És ez a hang pontosan az volt, amit Angéla a világon a legjobban akart hallani.
Nem volt benne indulat, csak olyasféle hideg áradt belőle, amelytől az ember gerince egy pillanatra megfagy.
A sorozat többi részét itt olvashatod
Csongor elengedte áldozatát és tudta, hogy vesztésre áll. A helyzetben és a nőnél is, akire már régen fájt a foga. Fel nem foghatta, hogy miért tiltakozik ennyire, hiszen hónapokon át kedves volt hozzá, küldte a jeleket, és ő végre összeszedte minden bátorságát. Szerette a visszafogott, szemérmes nőket, pláne a nem különösebben szépeket, azoknál mindig szerencsével járt.
Angéla azonban kirítt mind közül, mert bár nem volt egy szépség, de mindig csinos és ápolt volt. Ha mosolygott, a szeme fényesebb lett. És rá mindig mosolygott, meg az idősotthon lakóira is. Mit gondolhatott volna róla, ha nem azt, hogy bejön neki, és minden mosolya felér egy flörttel? De ez az aznapi elképesztő megjátszás már nem tetszett neki.
– Maga mit keres itt? – rivallt a betolakodóra. Aztán a nőre nézett. – Nem mondtad, hogy ismered Csapót, aki fel akarja falni az öregek egyetlen mentsvárát!
– Ez most nem számít – szólalt meg Ádám. – Vegye le a mocskos kezét Angéláról, mert eltöröm, ha még egyszer rá meri tenni.
– Hátrébb az agarakkal, hékás! – ordított Csongor. Arca kipirult a dühtől. – Semmi köze hozzá, hogy én mit csinálok és mit nem. Ez a nő a menyasszonyom, és tehetek, amit akarok!
Ádám elnevette magát.
– Maga egy szerencsétlen hülye! Angéla nem a menyasszonya, ebben biztos vagyok. Még ha az lenne, akkor sem bánhatna így vele.
Mielőtt azonban észbe kaphatott volna, Csongor olyan jobb horgot akasztott be neki, hogy nekiesett a falnak. Azonnal ömleni kezdett orrából a vér. Angéla felsikoltott.
– Ne, kérlek! Hagyjátok abban! – kiáltotta.
Ádám az orrához kapott, és látszott rajta, hogy a vér elönti az agyát. Szeme sarkából azonban az ijedt nőre pillantott, akinek rimánkodó tekintetére nem ütött vissza.
– Kifelé! – ordította. Feltápászkodott és a falnak dőlt. Csuklóján finoman csordogált a vér.
– Maga innen nem küldhet el engem! Megértette? Azért, mert pénze van, mindjárt azt hiszi, hogy parancsolgathat?
– Takarodj innen! – kiáltotta Angéla összeszedve magát. – Soha többé ne merj a közelembe jönni. Gyűlöllek és megvetlek.
Azzal odalépett a vázához és gyönyörű virágot vázástól hozzávágta.
Csongor letörölte az arcáról csorgó vizet és megalázottan kiviharzott az ajtón. Angéla úgy vágta be utána, hogy csattant.
– Várj, hozok valami rongyot! – mondta Ádámnak, aki mulatva figyelte a jelenetet. Az orra piszkosul fájt, lehet, hogy el is tört, de a szenvedélyes nő láttán nem érzett mást, mint mérhetetlen szerelmet. Olyat, amilyet kamaszként és olyat, amit soha máskor nem az elmúlt harminc év során.
Angéla egy darabka tiszta törülközővel és jéggel tért vissza, majd átölelte Ádámot, aki hagyta, hogy a kanapéra támogassa, habár a lába nem sérült meg.
– Istenem, soha még ennyire nem örültem neked – mondta kedvesen. – Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg!
– Például úgy, hogy legközelebb nem dobod ki a rózsát, amivel megleplek.
Angéla felkapta a fejét. Ádám félrebeszél, vagy milyen rózsát emleget?
