„- Nos, már csak azt kell eldöntenünk, hogy ki fekszik az ágy melyik oldalán, mert sajnos csak egy ágyunk van jelen pillanatban.”
A történet további részéit itt olvashatod
Állt és nézett. Zavarom pillanatról pillanatra egyre csak nőtt, és nem tudtam mit is tudnék erre mondani.
– Nos Mr. Morton, én nem is tudom… én nem hiszem… hogy ez jó ötlet lenne…
Hangom alig volt hallható, arcom valószínűleg pipacs vörösben pompállot, makogásom szánalmas volt zavaromról nem is beszélve. Mr. Morton lassan elmosolyodott, megszánta együgyű vergődésemet és lassan a dobozokhoz sétált.
– Ne aggódjon Miss. Rose, csak vicceltem, nem akartam Önt zavarba hozni, elnézést. Nekem tökéletesen megfelel a lenti kanapé, amit mindjárt megszabadítok a fóliától. A vacsora is megérkezett, remélem éhes.
– Ohh, köszönöm Mr. Morton, de nem vagyok, inkább fáradt, így, ha lehet, akkor rögtön le is feküdnék. Holnap szeretnék korán felkelni, hogy el tudjam kezdeni a takarítást, bár ahogy látom nincs nagy kosz, hamar végezni fogok.
Mr. Morton egy pillanatra összehúzta a szemét, majd rövid mosolyt villantva a szoba végébe indult. A dobozból kikapva két párnát és egy takarót huncut kis grimasszal a szája szélében kisétált a szobából. A szívem még nem tudta eldönteni, hogy most milyen ritmusba is verjen, igyekeztem mély levegőket venni, hogy a sinus görbém újra a normál sávban működjön. Egyben biztos voltam, ma este már nem akartam összefutni Erikkel, így nagyon hálás voltam, amikor észrevettem, hogy Erik felhozta a bőröndömet magával, amikor feljött az emeletre és meglepett az ágyazás közben.
Gyorsan behúztam a bőröndöt és be is zártam az ajtót. Igazából nem tudtam, hogy pontosan mit is gondolok mi történhet, ha nyitva marad, de nem volt kedvem egy újabb szívinfarktust lábon kihordani, jobb a békesség, az ajtó zárva marad. A házban a fűtés már tökéletesen működött, kellemesen meleg volt a szobában. Gyorsan befejezetem az ágynemű felhúzását, és a takaró alá bújva már zuhantam is a magányos álmomba.
Reggel az óra nem ébresztett, de a napfény igen. Nem tudom pontosan hol lehet beépítve bennem az a kis műszer, ami érzékeli, ha a körülöttem lévő sötétséget megtöri a fény, mindenesetre a szemem azonnal kipattant, akár a rugós kés. Az órára pillantva konstatáltam, hogy már negyed nyolc, ideje felkelni, és nekifogni a takarításnak és a pakolásnak, természetesen miután szereztem egy kávét.
Az ablakhoz lépve elámultam a vakító fehérségtől, ahogy a reggeli napfény visszaverődött a havon, és így annak felszínét olyanná varázsolta, mintha milliónyi apró kristály tündökölne rajta. Hívogató volt, hogy beledőlve hatalmas hóangyalokat formázzak akár a gyerekek. De nem szórakozni jöttem, első a munka, talán, ha időben végzem ma, akkor kora este egy kis pihenő erejéig lesz időm az angyalkákra. Lassan óvatosan nyitottam ki a szobám ajtaját, és mentem az emeleti korláthoz, hogy letekintve a nappalira lássam, hogy Mr. Morton hol is alszik a kanapén, és mennyire fogom felzavarni, ha lesunnyogok a lépcsőn.
Meglepetésemre a kanapén csak az összegyűrődött párna és a takaró árválkodott, Erik nem volt sehol. Oké, akkor ezek szerint már felkelt, és valószínűleg fürdik. Gyorsan lesiettem a konyhába, ahol hatalmas meglepetésemre a pulton friss kávét, és egy kiadós reggeli készítéséhez minden földi jót találtam. Oké, ezek szerint már sikerült valamiről lemaradnom, és én voltam az utolsó, aki felkelt. Ekkor hallottam meg az ütemes puffogást, amit rövid hallgatódzás után beazonosítottam, hogy kintről jön, és valószínűleg valaki fát vág. A kanapén heverő plédet magam köré tekerve, a teraszra kilépve próbáltam a hang irányába menni, amikor megpillantottam Eriket, ahogy a ház mögötti kis fáskamra mellett fát hasogat. Egyszerű kék farmert, bakancsot és egy magas nyakú kötött pulóvert viselt, mást nem.
