A nagy tragédia végül elmaradt Zita életében, hiszen nem volt szó semmiféle borzalomról, ugyanis ő nem hagyta volna, hogy bármi is Ian és közé álljon. Ezért azon a napon eszébe se jutott volna magába roskadva kullogni a pékségbe, hogy ott rágódjon órákon át. Egyenesen átvágott a tömegen, és amikor utolérte a párt, hangosan rájuk köszönt. A fiú arca felragyogott, amikor meglátta.
– Épp most meséltem rólad Suzanne-nak! – mondta. – Hihetetlen, hogy idepottyansz az égből! – Azzal magához húzta a döbbent lányt, aki nem ellenkezett.
– Tényleg? – hebegte zavartan, mire mindketten bólogattak.
– Ő a húgom, azaz apám első feleségének a lánya, akit együtt neveltek fel. Szóval a húgom is, meg nem is – magyarázta kapkodva, közben csillogott a szeme, és olyan szeretettel és szerelemmel bámult Zitára, hogy a lánynak kétsége sem volt afelől, hogy igazat mond. A csinos idegen elmosolyodott, és játékosan megbökte:
– Jó lenne, ha rendesen bemutatnál, és ne karattyolnál itt össze-vissza! – mondta és már nyújtotta is a kezét. – Ne vedd túl komolyan a bátyám, olyan, mint egy tinédzser – tette hozzá. – Suzanne Most vagyok, és örülök, hogy összefutottunk. Ha hiszed, ha nem, már tényleg sok mindent tudok rólad!
Zita egy pillanatig hallgatott, valóban nem tudta eldönteni, hogy zavarában nem szólal-e meg, vagy a meglepetés fojtja belé a szót. De ezt a pillanatot leszámítva az este remekül sikerült, főleg, hogy munka után azonnal elmentek együtt vacsorázni, táncolni. Megpróbálta nem számolni az órákat, és ez jobban sikerült, mint gondolta. Milyen kedves lány, nyugtázta magában. Ha lenne egy öccse, biztosan ilyen barátnőt szeretne neki. Másnap Ian elutazott, ahogy a nővérei is előző délután, így már csak anyja maradt a városban és az a férfi, akit egyre jobban megkedvelt. Talán ezért lett vele elnézőb. Rájött, hogy ő legalább annyira szereti Rozit, amennyire Ziza az ír srácot. Hiába, a szerelem lágyabbá teszi a szívet, gondolta sokadszorra.
Rozi az újonnan vásárolt aprócska kanapén hevert, mert a meleg és a pakolás kiszívta minden erejét. A június ajtóstól rontott be a házba, ő azonban örült neki, mert a nyár volt a kedvence, és azt remélte, ez lesz élete legszebbje. Csak egy nap választotta el a könyvesbolt megnyitójától, ami tökéletesen készen állt arra, hogy meghódítsa a dalmát várost. Még hangulatosabb és kellemesebb hely lett belőle, mint tervezte. Ebben nagyon nagy szerepe volt Sofinak, de Walternek is, akiről kiderült, hogy messze nem olyan merev főnök, mint ahogy hitte.
Pontosabban nem is főnök már, hiszen ezt egyszer s mindenkorra elvették. Azt azonban nem, hogy üzlettársak legyenek a szerelem mellett. Tetszett neki, hogy a férfi a benne lévő összes szenvedéllyel csak őt akarta, és ezt nem titkolta. Rozi döntött és nem rágódott azon, hogy jól-e vagy sem. A szíve azt súgta, hogy mellette van a helye, és a szív ritkán ad rossz tanácsot.
Zorán még egyszer előkerült a napokban, de csak azért, hogy megmondja, nem haragszik, bár csalódott, de úgy látszik, ilyen a formája. Az asszony legszívesebben megölelte volna a kedvességéért, de nem tette. Minek bonyolítani a helyzetet? Olyan nő volt, aki átment pár nehéz időszakon, nem akarta tovább tetézni más kínját. Hálás volt, hogy Zorán nem kérdezte meg, miért nem őt választotta. Arra nehéz lett volna bármit is felelnie. A csak sértő lett volna. Az élet már csak ilyen.
