Selma Luca távollétében újra átadta magát a munkának. Mivel Florával kettesben maradtak a házban, hosszan beszélgettek a Campania régió ételeiről és alapanyagairól. Érdeklődve hallgatta a pizza történetét, ami tulajdonképpen a szegények lepénykenyeréből nőtte ki magát az UNESCO szellemi örökségének részévé, miután a paradicsom megérkezett Amerikából, és a legszegényebbek azzal kezdték ízesíteni a lepényüket.
– Szóval a munkások olcsó ebédje volt az utcai árusoknál? Tényleg ennyi a pizza története? – hitetlenkedett Selma.
– Dehogy, nagyon sok történet van még, de a nápolyi Pizza Margherita minden kétséget kizáróan a szülőanyja a mai pizzáknak. És azt először Raffaele Esposito pizzasütő mester készítette el I. Umberto király, és a felesége, Margherita királyné látogatásának alkalmából. A pizza, amit az uralkodó párnak készített, az olasz zászló színét tükrözte vissza: piros a paradicsomtól, fehér a mozzarellától és zöld a bazsalikomtól, és királynéról nevezte el. Hát ez az igazi nápolyi pizza története.
Selma szélsebesen jegyzetelt, és Flora minden sztorijától egyre inkább megkedvelte a régi hagyományokkal és szerethető babonákkal teli az országot.
*
Másnap délután Selma sétálni indult a birtokon, a szeme már égett a sok munkától, az izmai pedig elgémberedtek az üléstől. Flora vásárolni ment, Michele pedig valahol a legelőn dolgozott, így teljes csönd és nyugalom uralkodott odakint. Talált néhány fotót a faragott fadobozban, ami mindig a dohányzóasztalon hevert. A képeken látott arcokon morfondírozott, és azon, mennyire keveset tud Luca családjáról.
A nap elrejtőzött a sűrű, szürke fellegek mögé, az újságíró fázósan húzta össze a széldzsekije cipzárját. Még csak a ház mögötti magaságyásnál járt, ami késő ősszel is ontotta magából a zöldfűszerek erős illatát, amikor egy tűzpiros sportkocsi megállt a feljárónál.
Az autóból rendkívül csinos, harminc körüli nő szállt ki, határozott léptekkel haladt Selma felé.
– Te ki vagy? – kérdezte köszönés helyett.
Selma szava egy pillanatra elakadt, egyrészt mert ő maga sem tudta biztosan, mi a státusza, amivel egy szál egyedül a birtokon tartózkodik, másrészt mert az idegen nő levette a méregdrága napszemüvegét, és smaragdzöld tekintetéből félelmetes megvetés sugárzott.
– A nevem Selma Cvirka, újságíró vagyok.
A nő szigorúan végigmérte, egyszeriben nevetségesen alulöltözöttnek érezte magát a világoskék farmerban és bordó széldzsekiben.
– Luca hol van?
Selma szíve szabálytalanul dobbant egyet, majd fájdalmasan összepréselődött a mellkasában. Pedig eddig is nyilvánvaló volt számára, hogy a dizájnerkosztümben és egy vagyont érő cipőben érkező nő nem Ugóhoz vagy Micheléhez jött.
– Elutazott üzleti ügyben, este érkezik vissza. Átadjak neki esetleg egy üzenetet, ha hazaért?
A nő felnevetett.
– Erre semmi szükség, mert itt fogom megvárni őt. A felesége vagyok.
Selma megszédült, az amerikai akcentussal kiejtett szavak újra és újra visszhangoztak a fejében. Arca forrón lüktetett, ezzel szemben a teste reszketni kezdett. A zöld szemek rátapadtak, úgy érezte, kiolvasnak belőle minden érzést és információt.
A nő egyszer csak megfordult, Selma meg az udvar közepén állva nézte, ahogy visszasétál az autóhoz, és a táskájával együtt tér vissza a teraszhoz.
– Flora sincs itthon? – vetett oda még egy kérdést Selmának.
– Nincs.
– Szerencsére – morogta a nő. – Ki nem állhatom a vénasszonyt.
Selma még pár percig földbe gyökerezett lábbal állt a bazsalikom, oregánó és zsálya társaságában. Ugyanaz az a szó zakatolt a fejében:
Feleség, feleség, feleség…
Majd egy új szó kúszott be a helyére, mégpedig a szerető. Ha ez a nő valóban Luca felesége, az ő státusza immár egyértelmű, ráadásul tele van a férfi szobája az ő holmijával. Bal lába megindult, és onnantól kezdve a teste gépiesen teljesítette a feladatát.
Berohant a házba, egyenesen a hálószoba felé tartott. Amint benyitott, azonnal megérezte az elegáns parfümillatot. Luca felesége éppen a szobából nyíló fürdőből lépett ki.
Selma nem értette a nő arcára kiülő elégedettséget. Tombolnia kellene, számonkérni vagy elküldeni a francba, de ő csak félmosollyal mustrálta.
– Szóval mégsem újságíró minőségben vagy itt.
Tekintete a földre siklott, ahol a fekete tanga hevert, amit Luca még indulás előtt rángatott le róla, és dobott félre.
Selma még soha életében nem érzett ekkora szégyent.
Fotó: a szerző sajátja
