A reggeli kinézetem szoros párhuzamban áll azzal, mennyit horkolt a párom éjjel. Minél többet, annál mélyebbek a szarkalábak a szemem sarkában. Rámorgok a tükörképemre, ő meg cinikusan vállat von, hogy ennyi idősen mégis mire számítottál? Már húsz évesen sem voltál álomnő, legfeljebb amolyan „egyedi szépség”.
Álmosan bekecmergek a fürdőkádba, a bokámat természetesen beverem a kád szélébe, majd biztos ami biztos, leverem a flakon tusfürdőt is. A langyos víztől, na meg attól, hogy átdörzsölöm az arcom, apránként visszatér belém az élet. Mostanában sokat stresszelek a kinézetemen. Újból úgy akarok kinézni, mint a ballagási fotóimon. Olyan sima volt a bőröm… és a hajam is hosszabbra nőtt.
Ahogy kikászálódok a kádból és visszaveszem a pizsamámat (tudom, semmi értelme), már csavarom is le a ránctalanító krém kupakját. Ezen ne múljon… aztán jöhet 5 liter testápoló a sivatagi szárazsággal vetekedő lábszáraimra. Mondjuk így is kinő rajta a sok szőrszál kettő perc alatt, ha kérem, ha nem. A kis huncutok még egy atomcsapást is túlélnének.
Miközben épp forralom a vizet az instant kávémhoz (igen, tudom, gyalázat… de a kotyogóst semmi türelmem kivárni), eszembe jut a volt osztálytársam. A lány Pakson maradt, majdhogynem tizenévesekkel bulizik és minden hétvégén eszméletvesztésig issza magát. Így harminc felett nem hinném, hogy neki ez a boldogság. Valójában csak kétségbeesetten próbál fiatal maradni; ezzel pedig önmaga paródiájává vált.
De őszintén: ki akar megöregedni?
Persze minden életkornak megvan a maga szépsége, de én minden szülinapomon visszasírom az előzőt… mert akkor eggyel kevesebb ránc „díszítette” az arcom, egy centivel feszesebb volt a fenekem. Nem mellesleg a korral a lehetőségek beszűkülnek, és valahogy az ember is évről évre merevebbé, rugalmatlanabbá válik.
Létezik az a nagyon bölcs hozzáállás, hogy amin nem tudsz változtatni, azon ne idegeskedj. Ez így ebben a formában, 100%-ban nyilván nem fog működni, de kicsit néha tényleg el kell engedni az „elfogadhatatlant”, mert tönkre fog tenni.
És én úgy gondolom, hogy jobb első körben boldognak, és csak másodsorban szépnek lenni.
Pedig – mint a többségnek – nekem is van okom a panaszra. Ha tükörbe nézek, azt látom, hogy az orrom enyhén szólva érdekesen kanyarog. A fogaimat kicsit összekócolta a tavaszi szél. A 85 éves nagymamámnak több és erősebb haja van, mint nekem. És bár vékonynak teremtett az ég, kaptam mellé egy olyan hasat, hogy simán átadják a buszon a helyet, mert kismamának néznek. Mondjuk legalább mindig van ülőhelyem.
Egy nap 24 órából áll, jobb esetben 16-17 órát ébren töltök. Ebben a nem túl hosszú időtartamban eldönthetem, mivel szeretném lekötni magam. Aggódással? Sopánkodással? Talán inkább fordítom ez a sok energiát a barátokra, a családra. Vagy takarításra. Bármire, ami hasznos lehet. Amit meg tudok tenni, megteszem: csinosan felöltözöm, krémekkel kenegetem magam, szedem a szemöldökömet. Kedvemtől függően kisminkelem magam, egy kis ékszer, és egy nagy-nagy mosoly, ha épp nem súlyt valami katasztrófa. Mert akkor igenis mosolyogni kell. Abba szeretnek bele a férfiak, az vonzza az embereket.
És persze sportolok, de nem eszetlen mennyiségben. Csak amennyi jólesik, amennyivel karbantartom az egészségem. De ezen túlmenően nem foglalkozom a témával. Nem vagyok hajlandó feláldozni a boldogságomat, csak mert nem nézhetek ki úgy, mint húsz évesen. Gondolom neked is van elég bajod enélkül is. Inkább élvezd kicsit az életet.
fotó: Pinterest
