„– Ugye, vigyázol magadra? – ölelte át Miklós és hosszan megcsókolta. – Érted megyek négykor, jó?
– Persze, hogy vigyázok! Nagyon foglak várni!
A lány boldogan hozzásimult, és járt a fejében, milyen fura az élet. Egyik kezével ad, a másikkal elvesz, és soha nem lehet tudni, vajon adakozó vagy épp harácsoló kedvében van-e.”
A sorozat többi részét itt olvashatod
Miklós lakása nem volt messze Odett bankjától, úgyis mondhatnánk a bank alagsorától, ahol nap, mint nap papírokat rendezett, pecsétet nyomott és az iratok közt keresgélt. A lányok szokás szerint hangosak voltak, teáztak, kávéztak vagy pletykáztak.
Egyikük sem azon a helyen képzelte el a jövőjét. Mindegyik azt várta, hogy valamilyen csoda folytán kikerül onnan és szép ruhákba öltözve, csinosan sétálgathat a Duna-parton, ahol biztosan észreveszi majd egy jómódú, felettébb jóképű fiatalember, aki nem tudja majd levenni róla a szemét. A tündérmesék és a rongyosra olvasott filléres regényfüzetek mind ezt sugallták. De a valóság az volt, hogy nagyon kevés pénzért dolgozhattak nevelőnőként, cselédként vagy, ha szerencséjük volt, akkor postán vagy bankban, de szigorú felügyelet alatt.
Odett sosem hitte, hogy vele egyszer megfordul a világ, hiszen szülei is nehéz sorból származtak. Anyja varrással tudta fenntartani magukat, mert kiváló munkájára mindig volt igény. Még a legnagyobb válság közepette is. Gazdagok mindig voltak és lesznek, mondogatta. Igaza volt. Apja máshogy gondolkodott, ő ki akart törni, elege volt a munkásosztály elnyomásából. De a változtatást nem munkával akarta elérni. Ezért is ment el, bár nem ezt mondta. Idővel Gitta néni is megértette, hogy férje rossz társaságba keveredett. Mindig tudta róla, hogy simlis, de bízott benne, hogy jó útra tér a lányuk megszületése után. Ehelyett akkor bolondult meg csak igazán.
Odett egész délelőtt szótlan volt. Sári látta rajta, hogy valami bántja, de nem merte faggatni, mert Kalácsné folyton feléjük nézett. Úgy méregette őket, mint a héja a csirkéket, amikre lecsapni készül. Érthetetlen volt ez a túlzó figyelem, amivel feléjük fordult. Mindketten szorgalmasak és precízek voltak, de az asszony arcán gyökeret vert a bírálat. És nem sokkal ebéd előtt nem bírta tovább. Odett mellé lépett és félhangosan arra kérte, menjen vele az irodájába. A lány álla leesett csodálkozástól, de bólintott. Úgyis el akart lógni ebédidőben, kapóra jött neki a raport.
– Foglaljon helyet, kérem! – mondta nem túl szívélyesen. – Ne aggódjon, nem eszem meg, csak pár dolgot szeretnék megtudni magáról.
– Parancsoljon, asszonyom! – A lány nem értette ezt hirtelen jött érdeklődést.
– Tud maga gépírni?
– Természetesen igen. Tanfolyamot végeztem.
Kalácsné hümmögött.
– Akar maga titkárnő lenni? No, nem első, de másodtitkárnő lehetne magából.
– Titkárnő?
– Mi maga, papagáj? Igen, jól hallotta. A második emeleten üresedés van, gondoltam, magát beajánlom. Persze, nőne a fizetése is.
Odett szája fülig szaladt. Ilyen jó hírrel indítani a napot! Ha Miklós megtudja, biztosan el lesz ragadtatva!
– Hálásan köszönöm! Igyekszem jól végezni a munkám – kiáltotta kicsit lelkesebben is a kelleténél.
– Jól van, felesleges hálálkodnia… – legyintett a terebélyes asszony. – Inkább ne hozzon szégyent rám.
– Nem fogok, ígérem. Kérhetnék egy szívességet, ha már itt vagyok?
– Nocsak! Halljam!
– Édesanyám beteg és el kellene ugranom varrótűkért, mert ami volt neki, mind eltört, és most nem halad a munkájával. Viszont négyig van nyitva a hely, ahol beszerezhető.
– Az édesanyja varrónő?
– Igen, nem is akármilyen! Nemrég Váry tanácsos úr lányának varrt estélyit.
