„Éreztem, hogy a témát lezárta, és nem akar többet beszélni róla. Csendben segédkeztem a kipakolásban, és közben törtem a fejem, hogy mire is gondolhatott Mrs. Morton.”
A történet további részéit itt olvashatod
A ház csöndes volt, Mrs. Morton lepihent a szobájába, így én összeszedtem a holmim és elindultam haza. Egyfolytában azon törtem a fejem, hogy mire is gondolhatott Mrs. Morton, amikor azt mondta, hogy a ház majdnem megölte Eriket. Nem bírtam rájönni, hogy mi volt ennek a mondatnak az értelme, így elhatároztam, hogy kicsit utána nézek a munkaadómnak a neten.
Mire hazaértem, már alig vártam, hogy a kedvenc kanapém puha takarói közé vessem magam, és a laptopomat felnyitva nyomozásba kezdjek a Morton család után. Na persze, miután a vérszomjas házi kedvencemet, Lucifert megetettem. Csak nem gondolom, hogy bármi is fontosabb, mint az Ő vacsorája?! Így miután tálaltam az éhes fenevadnak, már gépeltem is be a keresőbe, hogy Morton. Persze, azonnal fel is dobta a vállalat honlapját, meg egy csomó cikket különböző szaklapoktól a cég sikereiről és arról, hogy milyen nagyszerűen vezeti a birodalmat az ifjú Erik Morton. Találtam pár képet is róla, de majdhogynem mindegyik amolyan lesi fotó volt, szemlátomást nem állt le senkivel jópofizni, vagy interjút adni.
Aztán ahogy keresgéltem tovább, megtaláltam a Morton házaspár válásáról szóló cikkeket, illetve még pár pletykalap harsány írását, ahogy lencsevégre kapták a vásárolgató ex Mrs. Mortont. Az asszonyt persze úgy állították be, mint akinek most már semmi más célja nincs ebben az életben, mint a válás után kiharcolt hatalmas vagyon elszórása. Szemmel láthatóan Mrs. Morton sem szerette, ha fényképezik, vagy interjút próbálnak meg készíteni vele, így róla is csak paparazzi képeket találtam.
Persze az idősebb Mr. Morton már más tészta volt, Ő szívesen pózolt éppen aktuális és szemtelenül fiatal barátnőjével, méregdrága sportautójával és még annál is drágább és fényűzőbb jachtjával. Tökéletesen láttam vonásaiban a fiát, még így a hatvan közeledtével is hihetetlenül sármos és vonzó férfi volt. Nem véletlenül buknak rá a fiatal kincsvadász csajok. A pénz mögött nem csak egy idősebb pasi áll, hanem egy igazán jóképű férfi is. Remek parti.
Aztán találtam egy kósza hírt egy kis város, Mountain Peak netes hírújságjának oldalán, ahol arról írtak, hogy az impozáns Morton nyaralóban eddig tisztázatlan körülmények között tűz ütött ki, és a ház nagy része leégett. Személyi sérülés nem történt, a lángokat időben meg tudták fékezni, mielőtt az egész leégett volna.
Szóval ez volt az a bizonyos eset, de miért mondta azt Mrs. Morton, hogy majdnem megölte a ház Eriket? Talán éppen ott volt? De a cikk szerint, nem történt sérülés, tehát ha ott is volt, időben ki tudott jönni. Furcsa, mert ahogy visszaidézem az arcát, mintha valami iszonytató félelem suhant volna át rajta, és szinte reszketett annyira megviselte a hír, hogy a nyaraló megmaradt. Érdekes.
Kicsit még agyaltam a dolgokon, és próbáltam még többet keresgélni a hírrel kapcsolatban, de csak ez az egy cikk volt elérhető az esetről. Egy kis kép is volt csatolva, amely a már csak füstölő épületet mutatta, körülötte a sok tűzoltóval és tűzoltó autókkal, valamint bámészkodó helyiekkel.
De aztán a fotó egyik sarkában megpillantottam egy sötét járművet. Mr. Morton limuzinja volt. Akkor ezek szerint ott volt, és ha Ő ott volt, akkor Gordon is.
Elégedetten csaptam le a laptop fedelét, és határoztam el, hogy egy jó kávé mellett szóba fogom hozni a nyaralót Gordonnak, hátha kikotyogja mi is történt ott akkor, ami ennyire megviselte Mrs. Mortont.
