„Semmiért sem hagytam volna ki ezt az egyedülálló és furcsa karácsonyt […] Kiszúrtam magamnak egy német tisztet, azt hiszem, hadnagy lehetett, és közöltem vele, hogy meg akarom szerezni a gombjait […] Kivittem a drótvágómat, és pár gyors nyisszantással levágtam néhányat belőlük, és eltettem a táskámba. Cserében otthagytam neki kettőt az enyémek közül […] Az utolsó, amit láttam, az volt, hogy az egyik géppuskásunk, aki civilben amatőr fodrász volt, az egyik könnyen kezelhető német természetellenesen hosszú haját vágta…”(Bruce Bairnsfather angol humorista és karikaturista)
A háborúról senkinek nem az jut eszébe, hogy az emberekben egyszer csak feltámad a könyörületesség és az emberség. Aki látott már harcokat, akár csak a filmeken, tudja, hogy milyen borzalmakon kell és kellett keresztülmennie a katonáknak régen és ma is. A háború rettenete mégse oltja ki mindenkiből a jót, ennek bizonyítéka az a tűzszünet, ami 1914 karácsonyán alakult ki a fronton spontán módon.
„Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek” – ezzel indította útnak csapatait II. Vilmos német császár 1914 augusztusában.
A várakozások azonban nem igazolódtak, a konfliktus csak nem akart véget érni, október és november során, az első yperni csatában pedig első alkalommal alakult ki állóháború. Addigra már százezrek estek el, és a nagyhatalmak megértették, hogy szó sincs villámháborúról. A katonák ekkor már tisztában voltak a harcok kegyetlenségével és a mérgesgázok hatásával is. Ekkor történt meg, hogy karácsony reggelén, alig éjfél után a nyugati fronton a német katonák egyszerűen letették a fegyvert, és ünnepi dalokat kezdtek énekelni. (Forrás: Rubicon) A lövészárkokból előmásztak a rongyos, fáradt emberek és apró ajándékokat vittek a szemben lévő ellenségnek. Ez volt az első és utolsó sikeres próbálkozás a háborúk történetében, amelyben még megmutatkozott a lovagiasság és az emberség.
A frontról küldött levelek később arról számoltak be, hogy nem sokkal éjfél után, 1914. december 25-e első óráiban a német katonák gyertyákat gyújtottak, karácsonyi dalokat kezdtek énekelni, sőt, egyes helyeken karácsonyfákat is állítottak, miközben jókívánságot kiabáltak át a velük szemben húzódó lövészárkokba. A briteket és franciákat meglepte ez a gesztus, ám hamarosan ők is csatlakoztak az énekhez. Amikor felkelt a nap, az addig ellenséges katonák előmásztak állásaikból, és félve bár, de megindultak a semleges zóna irányába. Természetesen a felsőbb vezetés nem nézte ezt jó szemmel, mert tartani lehetett attól, hogy ezek az emberek később nem lesznek hajlandók egymásra fegyvert fogni. Mégse tiltották meg, mert az nagyban rongálta volna a harci morált.
Egy másik frontszakaszon egy Brazier nevű katona a barátaival együtt átfésülte a környező, elhagyott házakat, ahonnan cilindereket, zsirardikalapokat és esernyőket gyűjtöttek. „Magunkra vettük ezeket, és átsétáltunk a németekhez. Viccesen nézhettünk ki cilinderben és nyitott esernyővel. Néhányan fordítva ültek a biciklire, és úgy hajtották. Jól szórakoztunk, és a németek is jót nevettek.”
Henry Williamson, a London Rifle Brigade 19 éves közkatonája így írt levelében édesanyjának:
„Kedves Anya, a lövészárokból írok. Reggel 11 óra van. Mellettem egy kokszkályha ég, velem szemben egy (vizes) búvóhely szalmával. A lövészárok alja csúszós, de máshol fagyott. A számban egy pipa van, amit Mary hercegnő adott. A pipában dohány van. Természetesen, mondhatnád. De várj csak. A pipában német dohány van. Haha, mondhatnád, egy fogolytól vagy egy elfoglalt lövészárokból. Ó, nem! Egy német katonától. Igen, egy élő német katonától, az ő lövészárkából. Tegnap a britek és a németek találkoztak, kezet ráztak a lövészárkok közötti területen, és emléktárgyakat cseréltek. Igen, egész nap karácsony napján, és még most is, miközben írok. Csodálatos, nem igaz?” (Forrás: Wikipédia)
Ez a gesztus persze nem mindenhol sikerült egyformán: voltak frontszakaszok, ahol a szigorú tisztek parancsai nyomán ezek a napok is ugyanúgy teltek, mint a korábbiak, míg máshol megegyezés szerint csak a halottak végső nyugalomra helyezését engedélyezték. Voltak azonban olyan frontszakaszok is, ahol közös focimeccseket rendeztek, sőt a német katonák az angol futball eredmények után érdeklődtek. Az 1914-es karácsonyi tűzszünet a régi európai világ egyik utolsó lobbanása volt a háború teljes elembertelenedése előtt. Sajnos, a harcok később folytatódtak és még brutálisabbá váltak. Akadtak idővel még hasonló próbálkozások, egy-egy helyen húsvétkor is megszűnt a fegyverropogás, Szalonikiben 1915 karácsonyán még barátságos focimeccset is játszottak a katonák. Ám az egész lassan elhalt, ahogy a kegyetlenkedés és a szenvedés mind jobban elhatalmasodott a háború évei alatt.
1915 decemberében már a szövetséges parancsnokok meg is tiltották a karácsonyi fegyverszünet megismétlődését. Az egységeket rajtaütések és az ellenséges vonalak zaklatására biztatták, míg a kommunikációt folyamatos tüzérségi támadásokkal akadályozták. A németek már tanulva a helyzetből és megelőzve a bajtársias viselkedést az ellenséggel szemben, 1914. december 29-én kiadtak egy általános parancsot, amely megtiltotta az ellenséggel való barátkozást, és hazaárulásként büntette az ilyen közeledéseket.
Az első világháború közel 10 millió ember halálát és mintegy 20 millió sebesültet hozott magával.
Kép forrása: Pinterest