– Értem – bólintott Kalácsné. Akkor menjen csak, de ha tud érjen vissza az ebédidő végére. Ha meg nem, akkor majd legközelebb ledolgozza a késést. Rendben?
– Köszönöm szépen, igyekezni fogok.
– Ajánlom is. Egyet mondjon még meg nekem! Honnan ismeri maga az én fiamat?
– A maga fiát? – kérdezte meglepetten a lány. – Én nem ismerem a maga fiát.
– Nem? Nem találkozott vele soha? Akkor nem értem… – motyogta magában. – Na, menjen, intézze a dolgát és holnap felviszem a másodikra bemutatni az új főnökének.
Odett szája fülig szaladt.
Óriásit hazudott, de nem bánta. Boldog volt. Azt viszont jó lett volna megtudnia, rendben van-e otthon minden. Anyját ugyan egy hatalmas termetű testőr védte, de azért ő sem volt sebezhetetlen. Ki tudja, visszament-e az a másik férfi a nyakékért, amelynek nyoma veszett tegnap este? Szíve összeszorult, de az aggódáson kívül nem tudott mit tenni. Nem mert hazamenni. Nem véletlenül maradt egyedül az anyja. Most megpróbált józan maradni és nem menni a makacs feje után, ahogy már sokszor hallotta.
Miután Kalácsné útjára engedte, visszafutott a kabátjáért, és már indult is felderíteni a Kálvária utcai lakás titokzatos lakójának kilétét. Egy percet sem akart vesztegetni a drága idejéből, ezért nem túl illedelmesen, a forgóajtó előtt egy férfi elé nyomakodott.
– Maga mindig siet? – kérdezte egy váratlan hang.
Megfordult és az a Péter állt mögötte, akinek egyik nap alaposan a lábára lépett.
– Elnézést! Nem szoktam állandóan bajt okozni! – mondta ijedten.
– Az a szerencséje, hogy nem lehet magára haragudni – mosolygott a férfi. – Hová rohan ennyire?
– Kevés időm van és el kell intéznem valamit.
– Elkísérhetem?
Odett meghökkent. Péter szemtelen nézésétől zavarba jött. Egy férfi kísérő nem jönne neki rosszul, ezt sejtette.
– Nem is tudom. Ez személyes ügy.
– Merre visz az útja? Legalább egy darabon elkísérem.
– A Kálvária térre…
– Az nem a legjobb környék fiatal nők számára.
– Nem vagyok egy ijedős típus – tiltakozott a lány mérgesen.
– Nem is ezt gondoltam, csak minden bátor lány mellé elkél egy lovag. Elfogadna?
És a pimasz tekintetű Bánffy Péter már tudta is, hogy nyert ügye van.
– Menjünk az én kocsimmal – ajánlotta kisvártatva.
Odett beleegyezett. Azt viszont már nem látta, hogy miközben őt a kocsi felé terelgeti Péter, Miklós, aki lóhalálában érkezik a bankhoz, döbbent arccal nézi végig a jelenetet.
Gitta néni alig aludt az éjjel. Lajossal mindenről lehetett beszélgetni. Remek hallgatóság volt és mindenhez volt egy kedves szava. Ámulattal hallgatta a csendes asszony életét, és arra gondolt, milyen kár, hogy neki nem volt szerencséje ilyen asszonyt találni. Kicsit azonban megvigasztalódott, amikor tudatosult benne, hogy Gitta özvegyasszony és talán lenne reménye jobban megismerni őt.
Az asszony már kora reggel kávéval kedveskedett neki, és nem hagyta, hogy a férfi reggeli nélkül maradjon. Eltelt a délelőtt is, de nem történt semmi. Kimozdulni azonban nem mertek a házból. Az asszony azért, mert félt az idegentől, Lajos pedig nem akarta elszalasztani a lehetőséget, hogy lecsapjon a férfira.
És kora délután, nem sokkal ebéd után kopogtak. Összenéztek. Lajos finoman odasúgta, hogy nyisson ajtót, de ne engedje be a látogatót. Ő nagyon gyorsan az ajtó mögé bújt.
Az asszony szíve hevesen dobogott, ahogy az ajtó feltárult. Felsikoltott, amikor meglátta a hívatlan vendéget. Az a férfi állt előtte, aki hét éve elhagyta, aki nemrég levélben üzent. Az, akinek szűk lett a kis lakásuk, mert neki csak a nagyvilág volt elég tágas. Mátrai Zoltán zavartan elmosolyodott és csak ennyit kérdezett:
– Beengedsz?
Előző rész
Következő rész
fotó: Pinterest
