Hosszú idő óta ez az első olyan minisorozat a Netflixen, amely megviselt. Négyrészes, nem pörög, de olyan mélységeket nyit meg, amelyekkel a hétköznapokban nem szívesen szembesülünk. Az a fajta téma, amely után fáj a szívünk.
Már a cím egyszerűsége is szembeötlő, mert a kamaszsággal, mint életkorral és annak nehézségeivel majdnem minden szülő találkozik. Alig várja, hogy megszülessenek a gyerekei, boldog az első lépéseknél, óvja, vigyázza, és csak lassan akarja elfogadni a tényt, hogy a gyerek előbb-utóbb megnő, változik és öntudatra ébred. Nincs ebben semmi új, csak annak, aki először tapasztalja és mégis ezer meg ezer rétege van.
A sorozat már az első pillanattól keményen indul. Hajnali hatkor a rendőrök rátörnek egy békésen alvó családra, és letartóztatják az alvó, tizenhároméves fiút, de nem mondja meg senki, miért. Mindent szabályosan és tökéletesen kiviteleznek, és a néző döbbenten figyeli, ahogy a kisfiú első pillanatban bepisil, a család szétesik.
Percekkel később, amikor már elkészültek az orvosi vizsgálatok, nyálmintát és vért vettek, lefényképezték a gyereket, megérkezett az ügyvédje, kiderül, hogy az okos, intelligens, jó tanuló srácot gyilkossággal vádolják. Látjuk a kisfiú rémült arcát, és tagadását, amely abból áll, hogy nem csinált rosszat, és kétségbeesve várja apja támogatását. A film nem épít misztikumra, találgatásokra, a rendőrségen azonnal megmutatják az utcai kamerák felvételét, amelyen pontosan látszik, hogy Jamie megöli az egyik ismerősét, egy hasonló korú lányt. Ez a sorozat kiindulópontja, de ez csak a kezdet. Jönnek a miértek, az indíték keresése és megfejtése, ugyanis látszólag nem indokolt a tett. Jamie alig ismeri a lányt, az iskolában nincs vele gond, családja is hétköznapi, összetartó család. Szülei dolgozni járnak, apja éjjel-nappal vállal vécécserét, duguláselhárítást. Nővére egyetemre készül.
Bármelyikünk családja lehetne, és ettől még riasztóbb minden. Jamie tagadja a nyilvánvalót, és amíg a tárgyalásra várnak, addig egy intézetben helyezik el. Nem nagyobbak közé, hiszen csak 13, így helyet is csak egy értelmi fogyatékosok közötti tudnak biztosítani neki szeparáltan. A rendszer nincs felkészülve a kamasz gyilkosokra.
A nyomozás során betekintést nyerhetünk a mai iskolarendszerbe, és nincs abban semmi idegen vagy túlzás, amit egy iskolából megmutatnak. A gyerekek öntudatosak, beszólogatnak még a rendőröknek is, és nem hajlandók válaszolni a kérdésekre. Így van ez nálunk is, ez már régen nemcsak a filmek világa. A helyzetet az is nehezíti, hogy a nyomozó fia is ugyanabba az iskolába jár, osztálytársa a megölt lánynak. A lány barátnője kiborul, és az udvaron megüti Jamie egyik barátját, gondolva, neki is része van benne a gyilkosságban. És a gyerekek azonnal telefont kapnak elő és kaján vigyorral biztatják, hogy üsse tovább, ők meg felveszik. Nem céljuk, hogy leállítsák, hiszen az események azonnal felkerülhetnek a közösségi oldalakra.
