– Szervusz, anya! – szólalt meg Zita, de nem nézett anyja szemébe.
A kis hülye, tán azt hiszi, félek tőle, gondolta Rozi. Nem, ideje felvennie a kesztyűt a lányaival szemben, akik már nemcsak a legkisebbet küldték kémkedni utána, hanem megérkeztek csapatostul, mintha ő valami félkegyelmű lenne, akire vigyázni kell.
– Szia! Látom, kicsit sokan lettetek a házban! Van még valaki, aki esetleg utánam jönne és megnézné, nem ment-e el az eszem? – horkant fel magyarul, amit Zorán nem értett, de az indulatot azonnal kiszűrte.
– Hidd el, mi csak… – kezdte volna magyarázni a lány, de anyja leintette.
– Megnézem a kocsit! – mondta ekkor a srác, és Ian felé fordult. Két pillanaton belül úgy beszélgettek, mintha ezer éve barátok lettek volna. Ahogy eltávolodtak kicsit, berobbant a képbe Réka, aki bár csend volt a házban, felébredt, és tudta, hogy nem maradhat ki semmiből.
– Anya! Nem is örülsz nekünk? Pedig jó buli lesz együtt lenni! – kiáltotta. – Mint amikor gyerekek voltunk.
– Akkor apa is velünk volt, és nem egy helyi szépfiú kísérgette anyát.
Ezt a megjegyzést már Eszter tette, aki idegesen rángó arccal és vibráló tekintettel méregette a két távolodót, és titkon bevallotta, hogy Zorán, vagy hívják akárhogyan, tényleg dögös. Szexi feneke van, és minden mozdulata magabiztosságról tanúskodik. Volt egy pillanat, amikor átfutott rajta a szégyen, elvégre házas, anyja meg nem kiskorú, és különben is mi a frászt méregeti ő idegen pasasok hátsó felét, hiszen ezért fordított esetben leharapta volna a férje fejét. Rozi végigpillantott a nagy hármason és egyetlen gondolat motoszkált benne: hogy lehetnek ennyire önzők és irigyek, nem beszélve az undokságról, ami áradt a szavaikból.
– Lányok! Ezt most fejezzük be. Nem vagyok hajlandó se vitatkozni, se magyarázkodni. Ha nem tetszik nektek valami, menjetek haza, kerüljetek el, de nem fogok a múlt miatt siránkozni! Világos? – kiáltott rájuk. Ajkába harapott, szeme villámokat lövellt. Mit képzelnek, puffogott magában.
– Világos, de azért gondolkodhattál volna valami öregebb apajelöltben! – szólalt meg a legkisebb megint, aki szintén vágyakozva nézett a két srác után. Bármennyire hihetetlen, mindkettő bejött neki. Ez borzalmas, gondolta. Mi a fene van velem? Talán a tengeri levegő teszi?
– Nektek nem kell apa, van már egy! És az, hogy hány évessel vagyok, legyen az én gondom, elvégre, nem ti szexeltek vele, nem?
– Anya! Mindjárt hányok! – visított fel Eszter. – Hogy lehetsz ilyen közönséges?
– Én? Hisz ez is az élet része, de ti legszívesebben temetnétek! Mi a csuda van veletek? Én nem ilyennek neveltelek benneteket!
– Jól van, hagyjuk már békén egymást! – intette le őket a középső lány. – Fáradtak vagyunk, ne most beszéljük meg, hogy ki kivel mit csinál!
– Tőlem lehettek akármilyen fáradtak, én ebből nem engedek! Ha nem mentek haza, és a nyakamra jártok napi ötször, én akkor is itt maradok, mert így döntöttem.
– És az otthoni állásod? A barátaid? Ez egy másik világ!
– Pontosan! Olyan, amiben az édesanyátok igen jól érzi magát, amint hallom! – Egy idős, ősz hajú, valódi dáma szakította félbe ebben a pillanatban a vitát. Lenvászon nadrág és egy elegáns blúz volt rajta, vastag öve kihangsúlyozta karcsú derekát. Lehetett vagy hetvenéves, de az biztos, hogy fellépése belefojtotta a lányokba a szót.
