Ne legyünk álszentek: a külső igenis számít. De szerencsére messze nem azon múlik minden.
Tudom, vannak azok a szürke napok, amikor feladnád a szépségért vívott küzdelmet. Belenézel a tükörbe, elfojtasz egy fáradt sóhajt, majd vállat vonva megállapítod, hogy a vonzó énedet valahol a múltban hagytad.
Ilyesmiről ugyebár viszont nem mesélünk a barátnőknek, mert ezeket a gondolatokat szépen elnyomjuk, úgysem lehet vele mit kezdeni. Néha rákattintasz egy „10 tuti szépségtipp” cikkre, lelkesen kipróbálod azt a rúzst vagy hajcsavaró technikát, aztán meg nem érted, miért nem ugyanaz a végeredmény, mint a 18 éves modellnél.
Én sem szeretném megváltani a világot – de tanácsokat remélem tudok adni ahhoz, hogy vonzóbbnak érezd magad. Már csak azért is, mert nálam ezek működnek. Legalábbis érdekes módon valahogy az összes férfikollégám nagyon kedvel.
Először is: nem hasonlítom magam össze a nap minden percében másokkal. Főleg nem a sztárokkal,akik mögött ott áll egy profi csapat, sminkessel, fodrásszal, meg persze plasztikai sebésszel. Tudom, hogy a te munkahelyeden is ott dolgozik a huszonpáréves, hamvas kis Juditka, aki után mindenki megfordul. Nem kellemes mellette szürke kisegérnek lenni. Úgy gondolom viszont, hogy mindenki a saját ligáján belül játsszon: és sem akarok szebb lenni egy frissen érettségizett lánynál, mert ez lehetetlen.
Akkor most már nem is lehetek jó nő? Dehogynem! Nem lövök napi huszonhatszor szelfiket magamról. Ha addig pózolok amíg tökéletesen nem nézek ki, akkor egyrészt nem győzném kitörölni a többi 627 képet magamról, másrészt gyorsan elmenne az önbizalmam.
Az emberi agy úgy van kitalálva, hogy szebbnek látjuk magunkat a tükörben, mint a valóságban. Ezért lehet a fejedben az az érzés, mikor meglátod egy fotón magad, hogy: úristen, ki ez a szörny? Vicces, de minden nő így érez. Egyszer volt egy fiúbarátom, aki kerek-perec kimondta: nem érti, mit esznek rajtam a férfiak, nincs bennem semmi extra. Amikor aztán bulizni mentünk, megértette: pont nem érdekel, hogy lesz-e kapásom vagy sem. Csak néztem, ahogy a többi nő idegesen pillant jobbra-balra, hogy mikor kapja el a derekát gyakorlatilag bárki, nekik még a télapó is megfelelt volna. Nem szabad kétségbeesni, ennél rosszabbat nem tehetsz.
Szerintem a külsőt sem szabad túlgondolni, ha már érzed, hogy az nem te vagy.
Ezzel nem azt próbálom mondani, hogy ne fürödj meg és ne moss hajat… de a férfiak észre sem veszik azokat az apróságokat, amiken te aggódsz. Volt, hogy a munkahelyemre szakadt-kötött pulcsiban, melltartó nélkül, fésületlenül mentem be. Elég volt csak egy piros rúzst felkennem magamra, és máris mindenki rám figyelt. Szeretem a vörös rúzst – egyszerű, és nem lehet vele mellé nyúlni. Úgy gondolom, hogy hordani tudj valamit és igazán vonzó légy benne, ahhoz az kell, hogy passzoljon hozzád. Ne Sophia Loren vagy Marilyn Monroe akarjál lenni, hanem TE.
Ami viszont mind közül a legfontosabb: áradjon belőled az élet.
Mondom ezt úgy, hogy tavaly ezernyi gond nyomta a vállamat, és legszívesebben csak otthon feküdtem volna a puha takaróim közt. Annyiból könnyű dolgom akadt, hogy a munkatársaim fantasztikusak, nyoma sincs annak a fullasztó légkörnek, mint ami a legtöbb helyet belengi – de nekem is tennem kellett hozzá. Egy idő után alig maradt egy-két férfikollégám, aki ne próbált meg volna bókolni nekem, pedig nagyon szép és fiatalabb lányok is dolgoztak nálunk. Azt hiszem, az volt a titkom, hogy tényleg próbáltam mindenkihez egy két jó szót szólni, állandóan viccelődtem, figyeltem rájuk. Nem dobáltam viszont a hajamat, nem kellettem magam (már csak azért sem, mert párkapcsolatban élek). Próbáltam egyszerűen jókedvű maradni.
