Apukám!
Ígérem, csinálok képet magunkról, de tudod, hogy van ez, nem szeretem én az fotózást. Sose kedveltem különösebben.
Kérlek, mindenképp fűts be. Jó lenne tudni, hogy otthonos lesz a ház. Sokat gondolok anyára, és úgy érezem, karácsonykor biztosan itt lesz velünk. Nem lehet másképp.
A gyerekek nyaggattak, hogy tegyünk zoknikat a kandallóra, mert látták az oviban, meg a mesékben. Enikő hiába mondta nekik, hogy nincs kandallónk, nem értették meg. Így rajzolt nekik egy hatalmas papírkandallót, ami viccesen néz ki, de van és ez számít. Így nálunk mindig ég a tűz és a fűtésszámla se emelkedik.
Itt nincs nagyon hideg, vagy nem úgy érezzük, viszont a hó nem jött meg még. Állítólag Londonban is szépek az ünnepek, mindenesetre az utcák azok. Jó érzés sétálgatni, de nem a belvárosban, ott hatalmas a tömeg. Ha eszembe jut a falunk, mindig összeszorul a szívem. Itt azonban ki tudom fizetni a lakbér úgy, hogy még félre is tudunk tenni, nem kell félnünk a hónap végétől. Még egy éve se vagyunk itt, máris érezzük a különbséget.
A különbség azonban az is, hogy itt nincsenek régi barátok, ismerősök, osztálytársak. A gyökereink odahaza vannak, és tudod, a legjobban az dühít, hogy el kellett jönnünk, pedig mi otthon akartunk boldogulni.
Tudod, apa, én gyűlölöm azokat az embereket, akik tehetnek erről. Gyűlölöm, hogy nem tudok megélni a két kezem munkájából tisztességesen. Azt is dühít, hogy nem így terveztem az életem. Enikő azt mondja, vigyáznunk kell, hogy a gyerekek ne felejtsenek el magyarul. Nem most, hanem pár éven belül. Ezért sokat olvasunk nekik és magyar rajzfilmeket nézünk, azokat a régieket, amiket én is veled meg anyával: a Frakkot, a Mézga családot meg a Vízipók-csodapókot. Istenem, de jó is volt gyereknek lenni!
Emlékszel még arra a karácsonyra, amikor ráleltem az összes eldugott ajándékra? Lehettem úgy kilenc éves. A kamrában voltak egy ládába rejtve, amikor hosszas kutakodás után rájuk bukkantam. Anya haragudott rám, de te csak annyit mondtál, a csoda azé, aki várja. Nem értettem.
Most már értem. És ne feledd! A csoda tényleg azé, aki hisz benne. Mindegy, hogy hány éves az ember.
Vigyázz magadra nagyon, mert látom, hogy otthon ronda idő van. Ha bármire szükséged lenne, szólj nyugodtan! Mi itt vagyunk, de nem feledkezünk el rólad, hidd el!
Panka szólt, hogy írjam meg, ölel, és alig várja, hogy láthassa a csirkét, amit tavaly télen kapott tőled. Remélem, megvan még, mert ha nincs, a jó isten mentsen meg bennünket a lányom haragjától.
Szeretettel: Ádám
Kép forrása: Pinterest
