Amikor reggel felébredek, elmosolyodom. Mert élek, vagyok. Már nem gondolok világmegváltásra, nem akarok embereket megítélni. Tudom, hogy nem javíthatok más hibáin, hiszen az ő útjukat én nem járhatom végig. Elfelejtem, ki szép, ki csúnya, ki kövér, ki vézna, csak érezni akarom, hogy jó élni.
Látni akarom a poros ablakot, a bosszantó legyet, a hangyákat, amik megtámadták a tegnap este elejtett morzsát. Már nincs szükségem állandó bizonygatásra, mert megtanultam, hogy felesleges. Élek, levegőt veszek, és a tükörből visszanéző arcot is lassan felismerem. Talán nem sima, nem feszes már, mégis én vagyok minden fintorban, szarkalábban, és le nem mosott szemfestékben. Ha szeretem, ha nem. Élni akarok, és szeretni azt, akivé lettem az észrevétlenül múló évek folyamán.
fotó: Pinterest
