Virágbolt az árkádok alatt 5. rész – A flört

“ Rena csak fél nyolc után esett be, azt állította, elaludt, pedig beállította a telefonját. Nem vitatkozott vele, tudta, hogy nem érdemes, inkább rászólt, hogy vegye ki a füléből a fülest, és segítsen kipakolni, mert sietniük kell, van egy csomó koszorú megrendelésük is. A lány komótosan lepakolt a hátsó szobában, nem volt az a kapkodós fajta, és kötényt vett. Magda néha úgy érezte, szeretne fiatalabb lenni, hogy ne érezze magában a folytonos késztetést a sietségre. Az idősebbek valószínűleg azért rohannak, mert attól félnek, hogy kevés dolog fér bele a hátralévő napjaikba. A délelőtt úgy repült el, hogy észre se vették. Elkészültek a koszorúk, karcsú vázákba kerültek a tulipánok, és az egész üzlet pontosan olyan üde volt, mint más napokon, ha áru érkezett. Viszont elfelejtettek ebédet rendelni maguknak, ezért Rena felajánlotta, hogy kiugrik és hoz valami könnyűt, mire Magda tekintetét a plafonra emelte.”

Hétfő reggel, már hétkor megérkezett a tulipán. Luuk nem teketóriázott, küldött egy tonnányit, és közölte, nem hiszi el, hogy Magda nem tudja eladni, olyan gyönyörűségesek. Valóban így volt, különösen az a hat szál, ami külön díszdobozban érkezett és a tulajdonosnak szánta a küldője. Olyan hamvas rózsaszínű volt, amilyet Magda még sose látott. Nem győzte megköszönni, és alig tudta levenni róla a szemét.

Rena csak fél nyolc után esett be, azt állította, elaludt, pedig beállította a telefonját. Nem vitatkozott vele, tudta, hogy nem érdemes, inkább rászólt, hogy vegye ki a füléből a fülest, és segítsen kipakolni, mert sietniük kell, van egy csomó koszorú megrendelésük is. A lány komótosan lepakolt a hátsó szobában, nem volt az a kapkodós fajta, és kötényt vett. Magda néha úgy érezte, szeretne fiatalabb lenni, hogy ne érezze magában a folytonos késztetést a sietségre. Az idősebbek valószínűleg azért rohannak, mert attól félnek, hogy kevés dolog fér bele a hátralévő napjaikba. A délelőtt úgy repült el, hogy észre se vették. Elkészültek a koszorúk, karcsú vázákba kerültek a tulipánok, és az egész üzlet pontosan olyan üde volt, mint más napokon, ha áru érkezett. Viszont elfelejtettek ebédet rendelni maguknak, ezért Rena felajánlotta, hogy kiugrik és hoz valami könnyűt, mire Magda tekintetét a plafonra emelte.

 
 

 – Csak semmi humusz meg kuszkusz vagy ilyesmi, jó? – mondta. – A rizst is utálom, de azt kibírom. Ha van krumplipüré, nekem azt hozz rántott sajttal.

 – Az olaj méreg! – jegyezte meg a fiatal lány. – Öregít is.

 – Jól van, majdcsak elviselem valahogy! – nevetett a főnök.

Rena megcsóválta a fejét, és arra gondolt, hogy miért van az, hogy a 21. században, amikor mindenki tudja, mi az egészséges, mégis önmagát pusztítja. Ám nem az ő feladata volt a világmegváltás, ezért kabátja után nyúlt, és húzott kifelé, nehogy olyasmit mondjon, amit később megbánna.

Ahogy becsukódott utána az ajtó, azonnal felhangzott megint a vidám csilingelés. Magda fel se nézett azonnal, mert a számlákkal bajlódott, de gyorsan eszébe jutott, hogy egyedül van, nem várhat arra, hogy Rena kiszolgáljon helyette.

 – Jó napot! – mondta gyorsan és felpillantott. Épp az állt előtte, akit annyira várt.

 – Jó napot! – A férfi arcán nem volt sok érzelem. Valamiért mégis kedvesnek tűnt. – Rózsát szeretnék, ahogy máskor.

Magda zavarba jött. Talán tévedett, amikor azt hitte, ő hagyta neki a cetlit? Nagyon úgy nézett ki, mert a hosszú ballonos nem adta jelét, hogy ismerkedni akarna.

 – Most érkeztek tulipánok! Nem tudom, szereti-e, de frissek, gyönyörűek! Nézze! – mutatott a bolt sarkába, ahol hegyén hátán virított a sok színes virág, és a tulipánok valóban a legszebbek voltak.

