A zaj ma nem egyszerűen akusztikai jelenség. Életünk része, és nem menekülhetünk előle. Reggel nem csendre ébredünk, nem a gondolataink foglalkoztatnak bennünket, hanem a telefon pittyenése, értesítések tömege. Zúg a kávéfőző, autók dudálnak, mentő száguld. A világ ránk zúdítja a hírekkel a háborúit, botrányait és szörnyűségeit. Már csak az a hír, ami borzalmas. Mindig szól valami a háttérben: zene, tévé, podcast, mert nem bírjuk elviselni a csöndet.
Szünet nélküli ingeráradatnak vagyunk kitéve, miközben az idegrendszerünk készültséggel reagál. Valaha a kardcsörtetés riasztotta fel az ébredőt, ma értesítési hangok sorozata. A test és vele együtt a lélek folyamatos készültségi állapotban van. Egyre többen panaszkodnak, hogy nem tudják nyugalmi helyzetben sem kikapcsolni a gondolataikat, és az elalvás egyre nehezebben megy.
A városok zaja, fénye állandó terheltséget jelent, és a szervezet nem tud pihenni. A mentális zaj még ennél is nagyobb probléma, hiszen folyamatosan megy az összehasonlítás, megállás nélkül érkeznek az olyan hírek, amelyek semmitmondóak, de ha nem veszünk róluk tudomást, azt az érzést keltik, hogy lemaradunk valamiről.
A csend hiányába fáradunk bele, mert felzabálja a belső világunkat. Ahol nincs csend, ott a gondolatok nem bomlanak ki, nem indul el a fantázia. Nem tudjuk végiggondolni az érzéseinket, és a fájdalmat, szomorúságot vagy keserűséget elnyomjuk egy videóval, ostoba filmmel. A magányt, a bizonytalanságot kitömjük zajjal, csakhogy ne kelljen szembesülnünk vele. Így élünk: terelve, menekülve és elbújva a takarásban.
Sokan vágynak a csendre, de ha elutaznak a hegyekbe, egy csendes tóparti házba vagy kirándulnak egy erdőben, megijednek, hogy némaság van körülöttük. Néhány perc múlva rémülten lesik a telefonjukat, hogy van-e térerő, történt-e valami, amiről feltétlenül tudniuk kell. Zavarba jönnek, ha nincs zaj körülöttük. Pedig a csend nem üresség. Mégis nehezen viseljük az ingermentes állapotot.
A pszichológusok elmondják, hogy kísérletek igazolják, milyen sokan inkább választanak enyhe fizikai kellemetlenséget, mint, hogy egyedül maradjanak a gondolataikkal. A belső zaj szorongást kelt, megjelennek a kimondatlan kérdések, a feldolgozatlan emlékek. És mi képtelenek vagyunk bánni velük. Elhessegetjük, nehogy kiderüljön rólunk valami, amitől tartunk.
Gyerekként a csend maga volt a büntetés. Maradj csendben, ne zavarj, mondták szüleink, felnőttként mindez fenyegetővé válik. Mintha attól tartanánk, hogy egyre-másra kiderülnek titkaink: nem vagyunk boldogok, méltatlan helyzetbe ragadtunk, nem ott tartunk, ahol szeretnénk, és egy csomó kérdésre nem kaptunk választ… Ehhez képest a zaj kényelmes. Eltereli a figyelmet, és nem kell olyasmire gondolni, amitől feszengünk. Gyakran mondjuk, hogy nem olvasunk, nézünk szomorú történeteket, mert van bőven a világban, de ezzel csak menekülőre fogjuk. Pontosan úgy, ahogy minden másban, ami segítene bennünket szembesülni a kelletlen igazsággal.
Pedig az elmélyüléshez nyugalom és idő kell. Már a kapcsolataink is egyre zajosabbakká lesznek, párhuzamosan beszélgetünk és csetelünk, miközben gondolataink egy harmadik úton járnak. A lelkünk így sokkal könnyebben elfárad. Kiégünk, eltompulunk, és azt érezzük, valami nem kerek, valami hiányzik. Pedig soha ekkora szüksége nem volt az emberiségnek a csendre, mint ma. Arra, hogy ne reagáljon azonnal, hogy ne teljesítsen mindent az adott pillanatban.
Az agynak regenerációra van szüksége, mert csak így csökkenhet a stressz. Ha megpihen, újraélednek a gondolatok, feléled a kreativitás. Meg kell találnunk önmagunkat ebben a forgatagban, különben nem leszünk képesek egy idő után feldolgozni a bennünket támadó ingereket.
A világ sajnos nem fog a kedvünkért elcsendesedni. Nekünk kell visszahúzódni, kikapcsolni, és tudatosan csendet teremteni. Nekünk kell elhatározni, hogy ideje megállni, nem ugrani, ha jelez a telefon, nem vásárolni eszementen, nem tölteni ki minden rést, mert felesleges.
Vissza kell térnünk önmagunkhoz, hogy megnyugodjon a lelkünk. Még akkor is, ha félünk. Csak ez menthet meg bennünket attól, hogy elnyeljen bennünket a zaj.
Fotó: Pavel Danilyuk: https://www.pexels.com/hu-hu/foto/no-beszelo-beszel-figyelem-8638302/
