„Akár jó, akár rossz, de az én hazám” – ez az elv csak akkor volt érvényes, amikor a nemzeteket elválasztotta egymástól a távolság. Amióta a távolságok eltűntek és az emberiség gyakorlatilag egyetlen csoportba tömörült, a gyilkosságot gyilkosságnak kell neveznünk, függetlenül a legyilkolt áldozat bőrének színétől, egyenruhájától vagy útlevelétől. Ugyanígy kell büntetnünk a gyilkosságot is, legyen bár egyéni vagy tömeggyilkosság, és azt sem nézhetjük el, ha indokként a politikát hívják segítségül.”
(Szent-Györgyi Albert)
A háború az emberi természet szélsőséges állapota, amikor a hatalom, a félelem és a túlélési ösztön elegye belehull a pénzzsákba, amelyet kevesen tudnak kinyitni.
A történelem nem ismer háború nélküli korszakot. Az egyszerű embereknek mindig meg kellett halniuk hol a vallás, hol a területszerzés, hol hatalom érvényesítése miatt.
Mindig ugyanúgy zajlottak. Akik kezdeményezték, ideológiákat gyártottak, és elküldték meghalni azokat, akik ezekért meghaltak, miközben ők bezsebelték a dicsőséget. A fanatizmus, az olaj utáni mérhetetlen vágy, sosem szűnik meg, és mondhatnak bármit a nagyhatalmak, ők indítják el, bonyolítják le, és közben erkölcsi maszlagot vonnak köréjük, nem beszélve a magyarázatokról, amelyek mögött nincs semmi, ami kisembernek hasznos lenne. Meg kell védeni a földet, a hazát, a vallást, miközben semmi hasonló nem történik, mert az ember odaadja az egyszem életét azért, amit nem élvezhet.
A háború emberi tapasztalat, ahol testvért gyilkol testvér, ahol az árulás minden percben tetten érhető, és ahol nincsenek erkölcsi gátlások. A háború mindent megmagyaráz, a legvéresebb tetteket is, és idővel kiragad pár hőst, de azokat a milliókat, akik meghaltak csak úgy egyszerűen, nem említi. Feláldozza a gyerekeket, a jövőt, a meg nem becsült békét, és elmagyarázza, hogy mennyire hasznos volt számadattá tenni a sok apát, nagyapát, fivért és fiút, akinek nem volt más választása.
Mocskos dolog, de amióta világ a világ, semmit nem tehettünk ellene. Az ember elszenvedi, ha szerencséje van túléli, és végignézi a pusztítást, a járványokat, a mocskot, az erőszakot, amit magával hoz, miközben a világ vezetői hátradőlve a székükben sakkoznak az életekkel, amelyekről nem tudnak semmit. Nem is akarnak, mert a katona és a civil nekik csak játékszer.
A háború az ellenséget arctalan tömeggé változtatja, és az sulykolja, hogy mindenki rossz, aki másban hisz. A gyűlöletre épít, mert sokkal könnyebb gyűlölni, mint elfogadni másokat. A parancsra tettem logikája mentén ölnek meg civileket, mészárolnak le bárkit, akit épp kedvük van. A háború, amelyről később romantikus filmeket forgatnak nem a halottak számában mérhető. Alatta, utána visszaesik a gazdaság, az oktatás, az egészségügy, és testi-lelki sérültek maradnak, akikkel alig foglalkozik valaki. A politikai mítoszok feltüzelik az embereket, konfliktusokat gyártanak, miközben nem is léteznek olyan sérelmek, amelyek miatt ezrek halnak meg.
Vajon a háború elkerülhető? Talán egy ideig, amíg a régi emlékezete és hatása jelen van a mindennapokban. Ugyanakkor az államok közti bizalmatlanság mindig fennáll, és sokan semmiképp nem akarnak békés rendezést. Hogy képes-e az emberiség tanulni a pusztításból? Nem, soha, hiszen a múlt század két háborúja sem érte el, hogy tartós béke legyen. Ha egy ember más, mint én, akkor gyűlölnöm kell? Valószínűleg erre sokan igent mondanak, és azért, mert más Istenben hisz, vagy más körülmények között él, mert gazdag vagy szegény, okot lát abban, hogy ellenséggé tegyen másokat. Épp ahogy megvetik sokan azokat, akik más népek fiai, akik nem akarják elfogadni, hogy a bőrszín nem jelent semmit, akik nem értik meg, hogy ugyanolyan kis pontok a világban, mint a szomszédaik, csak épp a nyelvük különböző, vagy a nemük más.
Az emberiség sosem tanul semmiből, bárhogyan fogadkozik. Ezt látjuk ma is, és ezzel tudnak operálni azok, akik drónokkal bombáznak, akik háborúba küldenek a 21. században fiatal katonákat. Nem számít, hogy szeretnek, hogy terveik voltak, hogy melyik pártnak hisznek, milyen vallással rendelkeznek. Amikor meghalnak, csak jelentéktelen adatokká silányulnak. És ezzel játszogatnak aljas módon a vezetők, akik nem mondják ki, hogy haljatok meg azért, hogy mi gazdagok vagy hatalmasok legyünk, hanem a hazára és becsületre hivatkoznak.
„Az Állam egy alapvető erkölcsi gonosz, nem csak azért, mert erőszakot használ, hogy elérje a céljait, hanem azért is, mert az Állam az egyetlen társadalmi szervezet, ami képes gazdaságilag előnyössé tenni a háborút azok számára, akiknek hatalmában áll kikiáltani és profitálni belőle. Más szóval egyedül az adóztatás állami hatalmával lehet úgy pénzelni a háborút, hogy nyereségessé váljon a társadalom bizonyos csoportjainak. A pusztítás csak azért lehet nyereséges, mert az erőszak költségeit és kockázatait az adófizetőkre hárítják, míg az előnyeit az a néhány ember élvezi, aki közvetlenül irányítja vagy befolyásolja az Államot.”
Stefan Molyneux
Fotó: Alen Bešlija: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/erdo-fak-rozsda-haboru-10717015/