Álmélkodva vettem észre, hogy nagyon késő van már, Lucifer is összetekeredve alszik a kanapé sarkában, képtelenség megállapítani hol a cirnyó eleje és vége. Nincs kedvem a hálószobáig elcammogni, bár csak pár lépés lenne, így magamra húzok egy takarót és már zuhanok is az álmaim közé.
Most volt először, hogy Erikkel álmodtam. A házban voltunk, én a nappaliban álltam, Ő az ajtóban, és figyelt. Majd egyszer csak megindult lassan felém, a szemét egy pillanatra sem vette le rólam, szinte szuggerált a smaragd zöld szemeivel. Én valamiért elkezdtem hátrálni, bár legszívesebben felé mozdultam volna, mégis tekintete kissé rémisztett, de egyben izgatott is. Ahogy lépett felém, én úgy hátráltam, a kettőnk közötti távolság nem nőtt, de nem is csökkent.
Majd hirtelen a hátam a nappali üvegfalának ütközött, véget vetve lassú menekülésemnek. Nem értettem miért, de öltözékem nem volt más, mint egy fehér férfiing, ellenben Ő ugyanazt viselte, mint amikor először megláttam. Sötét garbót sötét nadrággal, világos barna szövetkabátot, és a fekete kesztyűt. Az üveg hideg volt, de jól esett, mert egyre inkább éreztem, hogy a testem átforrósodik, szinte lángol.
Erik nem állt meg, továbbra is lépdelt felém, az álla most is megmerevedett, a rágóizmai szinte kidudorodtak az arca két oldalán, olyan volt mintha nagy önuralmat gyakorolna éppen, hogy ne essen nekem. Tekintete továbbra is rajtam volt, de már a fókusza az ingen járt fel és alá. Annyira közel állt meg hogy éreztem a leheletét a homlokomon, mivel jóval magasabb volt, mint én. Kesztyűs kezével megfogta az államat és a fejemet oldalra fordította, szájával annyira közel hajolt a fülemhez, hogy a gyomromban pillangók milliói kezdtek el röpködni. Hangja rekedt volt és visszafogott, szinte suttogott, és csak annyit mondott, hogy: Annabella.
Kezeimet a testem mellet az ablakhoz szorítottam, éreztem, hogy a tenyerem nedves az izgatottságtól. Nem ért hozzám mással csak a két kesztyűs ujjával, amivel az államat tartotta finoman, az arcomat visszafordította maga felé, és csak nézett a szemembe annyira mélyen, hogy féltem, hogy már látja, hallja a gondolataimat, amibe én is belepirulok.
Ekkor piciny dörzsis nyelv kezdte nyalogatni az arcom, ami egyetlen pillantás alatt rántott vissza a valóságba. Lucifert marhára nem érdekelte, hogy éppen milyen élményeket élek át álmomban, úgy gondolta itt az ideje véget vetni a heverészésnek és kiszolgálni őt a reggelivel.
Basszus, Lucifer! Legalább még egy 5 percig bírtad volna ki!
Még feküdtem a hátamon egy ideig, és meredten néztem a plafont a fejem fölött. Úristen, ez nagyon valódinak tűnt. Hagytam, hogy a szívverésem visszarendeződjön a normális tartományba, és lekecmeregtem a kanapéról, hogy négylábú rabszolgatartómnak eleget tegyek a reggeli óhajával kapcsolatban.
Miután összeszedtem magam, és nagy nehezen elindultam otthonról, amire már Lucifer teljes közönnyel reagált, igyekeznem kellett, késésben voltam.
A fülesemet most is hamar felvettem, próbáltam kizárni még egy kicsit a külvilágot, és felidézni a zavarba ejtő álmomat. Minden képkockáját egyesével próbáltam visszapörgetni. Valószínűleg a telóm is érezte zaklatott lelkiállapotomat, és ráérezve a hangulatomra a következő dalnak a lejátszási listában Darren Hayes egyik számát választotta, az Insatiable-t.
Végighallgattam, nem volt erőm megszakítani, és hagytam, hogy az érzelmek szétáradjanak a lelkemben és a testemben is. Kezdtem felfogni, hogy bajban vagyok, Mr. Morton nem közömbös a számomra. Nem örültem a felismerésnek, cseppet sem.
Fényévekre vagyunk egymástól, mondhatni univerzumok választanak el minket. Mr. Morton egy takarítónőt lát valószínűleg bennem, én pedig egy istent Benne. Na jó, egy morcos, mogorva istent. És ahogy Ő nem vegyül a pórnéppel, úgy nem szerencsés a pórnépnek az istenek világa felé kacsintgatni.
Vagy tévedek?
Előző rész
Következő rész:
fotó: Pinterest
