Pontosan egy évvel később egy ragyogó nő lépett ki a dubrovniki könyvesbolt ajtaján, amely tárva-nyitva állt a vásárlók előtt. Pokoli meleg volt, és légkondit nem szereltek be, épp erről egyeztetett valakivel egy igen vonzó, magas, ötvenes férfi, aki úgy nézett a nő után, mint akinek kedve lenne azonnal elkapni és magához húzni. Ez így is volt, mert Walter Schmidt nem tudott betelni Rozival, de ez nem pusztán szexuális vágy volt, inkább annak tudata, amikor az ember hazaér, és tudja, békességre lelt. Ő ezt érezte minden egyes pillanatban, amióta csak ismerte.
Jó érzéssel töltötte el, hogy sose akarta megváltoztatni őt, mert Rozi sose hitte, hogy munkabírása és makacssága idővel lecsökkenthető.
A háromszoros nagymama olyan fitt és gyönyörű volt, amilyen egy nő csak akkor lehet, amikor boldog. Réka ikreket hordott a szíve alatt, Eszter pedig egy kislánynak adott életet az előző év végén, így teljes volt az összhang a családban, mármint gyerekfronton. Egyedül Zita nem szült még, és ahogy az ábra mutatta, esze ágában sem volt, mert azt tervezte, hogy az egyetem után kiköltözik Írországba. Továbbra is dúlt a szerelem közte és Ian között, aki ezen a nyáron vele akarta meghódítani Ázsiát.
Zitának mindegy volt, hová mennek, tőle az Északi-sark is szóba jöhetett, mert azt hajtogatta, hogy ő megtalálta a másik felét, és boldogabb, mint a világon bárki. Nővérei a fejüket csóválták, és megpróbáltak nem irigykedni rá a végtelen szabadság miatt, ami most nem volt életük része. Az ikrek, Piff és Paff, ahogy Réka nevezte őket, aranyosak, de fárasztóak voltak, így neki nem volt ideje mással foglalkozni, csak a kislánnyal és a kisfiúval.
Hogy mi lett a történet többi szereplőjével? Az előző év második felében Zoránt mintha a föld nyelte volna el, de nem is várta el tőle senki, hogy gyakran járjon a bolt környékén. Ivo mesélte, hogy megismerkedett valakivel, akinek van két gyereke, és talán komolyra fordult köztük a dolog. Az igazság azonban nem ez volt. Ezt csak Zorán terjesztette el, hogy békén hagyják. A valóság az volt, hogy sokkal nehezebben viselte Rozi elvesztését, mint várható lett volna. Rájött, hogy jobban beleszeretett a kelleténél, és a csalódás hónapokra elvette kedvét az élettől. Nem mintha nem próbálkozott volna más lányoknál, de egyik se jött be neki. Mind túl fiatalnak vagy éretlennek tűnt.
Sofi élete is más fordulatot vett. Felfigyelt munkáira egy spanyol tervező, és megkérte, hogy dolgozzon neki, sőt még azt is ajánlotta, hogy kiállítást szervez műveiből. A lánnyal madarat lehetett fogatni, főleg azért, mert mindez egy csodás honlappal és a nagyobb bevétel lehetőségével kecsegtette.
Rozi, aki tudta, hogy bátorsága és ereje végtelen, boldog volt. Akkor is, ha fújt, ha esett, hisz ott élt és azzal, akivel akart. Az üzlet persze az első nyáron nem hozott még hatalmas hasznot, de felhasználva a médiát, hírét ügyesen elhintették a világban, így karácsony tájékán, amikor a város újabb lendületet kapott, elkezdtek jönni a vendégek. Forrócsokit ittak, vagy habos kávét, és hagyták, hogy a hely elvarázsolja őket sejtelmes fényeivel, és az ünnep csodás ígéretével. Fantasztikus füzérek készültek a bejárat fölé, és a bögrék, tálkák, nyakláncok mind a kézművesség csúcsát adták annak, aki hajlandó volt elengedni az olcsó bóvlit.
– Mikorra érkeznek meg a lányok? – kérdezte Walter, miközben késő alkonyatban már a húst grillezte a kertben.
– Nem is tudom, talán holnap, mert hol ezt mondták, hol azt – nevetett Rozi.- Köszönöm, hogy megengeded, hogy nálad lakjanak. Én nem biztos, hogy kibírnám azt a zajt, amit hét ember jelent.
– Hét? – kapta fel a fejét a férfi.
– Jönnek a vejeim is!
– És mi lesz, ha annyira megtetszik nekik itt minden, hogy ők is költözni akarnak?
– Ó, ettől nem tartok! A munkahelyük fontos nekik, és nem lenne erejük még most változtatni a sorsukon. Én se tettem az ő korukban.
Walter közelebb lépett hozzá, és egy puszit nyomott a vállára.
– Lehet, de meg merted tenni… – A nő bólintott.
– Walter, mondd, nem bántad meg, hogy lemondtál a cégről és most halászni jársz hajnalonként?
– Jaj, kedvesem! Hogy a csudában bántam volna meg? Azért nem teljesen engedtem el a vállalatot, és a halászat kikapcsol. Bár eléggé meg vagyok sértődve, hogy unod a kagylót és a rákot!
A nő elmosolyodott. Tudta, hogy cukkolja, mert sok rákot esznek, de azért mindketten jobban szeretik a rántott húst.
– Dehogy unom, csak az a baj, hogy egyre többször jössz meg üres kézzel!
– Üressel? Hogy jönnék, ha mindig tele van a fejem veled! – felelte neki Walter, és megfordította a húst. A sercegő illat magasra szállt, miközben egy sirály körözni kezdett felettük.
– Ajaj, a végén még vendéget kapunk – morogta, és a nő után nézett, aki besietett az új, kétszintes házba a salátáért.
Kép forrása: Pinterest