A tábor sokkal lazább volt, mint szülei sejtették. Ha azt képzelték, hogy csendes ájtatossággal töltik a napjaikat, nagyot tévedtek. Hogy másoknak járt-e hozzá hasonló terv a fejében, nem tudta, de neki megállás nélkül, főleg, mert Gábor ott ült mellette és olyan szerelemmel bámulta, hogy az már zavarba ejtő volt. A harmadik éjszakán történt meg. Kint a szabadban, a fák alatt. Tanúk is voltak, a szúnyogok, és nem mondhatta, hogy nem zavarták őket. Azt se, hogy nem fájt. Túl lehetett élni, de ettől még nem lett fergeteges, pláne, hogy azt se tudta, mit kell csinálnia. Mégis volt az egészben valami őszinte és romlatlan. Semmit nem fogott fel belőle, de a fiú csókjai eljutottak a lelkéhez. Gábor csak óvatosan merte megkérdezni tőle, megbánta-e, de csak megrázta a fejét. Ekkor a srác megsimogatta az arcát és azt mondta, szereti. Mindennél és mindenkinél jobban. Az se érdekli, hogy ritkábban fognak találkozni, ha a lány várni tud rá. Adrienn a türelemmel sose állt barátságban, de abban a pillanatban, abban az ijedt bódultságban megígért mindent.
A jóisten azonban más szabályok szerint sakkozik, mint a földi halandók. A büntetés nem maradt el, mert a menzesze igen. Nem volt ostoba, tudta, hogy ez csak egyet jelenthet. Ült a vécén egyik reggel és tiszta bugyija fölött zokogott. Tíz napon keresztül nem tudta eldönteni, szóljon-e valakinek. Egyetlen emberben bízott csak, a keresztanyjában. Nem kellett volna, mert már aznap megtudta az anyja, este pedig apja is. Neki eszébe se jutott, hogy nem lenne szabad megütnie egy terhes nőt, mert úgy arcul ütötte lányát, hogy az nekicsapódott a falnak.
– Te utolsó! – kiáltotta vörös fejjel. – Hát ilyennek neveltünk?
Nem válaszolt, nem tehette, csak mélyen apja szemébe nézett. Ekkor kapta a másodikat, mert az apja nem bírta elviselni a tekintetét. Ekkor a nagyobbik húga odaszaladt hozzá, és megölelte.
– Nem szabad! – kiáltotta, pedig addig soha nem mert ellentmondani apjának.
– Ha nem takarodsz ki az udvarra, te is kapsz! – hangzott a válasz, mire enyhült a kicsi szorítása, de így se engedte el nővérét.
– Romlottak vagytok mindketten! – ordította a férfi és megvetően nézett a feleségére, mintha őt tehetett volna mindenről. – És ki az apa? Agyonütöm őt is!
Adrienn tudta, hogy komolyan beszél. Száját olyan erősen összeszorította, hogy szinte kifehéredett.
– Beszélj, mert nem állok jót magamért! – emelte kezét fel újra a családfő. A lány sajgó fejjel és néma daccal várta, hogy elszenvedje a következőt, miközben testében egy kis élet sarjadt, és talán nem érzett semmit a benne dúló félelemből.
Haragosan kitárult ebben a pillanatban a nagykapu, és a szomszéd Málika, a zsugori vénasszony lépett be. Kezét kötényébe törölgette, mintha épp akkor fejezte volna be a mosogatást. Az apa a feleségére nézett, majd lányaira, és megcsóválta a fejét. A legrosszabbkor, morogta.
– Jó napot! – szólalt meg az érkező, és kezét még mindig a köténye fodraiban fürdette. – Gondoltam, benézek.
– Jó napot! Épp dolgunk van! – hangzott a családfő válasza.
– Ezért is jöttem.
– Ezért? – szólalt meg a háziasszony is végre. Addig hallgass volt a neve, de most nem bírt már csendben maradni. Kapott is érte egy megsemmisítő pillantást.
– Tudják, évek óta hallgatom magukat! Elegem lett. Csak szólok, hogy ha még egyszer megüti a feleségét, maga vadbarom, akkor feljelentem. Ha a lányát, akkor magára hívok bárkit, akit lehet. De ha nem jönnek, hívom a fiamat. Van pár haverja, akik megmutatják magának, milyen a magyarok istene! Megértette?
Az apa egy pillanatra szóhoz se jutott. Soha az életben nem mert így beszélni vele senki. Egyszer se. Még ezt a hangszínt se hallotta soha, pláne egy nő szájából.
– Kifelé! – kiáltotta vészjósló hangon.
– Örömmel. De ne feledje, amit mondtam! Nem viccelek! – Azzal megfordult, és cseppet sem sietve kiballagott a kapun. Még a kutya se mordult rá a hűvösből, mintha tudta volna, hogy neki sincs szava a házban.
A ház ura lányára nézett, aztán a feleségére, majd megfordult és szó nélkül kiviharzott ő is. A csend azonban megmaradt a konyhában, a szájak sarkában és Adrienn reszkető gyomrában. Látták, hogy Málika kiül a gangra, tölt magának limonádét, és az ő konyhájuk felé bámul. Nem, biztosan nem viccelt, ezt érezni lehetett. A lány szeme elmosolyodott. Most már ideje megtudnia Gábornak, hogy apa lesz, gondolta. Két nappal ezelőtt még nem merte, de eljött az ideje. Húga karja lassan leolvadt róla, és arcán csendben csorogtak a könnyek.
– Nem lesz semmi baj! – hajolt le hozzá. Anyja elfintorodott, és szó nélkül kioldalgott az udvarra, hogy leüljön a pince lépcsőjére. Neki ez volt a válasza.
A lány egyenesen Málikára nézett. Egy bólintással megköszönte neki, hogy nem maradt néma tanúja az ügynek.
Kép forrása: Pinterest