– Erre a fehérre gondolsz? – mutatott a földre. A váza érdekes módon nem tört össze, csak a virág feküdt ott megtaposva.
– Noná, hogy erre!
– Te hoztad? Te tetted a lábtörlőre?
– Miért, csak nem azt gondoltad, hogy ez az idióta, aki így lerohant?
– Azt mondta, ő lepett meg. Én meg elhittem, mert nem mertem arra gondolni, hogy netán te jártál erre. Nem is tudtam, hogy tudod, hol lakom…
– Amikor elváltunk, nagyon bántott a dolog. Bántott, hogy nem hittél egyből nekem, de ez az eset után már értem, miért nem bízol feltétlenül a férfiakban. Gondolom, máskor is tapasztaltál már hasonlót… El kellet jönnöm, hogy megbeszéljük…
– És honnan tudtad a címem?
Adám felszisszent, ahogy a jégkockák az orrához értek.
– Ez hadd maradjon az én titkom. Lényeg, hogy idejöttem, és nem voltál itthon. Vártam egy sort, aztán úgy döntöttem, megiszom egy kávét vagy bármit, hogy erőm legyen a beszélgetéshez.
Angéla szorosan mellépréselte magát, de az utolsó mondatnál megmerevedett.
– Hallgatlak – mondta nagy sokára. – És ígérem, nem szólok bele, de nagyon fontos tudnom, hogy mi történt Luca és közted.
– Rendben. Nem kellemes történet, de jobb, ha túl leszek rajta.
Angéla szíve összeszorult. Istenem, add, hogy benne ne kelljen csalódnom! Add, hogy ne legyen igaz, amit Luca állít, fohászkodott csendesen.
– Kérsz valami erőset? – kérdezte és kibújt a meleg kuckóból, amit a férfi teste jelentett a kanapén. Pedig még át sem ölelte igazán, és így is biztonságban volt, mondta magának.
– Igen, talán jól esne…
Angéla azon töprengett, vajon mennyit fog neki számítani, hogy mit mond Ádám. Ha megtörtént a múltban a majdnem erőszak, akkor el fogja ítélni? Hisz nemrég élt át közel hasonlót, azt leszámítva, hogy egy ellenszenves ember támadta meg.
Ha Ádám tette volna vele, vajon neki elnézte volna? Vajon az erőszak függ attól, ki teszi? Megrázkódott, hogy ez végigfutott rajta. Nem, ha egy nőt ott és úgy érintenek meg, ahogy nem lehet, nem szabad, akkor mindegy ki teszi. Mert az fáj. Nemcsak a testnek, hanem a léleknek is. Tulajdonképpen a léleknek sokkal jobban, mert talán a test felgyógyulhat az erőszak következményeiből, de a lélek sebe nem gyógyul hamar.
Még egy órája Csongornak töltött bort, és próbálta volna meg elküldeni, most meg Ádám ült a kanapén és túl akart esni egy olyan történeten, ami megváltoztatja kettejük kapcsolatát.
Ahogy benézett a szobába, és látta, hogy a férfi a padlót bámulja, miközben már elállt orrának vérzése, pillantása végigsimogatta a hátát. Olyan hát volt, amit ismert, ami mellette állt mindig, olyan, amire azt lehetett mondani viccesen, hogy szerette őt, nem csak a szíve.
Testén még mindig érezte Csongor erőszakos nyomát, ahogy mellét markolászta, és azt várta, hogy ettől ő majd odaadóbb vagy izgatottabb lesz. Az a szemét disznó! Mindig szerencsétlennek látta a rossz pulcsikban, amit hordott, a kopott bársonynadrágokban és divatjamúlt cipőkben… Erre kibújt a szög a zsákból és ki tudja mi történt volna, ha Ádám nem jelenik meg. A nyitott ajtó meg biztosan az őrangyala műve lehetett.
Kitöltötte a pálinkát, és tálcára rakta. Aztán minden bátorságát és erejét összeszedve bevitte megmentőjének.
fotó: Pinterest
