Brad Pitt

Na jó, Brad Pitt nem akár milyen csávó. Az 56 évével simán kenterbe veri 10 vagy akár 20 évvel fiatalabb színész kollégáit, és neve nagyjából minden nemű és fajtájú filmmel eladható. Az exbarátnői és exfeleségei a legnagyobb holliwood-i csillagok közül kerültek ki, és persze senki nem tud elmenni amellett a tény mellett sem, hogy mostanában megint első exfelsége, Jennifer Aniston körül látják sokat tekeregni.

És hogy hogy nem, Jennifer is már jó ideje elvált férjétől, Justin Theroux-tól. Mindenesetre míg a lelkes rajongók próbálják a gyertyát tartani az expár feje mellett, addig nézzünk pár érdekes dolgot Brad-ről.

 
 

Az első budapesti látogatása alkalmával feltehetően a Keleti pályaudvar előtti padon éjszakázott, miután az akkori reménybéli barátnője után érkezett ide hozzánk, aki kikosarazta (ezt női aggyal azt hiszem nem lehet felfogni, bocsi). Majd ezután az eset után többször is megfordult kis hazánkban, remélhetőleg már sokkal jobb emlékeket begyűjtve.
A diploma megszerzése előtt két héttel hagyta ott az iskolát, és utazott Los Angelesbe, hogy megvalósítsa álmát és színész legyen. Azt hiszem, hogy most már kijelenthetjük, hogy jó döntést hozott, bár lehet, hogy ha ott marad Missouri-ban, remek tanár vagy marketinges is lehetett volna, ki tudja?!

Színészi pályáját megelőzően volt csirkének öltözött ajánló ember, aki az El Pollo Loco étteremláncot volt hivatott népszerűsíteni, de volt limuzin sofőrje sztriptíz táncosoknak és hűtűgép szállító is. Elmondhatjuk, hogy szerteágazó tapasztalatokat gyűjtött a sztárszínészet előtt.
Nem is olyan rég vált el Angelina Jolie-tól, akivel összesen hat gyereket neveltek együtt. A sztárpár egy filmforgatáson jött össze, mikor még Brad felesége Aniston volt, így a két színésznő utána nem volt túl jóban egymással. Ez mondjuk érthető. Brad-et és Angelinát Brangelina-ként is emlegették, amiből ki mit hallott ki, az én fordításomban inkább azt, hogy a nadrágot az asszony viselte. Teóriámat, ha lehet ezt így megemlíteni, az is alátámasztja, hogy végül Brad alkoholizmusa is felszínre tört, és végül erre hivatkozva adta be Angelina a válókeresetet. Na jó meg arra, hogy rosszul és erőszakosan bánik a gyerekekkel, de erre végül semmilyen bizonyítékot nem találtak a hatóságok.

A díjait nem szeretném felsorolni, mert szerintem nem ez határozza meg a színészt, hanem hogy hány embert ültet be a moziba vagy a tv elé. Személy szerint a kedvenc filmem tőle a Szenvedélyek viharában, amiben remek alakítást nyújtott, és az egyik legnépszerűbb filmjei közé is sorolják. Pláne a hölgy rajongói. Egy biztos, hogy én nem hagynám a Keleti pályaudvaron egy padon éjszakázni, és valószínűleg kosarat sem tudnék adni neki, kár hogy engem nem keresett meg anno 1989-ben.

Kedves Brad Pitt! Kérem, hogy készítsen még nagyon sok filmet, hogy legyen kiért beülni a moziba egy doboz popcornnal, elhaló sóhajok közepette! Nagyon boldog 56. születésnapot!

fotó: Internet

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here