 – Nagyon tetszenek! Igaza van! Legyen most egy tucat ezekből! – mutatott a fehérekre.

A nő közelebb lépett és elkezdte válogatni őket, közben megcsapta a férfi parfümjének illata. Vonzó volt. Meg se kérdezte, hogy selyempapírba vagy celofánba tegye, tudta, hogy az előbbibe.

 – Megkaptam az üzenetét! – bökte ki váratlanul.

Az idegen arcán ekkor jelent meg először némi érzelem. Mintha enyhén elpirult volna, de az is lehet, hogy a fények tették a hirtelen változást.

 – Az üzenetem? Ezt hogy érti? – nézett a nőre. Szája sarkában egy félmosoly játszott, ami rejthetett gúnyt, de örömöt is. Nem lehetett eligazodni rajta.

 – Nem maga járt a temetőben szombaton?

 – Azt hiszem, összetéveszt valakivel.

Magda elvörösödött. Mekkora ostobaság volt azt hinnie, hogy ez az ember akar tőle valamit!

 – Bocsánat, valóban. Ne haragudjon, máris csomagolom a kedves feleségének! – hebegte, és ettől még vörösebb lett.

 – Köszönöm!

A nő tekintete a férfi kezére tévedt, de nem látott rajta gyűrűt. A fura vevő is követte pillantását, majd finoman a zsebébe süllyesztette a bal kezét. Csak állt és várt, mintha folytatni akarta volna a beszélgetést, de nem tudta, hogyan. Magda átnyújtotta neki, majd elvette a pénzt, és nagyon haragudott. Természetesen önmagára. Hogy lehetett ennyire bolond?

 – Sajnálom, ha csalódott! – mondta Cary Grant. – Nem akartam megbántani.

Semmi gond, meggondolatlan voltam. Nem is értem…

 – Van, hogy az ember kimondja, amit nem is akar…

 – Igen…

 – És az is előfordul, hogy nem mondja ki, pedig szeretné. Nem is tudom, melyik a rosszabb.

A nő nem felelt. Mielőtt bármit válaszolhatott volna, berobbant Rena, és már az ajtón kívülről azt kiabálta, hogy volt krumplipüré. Amikor meglátta a vásárlót, nem jött zavarba. Köszönt, és kipirult arccal hátrasietett a kis konyhafélébe, ahol máskor kávézni szokott.

A férfi a csokorra pillantott, majd Magdára. Aztán megfordult, és köszönös nélkül távozott.

 – Hű, micsoda illata volt a hapsinak! – jegyezte meg Rena. – Megzavartam valamit? Nagyon úgy tűnik, mert lefagytál.

Magda megrázta magát, és kibuggyant belőle a nevetés.

 – Dehogy, a nagy semmit. Majdnem flörtöltem valakivel, aki szegény úgy meglepődött, hogy talán soha többé nem tolja ide a képét!

 – Te flörtöltél? El se hiszem! Amióta ismerlek, rá se néztél egy hímre se!

 – Nanana! Ránéztem, csak te nem láttad.

 – Persze, okvetlenül. Csak azt nem értem, mi tetszik neked ezen a régimódi filmsztáron?

 – Nem is tetszik.

 – Akkor mire való volt a próbálkozásod? – Renát nem lehetett egykönnyen becsapni. – És csakhogy tudd, te is bejössz neki. Láttam, amint várt, mielőtt belépett az üzletbe. Valamit keresett a zsebében, de amikor megtalálta, csak bámult téged messziről.

 – Ezt most találtad ki! – kacagott Magda döbbenten.

 – Hidd el, eszemben sincs ilyesmiket kitalálni. Én csak meglestem a ti filmeteket.

Ha Renának igaza van, miért hazudott neki a pasas?  Bosszantotta, hogy a nevét se tudja, és ehhez a fajta viselkedéshez, amit a napokban tapasztalt, nem volt hozzászokva. William nem teketóriázott ennyit. Belépett az életébe, elsodorta, és kilépett. Mr. Grant azonban nem William volt, de ha senkije nincs, kinek hordja a drága virágot? Kell, hogy legyen egy nő az életében. Sajnos.

Folytatjuk…

 

Kép forrása: Pinterest 

Oktatás és nevelés területén dolgozom, de minden szabadidőmben írok. Szeretek belesni a hétköznapok függönye mögé és közben keresem az embert, a nőt a jól legyártott álarcok mögött. Néha meséket is írok, de gyakrabban novellákat, cikkeket és apró vicces történeteket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here