A reggeli fagyos levegő csípte az arcomat, és már rázkódtam a hidegtől, sejtettem, hogy favágás közben Erik nem nagyon törődik az időjárás eme zord mivoltával, első gondolatomat rögtön meg is osztottam vele:
– Meg fog fázni!
Hát mondjuk egy „Jó reggelt”-el is indíthattam volna, de most már mindegy.
Erik rám nézett és azonnal elmosolyodott.
– Jó reggelt Miss Rose! Köszönöm, hogy aggódik értem, de úgy gondoltam, hogy még azalatt begyújtok a kandallóba, míg Ön alszik, és nem támad újra az az ötlete, hogy újfent megpróbálkozik vele.
Arcán megint ott ült az a kaján vigyor, mint amit tegnap este láttam és rögtön ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy hozzábújjak. Jézusom, nem vagyok magamnál!
– Jó reggelt Mr. Morton! Azt hiszem, hogy egy életre elment a kedvem tőle, de a reggeli készítéssel nincsennek problémáim, így, ha nem haragszik, akkor készítek valamit.
– Én rántottát szeretnék zöldségekkel, ha lehet kérni.
– Természetesen Mr. Morton, már készítem is.
Azzal sarkon fordultam és visszamentem a házba, mert már egy Poe novellát is le tudtam volna morzézni a fogvacogásommal a hidegtől
A konyhában otthonosan mozogtam, így nem volt probléma, hogy a kért reggelit elkészítsem, Erik választása nekem is tetszett, így én is letettem mellette a voksomat.
Mire Erik visszatért az összehasogatott fával, a konyha pulton már ott gőzölgött a reggeli, amit székek híján csak állva tudtunk eltüntetni. Erik szótlanul figyelt és szemlátomást tanulmányozott, ami vészesen kezdte módosítani az arcszínemet.
– Kicsit nehéz így reggelizni, ha közben bámul Mr. Morton.
– Jogos, elnézést, csak azon tűnődtem, hogy lehet valakinek ilyen hosszú természetes szempillája. Sok nő a fél kezét adná érte.
Meglepett a mondanivalója, de igazából jól is esett, hogy észrevette. Ezek szerint tetszik neki a szemem. Illetve a pilláim.
– Igen, rengeteget spórolok azzal, hogy a szempillást hírből sem ismerem, és ez jól jön, amikor házakat gyújtok fel azzal, hogy kandallót próbálok begyújtani. Van pénzem a kártérítésre.
Erik hangosan felnevetett, ekkor a felső teljes tökéletes fogsora látszott, amitől olyan kedves és elbűvölő volt, hogy újra elfogott a vágy, hogy a mellkasára simuljak.
Jesszusom, mi van velem?! Tiszta kattant vagyok!
Tekintetemet elkaptam az arcáról és gyorsan befejeztem a reggelizést. Erik is ekkor tette le az üres tányért, és a kávéfőző felé fordult, ami pont keresztezte az utam a mosogató felé, így zavart lépkedésbe kezdtünk, hogy ne ütközzünk egymásnak. Zavartan motyogtuk mindketten, hogy elnézést, majd egy határozott mozdulattal a kávés kancsót felkapva a nappali felé indult.
Zavaromban a mosogatás misztikus világába menekültem, bármit, csak ne kelljen a szemébe néznem. A hátam mögött matatást hallottam, de nem mertem megfordulni, végül az orromat ismerős illat csapta meg, ami most jóleső volt és nem szúrós, torkot kaparós. A tűz finom ropogása, és az égett fa illata bejárta a lelkem, és kicsit ünnepi hangulatba kerültem, mintha mindjárt karácsony lenne.
Nem lehetett azt a két tányért és két villát már tovább mosogatni, így nem volt mit tenni, Erik felé fordultam és elhatároztam, hogy profi alkalmazottként fogok viselkedni.
– Akkor hol kezdjem Mr. Morton a takarítást?
– Nos, először is Miss. Rose, szerintem menjünk le Nick barátomhoz a városba, és válasszuk ki a megfelelő bútorokat a szobákba. Megköszönném, ha a segítségemre lenne ebben. Aztán átmegyünk a szomszéd nagyobb városba, ahol találunk olyan áruházat, ahol a szükséges apróságokat is beszerezhetjük. Ahogy látom nem hagytak nagy koszt maguk után a mesterek, szóval a takarítással megbirkózunk akár egy nap alatt is.
Nem értettem, hogy miért teszi királyi többesszámba, amikor csak az én feladatom a takarítás, de nem akartam vitatkozni Erikkel, így megadóan bólintottam a napi programra, hiszen Ő a főnök.
– Rendben Mr. Morton, akkor indulhatunk is, csak felveszek valami meleget.
