogy az előbbibe.
– Megkaptam az üzenetét! – bökte ki váratlanul.
Az idegen arcán ekkor jelent meg először némi érzelem. Mintha enyhén elpirult volna, de az is lehet, hogy a fények tették a hirtelen változást.
– Az üzenetem? Ezt hogy érti? – nézett a nőre. Szája sarkában egy félmosoly játszott, ami rejthetett gúnyt, de örömöt is. Nem lehetett eligazodni rajta.
– Nem maga járt a temetőben szombaton?
– Azt hiszem, összetéveszt valakivel.
Magda elvörösödött. Mekkora ostobaság volt azt hinnie, hogy ez az ember akar tőle valamit!
– Bocsánat, valóban. Ne haragudjon, máris csomagolom a kedves feleségének! – hebegte, és ettől még vörösebb lett.
– Köszönöm!
A nő tekintete a férfi kezére tévedt, de nem látott rajta gyűrűt. A fura vevő is követte pillantását, majd finoman a zsebébe süllyesztette a bal kezét. Csak állt és várt, mintha folytatni akarta volna a beszélgetést, de nem tudta, hogyan. Magda átnyújtotta neki, majd elvette a pénzt, és nagyon haragudott. Természetesen önmagára. Hogy lehetett ennyire bolond?
– Sajnálom, ha csalódott! – mondta Cary Grant. – Nem akartam megbántani.
– Semmi gond, meggondolatlan voltam. Nem is értem…
– Van, hogy az ember kimondja, amit nem is akar…
– Igen…
– És az is előfordul, hogy nem mondja ki, pedig szeretné. Nem is tudom, melyik a rosszabb.
A nő nem felelt. Mielőtt bármit válaszolhatott volna, berobbant Rena, és már az ajtón kívülről azt kiabálta, hogy volt krumplipüré. Amikor meglátta a vásárlót, nem jött zavarba. Köszönt, és kipirult arccal hátrasietett a kis konyhafélébe, ahol máskor kávézni szokott.
A férfi a csokorra pillantott, majd Magdára. Aztán megfordult, és köszönös nélkül távozott.
– Hű, micsoda illata volt a hapsinak! – jegyezte meg Rena. – Megzavartam valamit? Nagyon úgy tűnik, mert lefagytál.
Magda megrázta magát, és kibuggyant belőle a nevetés.
– Dehogy, a nagy semmit. Majdnem flörtöltem valakivel, aki szegény úgy meglepődött, hogy talán soha többé nem tolja ide a képét!
– Te flörtöltél? El se hiszem! Amióta ismerlek, rá se néztél egy hímre se!
– Nanana! Ránéztem, csak te nem láttad.
– Persze, okvetlenül. Csak azt nem értem, mi tetszik neked ezen a régimódi filmsztáron?
– Nem is tetszik.
– Akkor mire való volt a próbálkozásod? – Renát nem lehetett egykönnyen becsapni. – És csakhogy tudd, te is bejössz neki. Láttam, amint várt, mielőtt belépett az üzletbe. Valamit keresett a zsebében, de amikor megtalálta, csak bámult téged messziről.
– Ezt most találtad ki! – kacagott Magda döbbenten.
– Hidd el, eszemben sincs ilyesmiket kitalálni. Én csak meglestem a ti filmeteket.
Ha Renának igaza van, miért hazudott neki a pasas? Bosszantotta, hogy a nevét se tudja, és ehhez a fajta viselkedéshez, amit a napokban tapasztalt, nem volt hozzászokva. William nem teketóriázott ennyit. Belépett az életébe, elsodorta, és kilépett. Mr. Grant azonban nem William volt, de ha senkije nincs, kinek hordja a drága virágot? Kell, hogy legyen egy nő az életében. Sajnos.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
