Ádám hosszan nézett maga elé. Orra istentelenül sajgott, de legalább nem vérzett már. Vetett egy pillantást Angélára, aki nem sürgette, csak várta, hogy meghozhassa felette az ítéletet. Tudta, hogy akaratlanul is véleményt formál, ilyen az emberi természet.
A sorozat többi részét itt olvashatod
– Minden, amit mondok, így volt igaz – kezdte nagy levegőt véve. – Hogy el tudod-e hinni, rád bízom, nem győzködlek, semmi értelme nem lenne. Szóval…
Itt elhallgatott, érezhetően valami biztatásban reménykedett, de a nő most nem adta meg neki.
– Valóban együtt dolgoztam Lucával, pontosabban ő dolgozott a közelemben. Nem kell bemutatnom őt, a legtöbb férfinak bejön. Azok nem törődnek azzal, hogy műszája van, műmelle, egyszerűen, ha egészben tetszik nekik a látvány, akkor nem szedik ízekre. Tényleg sokan akarták megkörnyékezni, és nekem az lett a vesztem, hogy én nem. Már nem ismersz engem, mert már nem gyerekek vagyunk, de én a hús-vér nőket szeretem, akik lehet, hogy nem tökéletesek, de van szívük.
– Én pontosan ilyennek gondollak – vágott közbe Angéla, de villámgyorsan elhallgatott. Nem akarta befolyásolni a beszélgetés menetét, mégis azt tette egy váratlanul kibukó mondattal. Ádám elmosolyodott.
– Hosszú időn át bombázott üzenetekkel, apró figyelmességekkel, aztán már direkt is. Mindig ott volt, ahol én, és ha csak tehette, úgy intézte, hogy a projektekben velem együtt legyen. Már a hülye is láthatta, hogy akar tőlem valamit. Én meg nem vagyok bunkó, nem ráztam le, kedves voltam, de csak egy határon belül. Volt, hogy a munkavacsora után hazavittem, mert azt állította, elromlott a kocsija, és éjjel nem szeret taxizni. De mindig csak ennyi volt. Kitettem, és mentem haza. Láttam rajta, hogy ez nem tetszik neki, de úgy voltam vele, majd feldolgozza. Az olyan nők, mint ő, ritkán tapasztalják meg a visszautasítást.
Ekkor kezdett el üzenteket írogatni, aztán már nyíltan felkínálta magát. Küldött pár képet is, hogy ne legyen kétségem afelől, hogy elszalasztom a világ legjobb nőjét.
– És te még ekkor sem álltál kötélnek? Pedig jó nő, ha valaki szereti ezt a típust…
– Nem. Üres volt, mint a felfújt lufi, azaz annál is jobban. Nem érdekelt egy kósza numera, és ha hiszed, ha nem, nőként, testként sem vonzott.
Angéla arra gondolt, bezzeg a bátyja nem mondhatja el ezt magáról. Őt vonzza, mint a mágnes és nem kispályás módon, el akarja venni, mondhat bárki bármit.
A szilikon mégiscsak tud csodát művelni. Nem akart szarkasztikus lenni, mégis ez motoszkált benne.
– Később kezdett eldurvulni a helyzet. Megtudta, hol lakom, és ott bombázott a dolgaival. Néha már nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek, mert hol egy szív alakú léggömböt, hol meg egy tangát találtam a kilincsemre kötve. De egy férfi nem fordulhat a rendőrséghez zaklatásért… Kinevetnék, sőt téma lenne belőle hetekig. Ezért fogtam és kidobtam mindent, majd nem törődtem vele.
Aztán, amikor betelt a pohár, úgy döntöttem, leülök vele megbeszélni a dolgot. Egy csendes kávézóban találkoztunk, gondoltam, higgadtan megkérem, hogy hagyjon békén, de az sem sült el jól. Hisztériás rohamot kapott és elrohant. A pincérek meg úgy néztek rám, mintha én lennék az ördög unokaöccse.
Ádám a pohárért nyúlt és egy húzásra megitta a pálinkát. Orra enyhén zsibbadt és úgy érezte, öklömnyire nőtt. Valóban nem nézett ki jól, de Angéla nem mondta neki.
– És ekkor jött el az a céges buli, ahol rám mászott, amikor visszamentem az irodába. Utána meg sikoltozni kezdett, hogy meg akartam erőszakolni. Még a szakadt bugyiját is a kezében szorongatta, amikor kijöttek a rendőrök, pedig esküszöm, hozzá se értem. Azt a bugyit is szerintem magával hozta.
– Senki nem hitt neked?
– Nem nagyon… Azt gondolták, biztosan el akarom tusolni. Szerettem volna bebizonyítani, hogy nem csináltam semmit, de nem tudtam, hogyan. A kollégák nagy része is furcsán nézett rám.
– Ők nem láttak semmit abból, hogy téged zaklatott? Nem hiszem el, hogy nem vették észre!