– Ó! – Rozi csak ennyit tudott mondani, de mosolya elárulta, mennyire hálás az idegennek, mert közbeavatkozott.
– Elnézést, de valami hasonlót én is megéltem nem is olyan rég. Hadd mutatkozzak be, Ian édesanyja vagyok, Emma, és a gyerekeim hasonlóképpen reagáltak, amikor nem hagytam magam irányítani. Szóval, kedvesem – fordult Rozi felé -, tiéd a pálya, és ne hagyd, hogy a tartalékosok döntsék el a meccset. Megyek, sétálok egyet, amíg a fiúk megszerelik a kocsit. Jó estét!
A három fáradt, de ideges lány ettől a jelenttől egy pillanatra kővé dermedt, Réka még a távozó után nyújtotta a nyelvét, mint egy dedós.
– Nagyszerű! És én azt hittem, hogy itt nyugalmam lesz, mert a férjem se nyaggat, meg a főnök se! – jegyezte meg, de már nem volt mosolyában akkora feszültség.
– Ha kipihentétek magatok, gyertek el hozzám holnap, és akkor meglátjátok az álmom! Én nem akarok tovább magyarázkodni, inkább cuccoljatok ki, és kettő körül várlak benneteket, jó?
– Ha egyedül leszel…– szúrta közbe Eszter.
– Azt majd meglátod, de ha ettől tartasz, nem muszáj jönnöd! Nőjetek már fel, lányok! – Hangjában volt egy adag megbántottság, de ellentmondást nem tűrő szín is. Így jobbnak látták nem folytatni, pláne azért, mert Ian széles mosollyal az arcán közeledett feléjük, és már messziről sütött róla, hogy szerencséjük van.
– Ez a Zorán egy fantasztikus szerelő! – jelentette ki. – Nem engedte, hogy kifizessem a segítségét! De azt elérte, hogy ne menjünk tovább, gyönyörű ez a város!
Zita azt se tudta, hogyan palástolja örömét. Úgy vigyorgott, hogy a másik kettő látta rajta, hogy sültbolond. Akkor most nem Zoránért van oda, kérdezte magában Réka, de jobbnak látta elhallgatni a kérdést.
– Ez nagyon jó hír! – bökte ki, és Ian szemébe nézett.
– Akkor a holnapi viszontlátásra! – mondta Rozi, és már nem is haragudott három liba lányára, akik talán a melegtől vagy az utazástól voltak a szokottnál is undokabbak.
Zorán súgott valamit Rozinak, mert közben ő is megérkezett, mire az asszony elindult a kocsi felé.
– El fogtok férni? – fordult a házacska eredeti bérlőjéhez. – Van még egy sátram, ha szükségetek lenne rá, a kertben felállíthatjátok!
– Egyelőre megvagyunk! – kotyogott közbe Eszter, és sokadszorra érezte, hogy amióta férjhez ment, szebbek lettek az egyedülállók, mint annak előtte. Milyen igazságtalan az élet, nyugtázta magában, főleg, hogy anyja még fogyott is az elmúlt pár napban. Mi ez, ha nem a sors kitolása a fiatalokkal?
A domboldal lassan elcsendesedett, megjelentek az első csillagok mire a lányok elhelyezkedtek a kicsinyke szoba padlóján hálózsákokban. Kint felerősödött a kabócák hangja, de a tenger is hangosan morajlott. Vihar volt készülőben. A három lány ezzel már nem tőrődött, kimerülten ájult bele az első adriai éjszakájukba. Zorán kitette Rozit nem messze a házától, és munkába indult. A taxizás nem várhatott, a pénz neki se hullott az ölébe csak úgy, számolatlanul.
Folytatjuk…
Kép forrása: Pinterest
