Vannak korszakok, amikor a női test láthatósága felszabadul, és vannak olyanok is, amikor túl nagy figyelem vetül rá. Ma ez utóbbit éljük. Szeretnénk, ha a belső értékek számítanának, mégis a lehető legtöbben azért dolgoznak, hogy a külsejük legyen olyan, amit a 21. század elvár. Azt már rég tudjuk, hogy „nem szabad” öregedni, ráncosodni és hízni, de ma egy nő aligha létezhet műköröm, műszempilla vagy ajaknagyobbítás nélkül. Lehet élni ezeket felejtve is, de akkor nem leszel trendi és a kutya se néz rád. Az viszont feldolgozhatatlan tény, hogy sokan csak azzal foglalkoznak, hogy mindenük mű legyen ahogy a korszellem megköveteli.
A közösségi média, a reklámipar, a divat és a mind jobban elharapózó pornóipar oly mértékben jeleníti meg a női testet, amely korábban elképzelhetetlen volt. A figyelem folyamatos, a visszajelzés azonnali és kegyetlen. Ítéletet is úgy mondunk, hogy előbb megnézzük a másik profilját. Nem azzal van baj, hogy a nők teste láthatóvá vált, hanem ebben is, mint minden másban, a mértékkel akad gond. Ahogy a meztelen ruháknál is, amelyek már csak arra hivatottak, hogy olyan szintű figyelmet ébresszenek, amelyre nincs szükség.
A nők értéke ma lassacskán csak a külső megjelenésen múlik. A test teljesítménnyé vált, be kell mutatni és hirdetni kell, hogy létezik, hogy képes örök maradni, miközben tudjuk, hogy ez hazugság. A betegség és halál kapcsán az első, ami változni és romlani kezd, az épp a test.
Különösen érzékeny terület a kiskorúak helyzete. Amikor kislányokat dögös nőnek akarnak öltöztetni, amikor fiatal lányoknak azt mondják vagy írják idegenek, hogy szépek és szexre készek, akkor baj van. Egy ilyen megjegyzés, vagy fotók kérése nem ártatlan, hiszen a felnőttek bizalmi kapcsolatokat akarnak kiépíteni sérülékeny, önmagukat elfogadni képtelen kamaszokkal, miközben pontosan tudják, mik a céljaik. Átlépik a határokat, pedig a manipuláció nem erőszakkal indul. A legrosszabb, hogy figyelmet és érdeklődést mímelnek. Itt persze nemcsak az egyén felelősségéről beszélünk, hanem a digitális környezetről, amelyben a fiatalok kontroll és felügyelet nélkül maradnak.
Az érett nők sem mások, és ők is nehezen tudnak ellenállni a szép szavaknak, hát még egy kamasz, aki mindenkitől elismerést akar kicsikarni. Neki bárki lehet jó fej, aki nem a családja része.
A közeg, amelyben élünk, forgolódunk finoman, de következetesen azt az üzenetet közvetíti, hogy a női test értékelhető, rangsorolható, és bármikor kommentálható. A test tárgyiasítása nem új folyamat, csak mostanában felerősödött. A szépség, a szexuális kisugárzás, a mutatós idomok korában egyre inkább elveszik a tartalom.
Ez persze nem jelenti azt, hogy minden férfi visszaél ezzel a helyzettel. A kérdés inkább az, hogy a közvélekedés, a rendszer milyen mintákat tart elfogadhatónak, milyen mintákat erősít meg. Ha a fiatal fiúk azt látják, hogy egy nőben semmilyen más érték nincs, mint amit kívülről látnak, akkor nem is képes mást meglátni. Ha azt hallják, tapasztalják, hogy egy nőt uralni lehet, ha nem látnak mást, csak hogy minden helyzetben a férfi az okosabb, erősebb, az ő véleménye dominál, akkor ezt hiszi természetesnek. Ha erőfölénnyel kell nyernie, akkor azzal próbálkozik, és eközben torzulnak a kapcsolati dinamikák.
Ha a lányok azt tanulják meg, hogy semmivel sem tudnak érvényesülni csak a testükkel, mert az kap figyelmet, akkor az identitásuk egy része ehhez alkalmazkodik. Fontos elmondani, hogy egy nő megmutathatja a testét, pénzzé is teheti, ha azt érzi megfelelőnek, de a kérdés akkor is az marad, hogy ezek valódi autonóm döntések, vagy így reagáln a társadalmi elvárásokra. Egy olyan kultúrában, ahol a fiatalság és a szexuális vonzerő kiemelt érték, ott nehéz semlegesnek maradni. Amíg ez a tendencia érvényesül, addig sokan sokféleképpen képesek eladni magukat, olykor nem is tudatosan.
Nagyon nagy szükség lenne arra ma, hogy azt tudatosítsuk az emberekben, hogy akkor is fontosak, értékesek, ha a súlyuk, testalkatuk nem illik a kor elvárásaihoz. Nem attól lesznek jók, szépek, hogy ismeretlenek ezt mondják, miközben éheztetik magukat, műtétek sorát vállalják be, amelyek persze fájdalommal is járnak. Zárójelben csak annyit tegyünk még hozzá, hogy a férfiak teste soha nem válik árucikké, és ezt érdemes megjegyezni. Vannak szakmák, amelyben előny a jó külső, de a nők akkor is megjelennek egy eseményen a férjükkel, kedvesükkel, ha az elhízott és nem fér bele a ballagási öltönyébe. Mindez fordítva már nem elfogadott.
Amíg a fókusz aránytalanul nagy marad, addig a belső értékek elsilányulnak, nem látjuk meg a teljesítményt, a kreativitást és az érzelmi mélységet. Ez a valódi tét. Jó lenne az egyensúly visszaállításán munkálkodni, és nem azt lesni éhes tekintettel, hogy ki hogyan néz ki. Nem beszélve a nemkívánt megjegyzésekről, amiket nagy számban azok teszik, akik külsejükkel messze nem üti meg a mértéket, amit felállítanak mások számára.
Fotó: Andrea Piacquadio: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/815996/