Azzal felsiettem a szobába, és a bőröndömből kihalásztam a legmelegebb pulcsimat, a farmerom alá pedig felhúztam egy vastag harisnyát is. Utálok fázni, inkább vagyok pufók, mint vacogjak a hidegtől. Mire leértem, Erik már a bejárati ajtó előtt várt türelmesen, vastag szőrmés kabátot és napszemüveget viselt. Jesszusom, ha így kell egész nap látnom, hideg ide, hideg oda, én el fogok olvadni.
A ház előtt a kék sportautó helyett egy fekete dzsip állt, gondolom praktikusabb itt fent a hegyen, mint a kisvárosi cirkáló. A terepjáró egy pöccintésre életre kelt, mély duruzsolása állati menő volt, rögtön beleszerettem.
Erik nem vagánykodott az úton, lassan és megfontoltam vezetett, úgy látszik nem akart lenyűgözni vezetési technikájával. Alig 30 centire ült tőlem az autóban, szinte egy érintésnyire. Nem éreztem mást, csak finom tiszta tusfürdő illatát, amit nem értettem, hogy csinált, mert az előbb még fát hasogatott, nem is keveset. Beszélgetni nem tudtunk, mert ahogy beültünk az autóba, a telefonja azonnal megszólalt és végig az úton egy mogorva idősebb férfivel beszélgetett egy megbeszélésről, amire a jövő héten kerül sor. Nem értettem mindent tisztán, de érezhetően a férfi nem fogadta el zökkenőmentesen Erik javaslatait, és mindenáron próbálta a saját véleményét erőltetni a tárgyalás menetével kapcsolatban.
Érzetem, ahogy Erikben megy fel a pumpa, és kezdi elveszíteni a türelmét. Válaszai egyre keményebbek és határozottabbak voltak, de szemmel láthatóan a beszélgetőpartnert ez nem zavarta, sőt, mintha direkt arra játszana, hogy felidegesítse Eriket. Amikor már szinte látni lehetett a feszültséget Erik körül, ösztönösen, megmagyarázhatatlan okból a kezemet a kezére tettem a sebváltón. Erik rám nézett, és egy pillanat alatt feszült arca visszaszelídült. Elkaptam a kezem, és elfogadható magyarázatot követeltem magamtól, hogy mi a jó fenét műveltem épp. Erik két mondattal leszerelte a férfit a telefon másik végén, és köszönés nélkül bontotta a vonalat.
– Seggfej – közölte fejcsóválás közepette, majd rám nézett és kacsintott.
Ez semmiben nem segített nekem, ellenben totális zavarban voltam. Lassan kezdtem megszokni, hogy ez az állapot uralkodik rajtam, ha Erik a közelemben van.
Nem kellett a városba behajtanunk, csak a széléig autóztunk, ahol egy hatalmas istálló volt átalakítva családi műhelynek, és ahol finom fűrészpor illata szállt.
Ahogy leparkoltunk a kis gyárnál, egy Erikkel korabeli férfi lépett ki a műhely ajtaján és elénk sétált.
– Már azt hittem soha nem jössz a megrendelt bútoraidért, kezdtem elgondolkodni rajta, hogy elárverezem.
Ő valószínűleg Nick lehetett, a barát. Zavaromban egyik lábamról a másikra álltam, és fogalmam sem volt, hogy is mutatkozzak be.
– Helló Nick! Meg ne próbáld, amúgy is kevés lesz, ezért még kell választanom pár dolgot. Hadd mutassam be a segítségemet Miss. Rose-t, aki talán le tud beszélni róla, hogy előbb legyen egy biliárd asztal a házban mint egy szekrény.
Ezen elmosolyodtam, mert el tudtam képzelni, hogy egy férfi ezen tényleg elgondolkodik, hogy mi is a fontosabb, és nem feltétlenül győzne egy komód vagy egy szekrény a biliárdasztallal szemben.
Nick mosolyogva fordult felém. Átlagos testalkatú napbarnított arcú férfi volt, akinek kedves mosolya és érdes keze volt, ami cseppet sem zavart.
– Jó napot Miss. Rose, én Nick Perl vagyok, ennek a gazembernek a régi cimborája.
– Jó napot Nick!
Kedvesen mosolyogtam rá, rögtön megvett kedvességével és nyíltságával, valamint, hogy cseppet sem tart a nagy Erik Mortontól.
Nick és Erik barátságosan megveregetve egymás vállát, elindult a bejárat felé, én pedig csöndben lépdeltem utánuk, miközben már biztosan tudtam, hogy beleszerettem Erik Mortonba.
Folytatás hétfőn
fotó: Pinterest