Nekünk, ma élő felnőtteknek gyakorlatilag fogalmunk sincs kamaszaink életéről. Nem értjük a nyelvüket, nem tudjuk a jeleiket az Instán, és azt sem tudjuk felfogni, hogy mekkora sértéseket lehet okozni az emojikkal. Mi úgy nőttünk fel, hogy ha bántanak, vagy feldolgozzuk, vagy lerázzuk, esetleg nekimegyünk a másiknak, de nem akarjuk és nem akartuk megölni. Ma sajnos ez másképp van. A szégyen és a megalázás elképesztő tettekre sarkallja a sértett felet. Vagy önmagát akarja bántani, (kiugrik az emeletről, vonat elé lép), vagy kést ragad,de ha van a közelben lőfegyver, akkor pedig azt.
Felfoghatatlanok azok a képek, amelyben a nyomozó fia apja tudtára adja, hogy semmit nem ért a helyzetből, és abból sem, mi zajlik egy kamasz lelkében. Elsőként ő nyitja fel a szemét a mai világra, de a férfi is csak les, mert neki a lila szív egy lila szív, és el se hiszi, hogy egy 13 éves incelekről beszél, arról nem is szólva, hogy a meggyilkolt lányt már előzőleg bántották, amikor félmeztelen képet küldött magáról valakinek. Még azt is megemlítik, hogy fejletlen volt. A gyerekek szemében nem az a bűn, hogy pucér képeket juttatnak ki róla mások, és kinevetik, hanem az, hogy kicsi a melle.
Jamie jelleme összetett. Tökéletes választás a szerepre, mert elsőre még fiatalabbnak is látszik a koránál. Nem tudjuk elhinni, hogy ölt. Láttuk, de nem fogjuk fel. Azokban a jelenetekben, amelyekben a pszichológussal beszélget, megjelenik a másik, a frusztrált, a sértett Jamie, aki tombol, miközben szűköl a félelemtől. Ott már nem kisfiú, manipulál, támad.
És a legvégén nem feledkezhetünk meg a szülőkről, akik úgy hiszik, mindent megtettek a gyerekükért, amit lehetett. Dolgoztak, játszottak vele, nyaralni vitték, és boldogan hagyták, hogy gépezzen, hiszen otthon van, nem csavarog, nem bandázik, ugyan mi baja lehet? Igen, így vagyunk ezzel mindannyian.
Olyan gyorsan változott meg a világ, hogy nem vagyunk képesek elfogadni, hogy az internet milyen veszélyeket rejt. Semmit nem tudunk az agresszió mértékéről (hiszen ez csak játék!, arról se, hogy a gyerek nem fogja fel, hogy nincs két élet, nincs újrakezdés a halál után a valóságban), kapkodjuk a fejünket, hogy szemünk fénye megváltozott, érdekli a szex, a meztelenség (ugyan, hiszen még gyerek!), és nem sejtjük, mi lappan a mélyben, amikor bezárja az ajtót és bennünket kirekeszt az életéből. (Nemrég még mesét olvastunk neki és plüssökkel aludt!).
Mind az apa, mind az anya és a nővér is meg kell, hogy küzdjön a közösséggel, amelyben él, azzal, hogy valamit elrontottak, nem vettek észre, pedig a legjobbat akarták. De meghalt egy kislány, aki nem sejtette, hogy milyen érzéseket és dühöt vált ki egy fiúból. Egy család elveszítette a gyerekét, amire a film nem fókuszál, mert a legfontosabb az lenne, hogy megértsük, nem engedhetjük el a kamasz kezét, és neki is szüksége van korlátokra és szabályokra.
Minden szülővel, pedagógussal megnézetném a filmet, mert tökéletes látlelete a 21. századnak. Sajnos, nem dughatjuk homokba a fejünket, mert a világ rég nem az, aminek ismertük. Az utóbbi 20-25 év érthetetlen és döbbenetes nekünk, akik hasonlókat is ritkán éltünk meg.
A Kamaszok szinkronos, nem szabad kihagyni. És sokat, nagyon sokat kell(ene) gondolkodnunk azon, hogy elég-e ma az, ha mindent megveszünk és ráhagyunk a gyerekeinkre…
10/10 pontos sorozat ez, jó, de nehéz szívvel ajánlom!
