A második levelet akkor írtam meg, amikor ki voltam akadva a világra, de nem mindennapi szinten. Úgy, ahogy egy kamasz, aki utálni tudja még a levegőt is, amit belélegez. Buliba hívtak, és 13 évesen úgy éreztem, messze idősebb és bölcsebb vagyok a koromnál, miért ne mehetnék? Ki ne lenne az, ha szülei öregek, maradiak, és mindig azon ügyködnek, hogy kellemetlen perceket szerezzenek a gyerekeiknek. Hatalomvágyuk pedig abban nyilvánul meg, hogy uralkodnak terveiken és vágyaikon. Meg voltam győződve arról, hogy semmit az égadta világon nem csinálnak jól, akkor mi értelme lenne elfogadnom akár egy döntésüket is?
Lizi barátnőm bátyja, aki tizenhat volt, úgy döntött, hogy megünnepli az első hármasát. Nem ez így szépen hangzott volna, de az igazság az volt, hogy szüleik elutaztak egy wellness hétvégére, és ő nem akarta kihagyni a lehetőséget. Engem is elhívott, mint kis csitrit, mondván jó nő vagyok. Én, a hetedikes, mást se gondoltam magamról, minthogy életem hercegnője leszek, ha elmegyek, sőt titkon a turiban vettem egy olyan topot, amely többet engedett láttatni gyorsan fejlődő melleimből, mint takarta. Indulás előtt lebuktam. Nem sokon múlt, mert anya sose szokott este nyolc után nyaggatni a dolgaival, most azonban benyitott a szobámba épp akkor, amikor az ablakon próbáltam kisurranni.
– Te hová készülsz? – kérdezte tágra nyílt szemmel. – Sejtettem, hogy valami történni fog, mert túlságosan izgatott voltál egész nap.
– Lizihez akartam átmenni! – válaszoltam az igazsághoz híven, mire ő szemrebbenés nélkül kinevetett.
Az ablakhoz lépett, becsukta, ahogy az ajtót is, de nagy meglepetésemre nem zárt be. Tudta, hogy arrafelé nem szökhetek, azt viszont nem sejtettem, hogy a húgomat őrségbe teszi.
– Olvass vagy filmezz inkább! – mondta és emelt fővel kisétált lebukásom helyszínéről.
Ekkor, ebben a dühös pillanatban írtam meg a második levelet, amelyet sose olvasott el, de ezt csak jóval később tudtam meg. Megvan ma is, megmutatom:
„Anya! Utállak téged, apát és a hugit is. Ti nem értettetek meg engem soha, és azt hiszitek, ti hibátlanok és tökéletesek vagytok. Már nem vagyok kislány, hogy bezárj a szobámba, mert neked nem tetszik, hogy el akarok menni. Az se bírod elviselni, hogy szebb és fiatalabb vagyok nálad. Te nem bírod az idő múlását, de engem büntetsz. Gyűlöllek, és legszívesebben soha többé nem szólnék hozzád. Hagyj békén, hadd rohadjak meg idehaza barátok nélkül, csakhogy te boldog legyél!”
Összehajtogattam a lapot, és borítékom nem lévén, becsúsztattam anyáék hálójának ajtaja alatt. Úgy éreztem, ennél nagyobb elégtételem nem lehet, mert ha már gonoszok velem, akkor tudják meg, hogy nem vagyok se hülye, se ostoba. Nem sejtettem, hogy apa találja meg, és ismerve a természetem, nem akart vitát, hanem szépen összehajtotta, és eltette, hogy egyszer megmutathassa, amikor majd pokolian fogom szégyellni magam a sorok miatt. A buli elmúlt nélkülem. Állítólag pocsék volt, mert egyesek hánytak, mások füveztek, és Lizi bátyjának csak ronda, ragyásképű haverja volt ott. Szóval nem maradtam le semmiről, kivéve egy oltári nagy rókázásról, amely alatt nem biztos, hogy lett volna valaki, aki barátilag tartja a hajam, nehogy ráfröccsenjen a répakocka meg a kukorica. Ez a kettő minden hányás alkotóeleme, ezt tudja mindenki.
Apa másnap hosszan méregetett, de nem mondott egy rossz szót sem. Mintha tudta volna, hogy idővel bánni fogom azt a pár sort. Igaza lett, sose lett volna szabad anyáról olyasmiket írnom, pláne, hogy olyan kevés közös pillanat jutott nekünk.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