– Jaj, kedvesem, ti nők azért tudtok rafináltak lenni, már megbocsáss. Persze, hogy nem úgy tette, hogy mások lássák… És ahhoz volt esze, hogy ne legyen tanú.
– Végül hogy úsztad meg?
– Visszavonta a feljelentést, amikor én pár héttel később felmondtam és elmentem külföldre. Hát ennyi volt a történet. Biztos vagyok benne, hogy sokan most sem hisznek nekem, mert ő a gyenge, szőke nő…Olyan tipikus az egész. Nagyon könnyű besározni valakit, legyen az férfi vagy nő. Az erőszakot nem könnyű bizonyítani egyik oldalról sem, de a zaklatást sem. Nem vagyunk erre úgy felkészülve, ahogy a filmek sugallják.
Angéla megkönnyebbült. Tudta, hogy Ádám nem hazudik. Érezte és ez nem amolyan női megérzés, hanem a tapasztalat azt súgta neki, hogy ez a férfi tényleg más, mint akiket eddig ismert. Valami szédületes öröm fogta el hirtelen.
– Abszolút igazad van. Én sem tudtam volna mit mondani a rendőröknek Csongor után. Azonnal azzal támadtak volna, hogy én engedtem be, pedig bíz’isten nem tettem. Betolakodott, és amikor meg benn volt a lakásban, már nem tudtam védekezni. Megvádolhattak volna azzal, hogy én csábítottam be, de közben meggondoltam magam. Szemét dolgok ezek. És szemét ez a világ, hogy az áldozatokat hibáztatja.
– Te hiszel nekem? Nem kételkedsz bennem? – kérdezte a férfi, de nem nézett Angélára.
– Eszemben sincs… Azaz persze, hogy nem kételkedem. És Luca még arra is képes volt, hogy idejöjjön hozzám, hogy még ennyi idő múltán is besározzon téged. Az a nő egy szörnyeteg, és ezt a szörnyeteget el akarja venni a bátyám. Anyám meg ettől boldog.
Ádám finoman Angéla keze után nyúlt. Megfogta, és finoman végigsimított a tenyerén.
– Tudod, az embereket nem lehet megvédeni a saját hülyeségüktől.
– Ez azt jelenti, hogy hagynom kell?
– Igen. Felnőtt emberről van szó, aki nem kíváncsi a te véleményedre. Anyádat sem lehet befolyásolni, mert ha eldöntötte, hogy Lucának hisz, akkor neki is akar hinni bármi áron.
– De hát ez borzalmas…
– Nincs mit tenni, ezzel meg kell békélned. Majd rájönnek az igazságra, ha meg nem, neked úgyis jó.
– Ádám, te nagyon bölcs vagy, de nem tudom elképzelni, hogy a helyemben ezt hagynád.
A férfi nagyot sóhajtott, már sokadszorra az est folyamán.
– Pedig nincs más választásod. Én viszont most magadra hagylak, jobb, ha megnézetem az orrom, mert egyre jobban sajog.
– Jaj, bocsáss meg, hogy erre nem figyeltem. Elkísérjelek az ügyeletre?
– Ne, inkább pihenj. Rád fér ez a nap után. Akkor szent a béke?
– Igen! És kétséged se legyen afelől, hogy hiszek neked. Ismerlek. Hiába hiszed, hogy nem. Tudod, az ember nemcsak akkor ismer valakit, ha minden nap látja. Van, amikor a szíve jelzi neki, hogy megbízhat valakiben.
Ádám elnevette magát.
– Ez elég romantikusan hangzott – mondta.
– Most gúnyolódsz? Törött orral? – játszotta a nő a durcás kislányt.
– Igen, azzal tudok a legjobban. Ne haragudj! – Azzal felállt, lépett egyet, majd visszafordult és megölelte a nőt. Angéla szinte elveszett a karjai közt, de nem bánta. Váratlanul eszébe jutott valami.
– Holnap este hol leszel? Van kedved nálam tölteni a szentestét? Megérdemelnénk már pár nyugodt pillanatot.
Ádám elengedte, majd puhán megsimogatta az arcát.
– Sajnos, nem tudok eljönni.
Angéla nem tudta palástolni csalódottságát.
– Nem? Kár – mondta lassan, szomorú tekintettel.
– Azért, mert szeretném, ha te jönnél el hozzám! Mit szólnál, ha együtt főznénk, vagy te sütnél, amit legjobban szeretsz?
– Az fantasztikus lenne!
– Akkor keresni foglak, csak éljem túl az ügyeletet – tette hozzá cinkos mosollyal.
Azzal megfordult és átlépve a rózsán, kinyitotta az ajtót. Angéla hosszan bámult utána, pedig nem is látott mást, csak a záródó ajtót, meg egy tovatűnő érzést, ami lassan, de biztosan befészkelt a szívébe.
Folytatjuk
fotó: Pinterest
