„Dettó”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Hirtelen minden kővé dermed bennem. Rideg, kemény kővé. Csak egy szó és megsemmisülök. Nem azért, mert ő rosszabb, mint én.
Ez a dettó azt jelenti, hogy mindketten hazugok vagyunk. Elhitettük egymással a jót, és most itt állunk egymással szemben, közöttünk egy verem, amelybe egymást rántva zuhantunk.
Nem szólok semmi, nem is sírok. Megfordulok és kifutok a lakásból. Máté, akit én szinte tökéletesnek gondoltam, megnyílt és ezzel az egy nyomorult szóval véget vetett a bennem lévő imádásnak. Ennyi volt.
Bepattanok a kocsiba és még látom, hogy a vőlegényem a lépcső tetején áll és néz. Nem hív vissza, nem kérdez, csak bámul valami ostoba módon. Az autó szerencsére tudja, hogy most nem szórakozhat velem. Azonnal indul és én merev arccal vezetek hazáig. Az italnak nyoma sincs bennem, de Máté egyetlen szavának és az én tettemnek viszont gyökerei nőnek. Vajon mit csinált és mikor? Jönnek a kérdések, de nem akarom, hogy ellepjék az agyam, mert a tényeken semmi nem változhat. Megállok a házunk előtt, de nincs erőm mozdulni. Várok. Nem is tudom pontosan miért és mire.
Máté
Kitti megcsalt.
Tudtam. Senki nem mondta, de sejtettem.
A leánybúcsún, amit nem is akart igazán. Már akkor megéreztem, amikor másnap fura volt a hangja. Együtt élünk, ismerem minden rezdülését, nem hihette, hogy nem veszem észre. A többieket nem akartam faggatni több okból is. Féltem, hogy megmondják az igazat, de attól is, hogy nem. Meg a barátnői. Biztosan falaztak volna. A csajok már ilyenek. Nem mindig, de a legnagyobb bajban összezárnak. Nem vagyok egy nagy lélekbúvár, sokszor megkaptam már, hogy nem értem a nőket. Miért, ki érti őket? Van pasi, aki eligazodik rajtuk? Szerintem, ők se értik saját magukat, de ezt nem vallanák be.
Amikor megírta, hogy idejön, már tudtam. Biztos voltam benne, hogy meg akarja mondani. Megszoktam, hogy egyenes, őszinte. Többek között ezért is szeretem. Csodálom elszántságát és bátorságát. Fel meri vállalni, hogy szemétséget csinált. Azért rohantam haza, hogy itthon még összeszedjem magam.
Végig az járt a fejemben, hogyan reagáljak. Persze fájt. Főleg így az esküvő előtt. Nem akartam elképzelni, hogy mással hempereg, de nem bírtam nem gondolni meztelen testére, az anyajegyre a csípőjén, és arra, hogy másvalaki érinti. Azt sem tudtam megemészteni, hogy egy idegen birtokba veszi. Nem mintha azt gondolnám, hogy ő az enyém, ez marhaság. Kitti önmagáé, de akkor is.
Amikor kimondtam a dettót, már tudtam, hogy félreérthető. Nem csaltam meg. Nem úgy. Nem testileg, de lélekben igen. Hogy melyik a rosszabb, igazán nem tudom. Az az egy biztos, hogy fizikailag nem voltam senkivel. Viszont máshogyan igen.
Jött egy új lány a céghez. Szép és kedves. Emellett laza meg vidám. Az a fajta, akit mindenki könnyen megszeret. Azonnal beilleszkedett. Észrevettem, hogy gyakran mellette találom magam. De ő se került el engem. Finoman flörtölt, de az is lehet, hogy csak aranyos volt, én meg félreértettem. Lassanként úgy jártam be dolgozni, hogy minden pillanatban rá gondoltam. Hol egy kávéval leptem meg, hol egy kis csokival. Csak azért, mert látni akartam a mosolyát. Mindeközben ott volt Kitti. Ideges volt, éreztem, hogy nagyon akarja az esküvőt. A szülei nem sürgették, de benne volt a levegőben a kívánság.
Dórával minden könnyű volt. Kevés szót váltottunk, de ez nem számított. Aztán írtam neki, válaszolt, és ezzel elkezdődött a titkos életünk. Csak beszélgettünk, de egyre jobbakat, egyre mélyebben. Sose találkoztunk kettesben. Nem célozgattunk a szexre, mégis mindketten tudtuk, hogy egy hajszál választ el minket a tettektől.
Aztán gyorsan megkértem Kitti kezét, hogy egy kicsit észre térjek. Hogy megértsem, mellette a helyem. Hisz szerettem. Rosszul mondom: most is szeretem. Ebben a pillanatban is. Úgy is, hogy lefeküdt valakivel. Én nem tettem meg, de nem sokon múlt. Viszont soha nem lettem volna annyira bátor, hogy a szemébe mondjam. Valószínűleg szó nélkül leléptem volna. Ő meg eljött. Szemembe nézve kimondta. Igaz, hogy megállítottam, de biztosan nem hazudott volna. Az esküvőnkig gyakorlatilag három nap van. Már minden készen áll. Anyáék halálra izgulják magukat. Kedvelik Kittit, és biztosak benne, hogy jó életünk lesz. Erre itt vagyunk mindketten a magunk kínjával.
Most mit mondjak neki?
Hogy beleszerettem valakibe? Vajon tényleg beleszerettem? Hogy Dóra túl fontos lett nekem? Vagy játsszam el, hogy nagylelkűen megbocsájtok, és ezt várjam a menyasszonyomtól is? Kevésbé voltam rossz, mint Kitti, aki nem mondott nemet egy alkalomra, mert biztosan piált? Én meg hónapokon át hagytam, hogy a szívem másé legyen. Persze nem léptem. Nem tettem meg, nem öleltem meg Dórát, de gondolatban igen. Sokszor, sokféleképpen. És ez rossz? Vajon melyikünk volt hűtlenebb?
Most ülök az ágy szélén és elkeseredetten várom, hogy történjen valami. Valami, amitől jobban érzem majd magam. Lehet-e így kezdeni egy házasságot? Mennyire mélyre kell süllyedni, hogy megbocsájtsunk? Lehet-e úgy tenni, mintha nem történt volna semmi?
Az én Kittim valakivel szexelt. Olyasmiket csinált vele, amiket és ahogyan velem. Durván hangzik. Az a féreg kihasználta a lehetőséget, és arra a fél órára vagy mennyire csak az övé lett. Én viszont nem tettem magamévá Dórát. A testét nem, de a gondolatait és a mosolyát igen. Ezer alkalommal. Tudom, mert melegem lett a látványától is. Most is az lenne, ha itt lenne. Vágyom rá. Hogy szeretem-e? Ezt nem tudom megmondani. Kittit szeretem. A selymes bőrét, az illatát, a szeszélyeit és gondoskodását. Vágyom rá. Mindkettőjükre.
Szemét dolog ez az egész.
Telnek az órák és egyikünk se ír. Szerencsére Dóra sem. Amióta tudja, hogy valóban esküvőnk lesz, tapintatosan kerül. Nem rideg vagy undok, csak egyszerűen nem akar bántani. Az biztos, hogy szeret engem. Érzem. Annál viszont jobb ember, hogy ezt tudtomra adja. Szeret, és ezért hátralép.
Én viszont nem tudok hátrálni. Gyáva vagyok, de nem rossz ember. Beszélnem kell Kittivel.
Most azonnal. Ezzel nem lehet várni. Reggel sem lesz jobb. Ezt nem lehet kialudni.
Előző rész
Következő rész
fotó: Pinterest
