Flora szigorú ábrázattal figyelte, ahogy Luca karikás szemmel ül a kávéja felett.
– Rendes lány ez a firkász – közölte a férfival.
– Flora, ne hívd már firkásznak, van rendes neve is. Amúgy meg, mi ez a pálfordulás? Eddig pokróc módon viselkedtél vele.
Az idős nő két croissant-t tett le Luca elé, majd leült vele szembe.
– Te is pontosan tudod, miért nem tetszenek nekem a külföldi nők. Az amerikai cafka darabokra törte a szíved, és…
– Elég, Flora! Tudom, hogy pusztán szeretetből ütöd bele az orrod a magánéletembe, de nincs szükségem a tanácsaidra.
A nő töltött magának még egy kávét, és úgy folytatta a beszélgetést, mintha a férfi semmit sem mondott volna.
– De ez a lány más. Sokat dolgozik, kedves, és a vak is látja, hogy néz rád. Nekem van orrom ehhez, tudod.
Flora megütögette meglehetősen horgas, hosszú orrát, Luca meg a fejét ingatta. Össze volt zavarodva, túl intenzív érzéseket váltott ki belőle Selma, ösztönös és állatias vágyakkal vegyítve.
– Nem minden nő olyan romlott és kegyetlen, mint az amerikai.
A férfi megint a fejét ingatta, Flora egy rohadt boszorkány, pontosan tudja, mire gondol. És Flora megint a lényegre tapintott; Luca soha többé nem akart engedni ezeknek a mindent elsöprő érzéseknek, amelyek után olyan fájdalom következik, akár egy szívlövés.
– Jó reggelt!
Selma besétált a konyhába, és kisöpört minden ész érvet Luca fejéből, amit az este váltott csókjaik után sorakoztatott fel. Már csak a tiszta, friss illatára, a szájának finom ízére és a teste nőies törékenységére emlékezett. A józan érvek elillantak.
Flora azonnal elment kávét és reggelit készíteni a nőnek, míg Luca és Selma bizonytalanul olvasni próbáltak egymás arcáról.
– Hogy aludtál? – kérdezte Luca.
– Jól – hazudta Selma. – És te?
– Én is – hazudta Luca.
Mindketten ébren forgolódva idézték fel újra és újra a csókok részleteit, majd tovább gondolták azt, ami a napozóágyon történt. Luca kétszer hosszan megcsókolta Selmát, de mielőtt teljesen elvesztette volna az eszét, elnézést kért, és eltűnt a házban.
Selma megkapta a kávét és egy paninit, mert Flora már természetesen azt is tudta róla, hogy nem kedveli az édes reggeliket.
– Mi a mai program? – érdeklődött az újságíró.
– Vasárnap van, Ugo és Michele elintézik az állatokat, ezért úgy gondoltam, ma nem dolgozunk.
Selma bólintott. Ő már dolgozott egy órát a szobájában, mivel túl korán ébredt, elővette a laptopját, és feldolgozta a jegyzeteit. Írt a főszerkesztőnek is, az engedélyét kérte, hogy egész sorozatot írhasson a farmról, a campaniai mozzarelláról és a bivalyokról. Képtelen volt egy cikkbe belesűríteni azt a sok csodálatos dolgot, amit itt tapasztalt.
– Arra gondoltam, elmehetnénk Nápolyba.
Luca szavaira felkapta a fejét, ő úgy értelmezte, a férfi nem akar vasárnap is Selmával foglalkozni, hanem pihenni szeretne.
– Nápolyba? – motyogta.
– Igen, jártál már ott?
Selma nemet intett. Kétszer is landolt már a nápolyi reptéren; amikor a farmra érkezett, és egyszer, amikor anyjával az Amalfi-parton nyaraltak, de a városba sosem ment be.
– Van kedved megnézni?
– Persze, szívesen.
Luca tekintetétől Selma minden porcikája remegő kocsonyává változott, gyöngéd és eszméletlenül szexi volt. A cappuccino habjából egy aprócska darab ott ragadt az alsó ajkán, Selmát elégette a vágy, hogy a nyelvével tisztítsa meg.
Látszólag inkább a tányérra koncentrált, bár isteni finom reggelit készített Flora, annyira felkavarta Luca jelenléte, illata és meghívása, hogy nem tudott enni.
– Fél óra múlva a kocsinál találkozunk, rendben?
Selma csak bólintott, nézte a távolodó férfi alakját, és eldöntötte, hogy fel kell hívnia a legjobb barátnőjét, mert irtó nagy érzelmi zűrzavarba keveredett.
Folytatás következik…
Fotó: A szerző sajátja