A másnapi nyitás előtt azonban kimondhatatlanul élvezte, hogy Walter a lábát masszírozza, és arra kéri, hogy menjenek el kettesben valahová, mert jó ideje csak dolgoztak és terveztek. Ideje maguk mögött hagyni ezt az időszakot és az újra egymásra koncentrálni, mondta a férfi. Épp előző nap tért vissza Németországból, ahol lezárta a céges ügyeinek nagy részét. Szabad lett, és ezzel a szabadsággal élni akart. Azt tervezte, hogy világkörüli útra viszi a nőt, akire élete közepén talált rá. Életed közepén, kacagott Rozi. Noná, hangzott a válasz, mert Walter száz évig akart élni békében és nyugalomban, elfeledve az idegeskedést.
– Szerintem, halász leszek! – közölte elrévedve. – Apám megtanított pár dologra. Hajnalonként nekivágok a tengernek, hogy friss kagylót hozzak neked.
– Meg cápahúst? – cukkolta az asszony. – Alig várom, hogy főzzek neked egy finom levest belőle.
Tudta, hogy komolyan beszél, de nem bírta megállni, hogy ne szekálja kicsit. Egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy minden sínre került, pedig az évek keményen megpróbálták őt, amikor a lányokkal egyedül maradt. Most azonban több volt, mint szerelmes asszony. Valódi újrakezdő lett, aki egy új országban, új kapcsolatban találta meg azt az embert, akit régen elnyomott magában. Arról a tényről nem is beszélve, hogy üzletasszony szerepköre mellé hamarosan a nagymamáé is kapcsolódik majd benne.
– Zita tudja? – kérdezte váratlanul Walter.
– Mit? Hogy össze fogunk házasodni?
– Össze fogunk? – cukkolta a férfi. – Meg se kértelek.
Rozi kinyitotta a szemét, és élvezte a férfi csókját, aki fölé hajolt és puha ajkával végigsimította az arcát, majd belecsókolt a fülébe. Utána mohón a száját kereste, hogy ne tudjon válaszolni. Istenem, ébren vagyok, vagy álmodom, szaladt végig a fején egy újabb riadt gondolat, de mindegy volt. Boldog és elégedett, amennyire csak lehet egy nő, ha megkapja az élettől vágyainak beteljesülését. Walter finoman pólója alá nyúlt, és simogatni kezdte a vállát, a hátát, és a mellét se felejtette ki, közben az járt a fejében, hogy tényleg soha nem szabad elengedni a vágyat és a szerelmet. Még a legreménytelenebb időkben sem.
– Rozina! Muszáj felülnöd, mert nem tudom odaadni, amit hoztam kettőnknek! – mondta végül nagy sokára.
– Jaj, nem szeretnék! – hangzott a vággyal teli érzéki válasz. A férfi azonban a kanapé mellé nyúlt és megcsóválta a fejét.
– Szereted a langyos Dom Perignont? – vigyorodott el. – Mert alaposan átmelegedett…Elfeledkeztem róla.
Rozi bólintott, felült és várta, hogy Walter teletöltsön egy bögrét. Pohara nem volt, erre még nem készült.
– Mire igyunk? A holnapra? – nézett féktelen vidámsággal a férfira, aki elhozta neki a szerelmet.
– Meg ránk! – Walter magához húzta, és azt se bánta, hogy a váratlan lendülettől pár csepp pezsgő az ingére cseppent. Zita, ha látta volna az egészet, csak annyit mondott volna, nyál a köbön. Mivel azonban messze volt, szerencsére nem szólhatott semmit.
– Szóval a lányodnak nem dobjuk fel a kedvét? – kérdezte hosszú percek múlva a férfi.
– Nem is tudom. Inkább legyen meglepetés neki a holnapi nap! – kacsintott Rozi, bár nem volt benne biztos, hogy ezért legkisebb lánya nem öli-e meg a könyvesbolt megnyitóján. Ám az öröm ritkán szokott haragot szülni, így remélte, hogy élve megússza a Books and… első napját. Hogy miért ez lett a neve? Már nem tudta volna megmondani, de végül a sok lehetetlen név közül ez tetszett a legjobban neki, Sofinak és Walternak is.
Vége
Kép forrása: Pinterest
