A kettős mérce azt jelenti, hogy másképp ítélünk meg egyazon dolgokat attól függően, hogy férfiakról vagy nőkről van-e szó. Nem szívesen ismerjük el, hogy azonos szituációkra homlokegyenest másképp reagálunk a fentiek függvényében, pedig semmi nem indokolná. Viszont a neveltetésünk, a megszokásaink, a belénk nevelt előítéletek olyan reakciókat hoznak ki belőlünk, amelyekre nem is számítunk.
Kezdjük egy egyszerűvel: ha egy férfi elhagyja a családját, szerez magának egy új kedvest, teszem azt még fiatalabbat is, akkor sokan csettintenek egyet, azt mondják ejha, egyszer élünk, és szomorú, hogy ez történt, de biztosan nem volt boldog otthon, nem kapta meg, amit szeretett volna, értsd: megfelelő mennyiségű és minőségű szexet. Ugyanez a nő esetében: mit képzel magáról, elvégre anya, milyen ember az olyan, aki csak magára gondol és elhagyja a gyerekeit, netán karriert építene. Boldogtalan semmiképp nem lehet, hisz megvolt mindene. A szex, mint olyan, fel se merül.
Ha egy férfi iszik, akkor azt mondjuk viccesen, biztosan örömében vagy bánatában, és szörnyű, de hát ez van. Ha egy nő, akkor ő szánalmas, undorító, összeszedhetné már magát, mert el se tudja képzelni milyen visszataszító látvány.
Ha a nő vállal munkát, és a férfi marad a gyerekekkel otthon, arról még mindig azt gondoljuk, nem elég férfias, pláne, ha ő főz, vagy vasal. Viszont a játszótéren, ha szökőévben egyszer megjelenik, nyomkodja a telefonját, akkor is ő lesz az év apukája, bezzeg az anya, aki nap, mint nap ezt teszi, észrevétlen marad.
Egyazon állásra jelentkezők között mindig a férfi az esélyesebb, mert nem fog szülni, otthon maradni a gyerekkel, szóval megbízhatóbban lehet terhelni. Jobban hajlik a túlórára, míg a nő otthon is helyt akar állni, tudja, hogy a háztartás is nagyjából az övé. Tisztelet a kivételnek.
Egy férfi után sose füttyögnek az utcán. Ha felöltözik elegánsan, akkor szívtiprónak nevezik, míg egy nő vagy csinos, esetleg szexis. Ha egy férfi ráncosodik, őszül, elájulunk attól, milyen karakteres lett, míg a nőnél ugyanez az öregség és az igénytelenség jele.
Viszont egy nő bátran sírhat, hisztizhet, elnézik neki, a hormonjaira fogják, míg egy férfit gyengének mondanak ezután, és a kiborulást összeomlásnak hívják.
A jó autóvezetők és szakácsok általában férfiak, úgy tartjuk, kevés női sztárséf van, miközben a nők napi szinten több fogással birkóznak meg a konyhában, mint a séfek, akikből lehet pár, de nekik nem az otthonfőzés a legfőbb kötelességük. Ha egy nő rosszul tájékozódik, legyintenek rá, ha nem tud parkolni, rá se csodálkoznak. Egy férfi inkább eltéved, mint kérdezősködjön. Ha viszont nem sikerül neki a parkolás, azonnal fejét veszik, vagy feltételezik, a ferdén álló autó vezetője nő, aki épp bent van a masszázsszalonban.
Ha egy nő elmondja a gondjait, az minimum hiszti. Ha egy férfi, akkor az dicsérendő kitárulkozás, és azonnal odavagyunk tőle. Szeretjük dicsérni a nőt a szépségéért, annál kevésbé az eszéért. A női ravaszság veszélyes. A férfinak bókolunk, mert okos vagy vicces, és nem kell neki jól kinéznie ahhoz, hogy sikere legyen. A sikeres férfi biztosan sokat küzdött, szorgalmas és tehetséges volt, éjt-nappallá téve dolgozott, a sikeres nő karrierista, rideg, valószínűleg elhanyagolta a családját, és élt a külseje adta lehetőségekkel.
A sor talán még hosszú oldalakon át folytatódhatna, mégis elgondolkodtató, miért állunk máshogyan a két nemhez. Azt mondjuk, a 21. században már nincs igazi különbség, hiszen mindenki érvényesülhet, ha tehetséges. Ez azonban cseppet sincs így. A különbség továbbra is fennáll, és akarva akaratlanul éreztetjük is az adott helyzet szereplőivel. Végtelenül könnyen ítélkezünk, és nem gondolunk bele, mit jelent bizonyos helyzetben nőnek vagy férfinak lenni. Egyik se egyszerű, és egyik sem kiváltságos dolog. Annak születtünk, és ennyi. Előnyei és hátrányai is vannak, bár sokban megkönnyíthetnénk az életünket, másokét meg pláne, ha nem törnénk pálcát oly gyakran mások felett.
Kép forrása: Pinterest
