Emmeline Pankhurst – egy név, amit nekünk nőknek meg kell jegyeznünk!

Tudjuk, hogy régen a nőknek nem adatott túl sok lehetőség: házasság, szülés, konyha. Ez az emberiség történelme során nagyjából mindig így ment, egészen a századfordulóig.

 
 

Gyakorlatilag fogalmunk sincs, mennyire szerencsések vagyunk. A nők jogai alig száz éves múltra tekintenek vissza a többezeréves történelmünk során. Ez nyilván csapatmunka volt, de ha egy alakot kell az egész mozgalomból kiemelni, akkor az abszolút vezéralak Emmeline Pankhurst.

Szomorú, de a neve nem égett bele a köztudatba. Egy lapon kéne említeni Einsteinnel, Gandhival vagy Nelson Mandelával. Az 1858-as születésű nő volt a brit szüfrazsett mozgalom vezetője, ami később elérte, hogy a nőknek is lehessen szavazati joguk.

Volt kiktől tanulnia: már a szülei is felszólaltak a rabszolgaság ellen és támogatták a nők szavazati lehetőségét. Bár a századforduló táján már léteztek nőket segítő szervezetek, Emmeline nem volt velük túlzottan megelégedve. Helyette inkább megalapította saját szervezetét, a Women’s Social and Political Union-t. A WSPU céljai radikálisnak számítottak: a munkavállalási jogok kiterjesztése, az oktatásban való egyenlő részvétel, ám fő céljuk a nők szavazati jogának kiharcolása lett.

Csakhogy ez tényleg inkább harc volt, semmint békemenet. Első körben az újságoknál kopogtattak, ám egyik sem találta túl ütős sztorinak a női egyenjogúságot… A parlamentben értelemszerűen nem tudták hallatni a hangjukat. Maradt hát a figyelemfelkeltés.  Saját bevallásuk szerint összesen több mint 300 bombamerényletet és gyújtogatást hajtottak végre az első világháborúig bezárólag.

Maga Emmeline Pankhurst egyébként nem volt szívbajos. 20 évesen hozzáment a nála 24 évvel idősebb Richard Pankhursthoz. Bár a korkülönbség miatt a házasság nem volt hosszú életű, férje egészen haláláig minden törekvésben támogatta feleségét. Három lányuk született, közülük kettő később együtt dolgozott édesanyjukkal.

A korabeli Angliában az állandó lakhely és a saját tulajdon a szavazati jog feltétele volt – így a férfiak “csekély” 40%-a amúgy sem szavazhatott.  Az aktuális kormány ennek ellenére mindig elodázta a szavazati jog megreformálását. A szüfrazsett mozgalom erre elég egyoldalúan válaszolt, elvük szerint ha nincs beleszólásuk a törvényhozásba, nem is kell betartaniuk semmiféle szabályt.

Mai szemmel nehezen értelmezhető, milyen esélyei voltak akkoriban egy nőnek. Túl azon, hogy politikai szerepet egyáltalán nem vállalhattak, még egyetemre sem járhattak. Az iskoláztatásuk akkoriban kimerült az alapfokú tanulmányokban, azon belül is a háztartással foglalkozó tananyaggal. Hiába lehetett vagyonuk, nem rendelkezhettek vele. Az már csak hab a tortán, hogy a politikai életbe semmiféle beleszólásuk nem volt.

A mozgalom tagjai kezdetben csak utcai zavargásokat és tüntetéseket tűztek napirendre, 1909-re viszont végérvényesen radikalizálódtak. A Liberális Párt gyűléseit folyamatosan megzavarták, két évvel később a bombatámadások és gyújtogatások pedig – kis túlzással – mindennapossá váltak. Nem véletlen, hogy mottójukká vált : Szavak helyett tettek.

Bár Emmeline Pankhurst gyakran hangoztatta, hogy mindenki legfeljebb a saját életét áldozhatja fel, másokat nem bánthat, a gyakorlatban ez nem teljesen így történt. V. György király állandó jelleggel kapott fenyegetéseket fia, I. Károly halálára vonatkozólag. A kormány kezdetben az utcai tüntetéseket elnézte, az erőszakos megmozdulásokra viszont erőszakkal válaszolt. Mindennapossá váltak a letartóztatások és kihallgatásokat, amire a mozgalom bebörtönözött tagjai éhségsztrájkkal válaszoltak.

Őket aztán legtöbbször kényszertáplálásnak vetették alá (magyarán a szájukon vagy az orrukon ledugtak egy csövet, és folyékony táplálékot juttattak be a szervezetükbe). Ez már a sajtó ingerküszöbét is elérte, így Pankhurst mozgalma még nagyobb lendületet vehetett. Érdekesség egyébként, hogy sok nő ellenezte a mozgalmat, és a szavazati jogot sem támogatta.

A szüfrazsettek törekvéseire jó időre az 1. világháború tett pontot. Emmeline figyelme is inkább az ország megsegítésére irányult, 1917-ben pedig megalapítja a Nők Pártját.

Szerencsére még megérhette, hogy törvénybe iktassák a nők szavazati jogát – mindössze pár héttel élte túl a nagy eredményt. Mára – legalábbis a fejlett országokban – a női egyenjogúság szinte minden téren megvalósult. Elmondása szerint:

“Mi azért harcolunk, hogy eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, mint fiútestvérei.”

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here