Tamás úgy érezte, kihúzták lába alól a talajt. Olívia eltűnt, Léna meghalt és ott maradt Mimi, akivel nem találta a hangot. Az óvónő azt mondta, kicsi még, legyen türelemmel. Okos, de csendes, ami nem csoda, hiszen hiányzik neki az anyja, és meg kell szoknia az új környezetet. A fiú azonban úgy érezte, sose kerülhet közel hozzá, mert Léna hiányát nem pótolhatja.
Elnézte, ahogy a szobája szőnyegén kis állatkáit pakolgatja, és néha elmosolyodik. Olyankor nagyon hasonlított az anyjára. Lassan múltak a napok, és próbálta elhinni, hogy jó apja lehet. A hetek múlásával egyre inkább rájött, hogy szereti Olíviát, ám a lány kitörölte az életéből. Léna szülei kétszer is próbálták rávenni, hogy adja nekik átmenetileg az unokájukat, de tudta, hogy ez nem átmenet lenne, hanem örökig szólna, és elveszítené. Lehet, hogy még nem érett meg az apaságra, de akkor is jelen volt, érte ment az óvodába és igyekezett minden percet kihasználni, amikor együtt vannak. A kislány továbbra is szótlan maradt.
Egyik reggel úgy döntött felkeresi anyósát, akiről úgy hitte, nem gyűlöli őt végzetesen. Miután bevitte a kislányt tágas kerttel rendelkező, egyébként nem túl különleges oviba, felhívta. Az asszony beleegyezett, hogy találkozzon vele.
Úgy fogadta őt hatalmas házuk halljában, mint egy nemkívánt vendéget. Végigmérte, és kijelentette, hogy nem igazán ér rá.
– Ha azért kerestél meg, hogy visszakönyörögd magad Olíviához, akkor közlöm, felesleges. Én aztán egy fél mondatot sem pazarlok rád – mondta olyan gőggel a hangjában, hogy veje azonnal tudta, hogy komolyan gondolja.
– Lehet, de akkor is értsd meg, hogy ő még a feleségem. Látnom kell! Így nem válhatunk el!
– Tényleg? Ugyan miért? – Az asszony hangja megemelkedett, és úgy nézett rá, mint aki azonnal kidobatná, ha nem lenne tartása. Nem is értette, férje miért kedvelte, miért akarta Olíviát hozzá kényszeríteni. Kaphatott volna kevésbé jóképű, de alázatos férjet is, akit könnyebben irányíthattak volna. De rá persze nem hallgatott, pedig ő előre megmondta, hogy ez a fiú rossz választás. Most meg itt toporog a tágas hallban és azt próbálja meg elhitetni vele, hogy fontos neki a felesége.
– Mert szeretem. Nem akarom, hogy a házasságunknak vége legyen.
– Nem? Ezt ki hiszi el? Talán nem elég neked, amit a férjem rád hagyott? Hiszen nem maradsz koldus! Menj az utadra, és ha nagyon pénzszűkében vagy, adok neked én is valamennyit, csak takarodj!
Tamás mélyen az asszony barna szemébe nézett, és nem értette, hogyan gyűlölheti ennyire. Ám ő folytatta:
– Tudom, hogy szeretőt tartottál…Azt is, hogy van egy gyereked. Az anyai szívem nem tűri el az ilyen disznóságot. Pontosan olyan vagy, mint az apósod, de ha a magamért nem tudtam kiállni, akkor ideje, hogy megtegyem a lányomért. Megértetted?
– Kiállni? Hiszen te sem vagy épp mintaanya, kedves anyósom! Nem igaz? – Tamás nem tudott semmit róla, de valamiért azt érezte, blöffölnie kell.
– Mire célzol, te haszonleső? – A nő felhördült. Idegesen morzsolgatni a ruhája ujját, ami ékes bizonyítéka volt annak, hogy rátapintottak a gyenge pontjára.
– Nem célzok semmire. Pontosan tudok mindent, és ha nem akarod, hogy Olívia is megtudja, hogy miféle ember az anyja, akkor áruld el nekem, hol van. Világos?
– Most zsarolni próbálsz?
– Igen, méghozzá jogosan. Tehát?
Az asszony arcára kiülő rémület mindent megváltoztatott. Azonnal tudta, hogy nyeregben van, bár fogalma sem volt, mire célozgasson, nehogy véletlenül kiderüljön, hogy nem tud semmit.
– Jó. Megmondom, de meg kell ígérned, hogy soha nem mondod el a lányomnak, hogy megcsaltam az apját. Azt hiszi rólam, hogy jobb, vagyok, mint a férjem. Mindig így hitte…
Tamás felnevetett.
– Mindannyian úgy hisszük, hogy nem vagyunk annyira romlatlanok, amennyire mások látnak. Na, látod, mégse volt annyira nehéz rájönnöd, hogy te sem vagy tökéletes. Halljam, hol a lányod?
Az asszony gúnyosan elmosolyodott.
– Egyszer még megkeserülöd ezt…De legyen! Olívia Helsinkiben van, és tudd meg, hogy odamehetsz, de gyűlöl téged.
– Helsinkiben? Mi a jó francot keres ott? A címét akarom, és ne próbálj kibúvót találni.
– Orvosnál van, ennyit mondhatok…
A férfi felsóhajtott. Csak nem beteg ő is? Még egy nő, aki rákos, és aki meg fog halni? Ezt képtelen volt elhinni. Anyósa szemében azonban nem látott sem szomorúságot, sem kétségbeesést. Ezen viszont nem lepődött meg. Ismerte, valódi nárcisztikus szörnyeteg volt, még inkább, mint a férje. És nekik jutott egy olyan szolid és kedves lány, mint Olívia, aki nagy vörös folttal az arcán mintegy jelként született ebbe a családba. Isten útjai valóban érthetetlenek, gondolta dühösen…
Folytatjuk…
Kép forrása: Pexels
